Benjikém, ma megint ilyen szenvedő arccal néz rám, és azt hiszem, hogy azt szeretné, hogy békén hagyjam. Ha nem tudok a hasznára lenni, akkor a nyugalmát megpróbálom biztosítani.Nagyon nehéz elfogadni, de a Benji megint sokkal rosszabbul van. Megint elég gyakran remeg, nem akar már inni sem, ha odamegy a vizes tálhoz, sokáig áll felette és nagyon nehezen kezd el inni. Ma reggel nagyon keveset pisilt, nem tudom, hogy mikor volt utoljára széklete. Nagyon félek, hogy ez azt jelenti, hogy lassan leáll a szervezete. Ha meg ez így van akkor nem hiszem, hogy azzal is nehezíteni kell-e az életét, hogy el viszem az orvoshoz. Számára ez minden esetben egy nagy idegi ígénybevétel. Már eljutott odáig, hogy ha észreveszi, hogy készülődöm elmenni, akkor elbújik. Régen ezt soha nem csinálta, soha sem félt attól ha elmentünk valahova. Az is igaz, hogy orvoshoz nem nagyon mentünk, mert nem volt beteg, az oltások miatt meg a doki jött ki, és egyszerre oltotta mindet.
Azt hiszem, hogy lassan el kell fogadnom, a természet minden folyamatát, azt is ha egy szervezet már nem tudja folytatni az eddigi életét. Bele kell törődni, és nyugalmat kell biztosítani számára addig amíg velem van.
Sok veszteség ért már, mindig újra és újra meg kell kűzdeni vele. Mindig azt hiszem ez a legnagyobb veszteség ami érhet, és amikor megint eljön az idő akkor megint azt érzem, hogy vége a világnak, innen nincs tovább. Pedig tovább kell csinálni, mert még másoknak is szüksége van rám, meg arra, hogy törődjek velük.
Egy fájdalommal többet kell viselni.
Azért, még egy kicsit remélek. Eszembe jut, hogy egy évvel ezelött az Absnitzlivel voltam ugyan így, minden reggel azt néztem, hogy még él-e? Ha elmentem valahova, nem tudtam hogy találom, mikor hazaérek. Az is egy borzasztó időszak volt. Neki sikerült, ma egész jó állapotban van. Igaz, hogy csak 13 éves, a Benji meg 16, és macskáknál tíz év felett minden év nagyon sokat számít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése