2013. szeptember 6., péntek

Már két éve.

 Igen!  A napokban lesz két éve, hogy egy szeptemberi reggelen, a bringaút ezen szakaszán, egy picike macska ugrott elém. Hatalmasat fékeztem, sikerült megállni, és ő még csak meg sem ijedt. Kénytelen voltam leszállni, és jobb híján egy vászon szatyorba csomagolni, és hazahozni.
Bátorságát és a bundája színét látva azonnal nevet is adtam neki, így lett Frigyes.

Két év után is bátran állíthatom, hogy egy nagyon aranyos, kedves, jó macska lett belőle. Az első perctől kezdve itthon érezte magát, a többiekkel jól kijön, sőt néha úgy tűnik, hogy irányítja is az eseményeket. Ha elmenni készülök kikísér az ajtóig, de érdekes módon nem akar kimenni a lakásból.


Megáll az ajtóban, és az ajtóhoz törleszkedve köszön el tőlem. Ilyenkor várja, hogy simogassam meg, amit meg is teszek, mert nem lehet neki ellenállni, és így köszönünk el egymástól.









Mikor hazaérek egész biztos lehetek benne, hogy itt vár és megint kéri a simogatást. Mikor megtörtént az üdvözlés, az örömködés, akkor alig várja, hogy kezdjem el kikötni a sportcipőm fűzőjét, mert azzal jót lehet játszani.

Egy nagyon aranyos, ragaszkodó kis macska. Máig is az a véleményem, hogy én csak nyertem vele, aki pedig oda kirakta, az út mellé nem tudja, hogy mit vesztett.

Minden esetre, én nagyon örülök, hogy megálltam a stoppolására, és nem utasítottam el, hanem elfogadtam és hazahoztam.