Absnitzli.

Ő sem maradhatott ki a fésűlködésből.

Itt a Ka-Ka Nu-Kuval bújnak össze.

Amikor a Benji meghalt, azt hittem, hogy a többi elvesztése már csak könnyebb lehet.
Azt nem tudom egészen biztosan, hogy könnyebb-e, de az elfogadása a veszteségnek valahogy más. Azt érzem, hogy természetes dolog, hogy egyszer véget ér az élet. Így az ő életük is . Hiányzik midegyik, persze, hogy hiányzik, hiszen nincs két egyforma köztük. Mindegyiknek más volt a kedvenc étele, játéka, mindegyik másként mutatta ki a szeretetét, ragaszkodását.
Mindegyik másként viszonyúlt a többihez, és minegyik elfoglalt egy-egy helyet a rangsorban. Távozásukkal ez a hely üres lett. A többi, akik maradtak, és így, vagy úgy viszonyultak a eltávozotthoz, elbizonytalanodtak, viselkedésük megváltozott, mintha nem találták volna a helyüket. Egymáshoz való kapcsolatukat újra kellett nekik építeni, az alá-fölé rendeltséget megint tisztázniuk kellet, legtöbbször új rangsort állítottak fel. A Benji hiányával a Petya nem engedi át a vezérséget senkinek, néha még ma is előfordul némi villongás.
Vannak szituációk amikor keresem az egyiket, vagy a másikat, mert a helyzet olyan, hogy egyikre vagy másikra különösen jellemző, és az elöttem levő képből hiányzik az aki már nem is lehet ott. Az is előfordul, hogy néven szólítom azt aki nem rég még itt volt, de már nem tud válaszolni, mert már nincs itt. Pl. az esti nasinál, mikor számba veszem, hogy ki van ott, és ki nincs ott, akkor többször előfordul, hogy az Absnitzlit hiányolom, mert az utóbbi idöben igen gyakran nem jött, hanem úgy kellett odavinni a tálhoz, hogy ő se maradjon ki a nasiból.
Ő egy rövidszőrű, félvér macska volt. Az anyja a házimacska Pötyike, az apja meg a Benji fia Akela volt. Érdekes volt a természete, mert mindkét fajta jellemzői megvoltak benne. A Pötyitől a rövidszőrű macskákra jellemző határozottságot, Akelától a szibériai macskákra jellemző kedvességet kapta. Mindig el tudta érni azt amit szeretett volna. Ő nem bántott senkit, nem kezdeményezett torzsalkodást, de ha őt piszkálta valaki, azt kikérte magának, és nem hagyta magát a helyéből kilökdösni. Szeretett a kedvenceivel összebújva aludni. A Benjihez különösen ragaszkodott. Sokszor aludtak összebújva, egymást átölelve. A Benji halála után a Fruzsina lett a kedvence. Az érdekes az volt, hogy ők együtt is nevelkedtek. Ő is abban az időben született amikor a vírusfertőzés bekerűlt. Így az ő anyja(Pötyike) is megkapta a vírust, és ennek következtében, nem tudta megszűlni a kölyköket. Császározni kellett. Két kölyök volt. Az egyik nem érte meg a másnapot. Így maradt együl, és ezért lett aztán Absnitzli a neve. A Füstike nélkül ő sem maradt volna életben, mert a Pötyike nem tudott szoptatni a hasán levő seb miatt, és a teje sem indult meg, csak néhány után.
Nagyon szép kis kék macska lett belőle. Mikor kiderült, hogy nagy baj van nálunk, akkor őt is teszteltettem és ő is FiP pozitív volt. Az érdekes az volt, hogy a két anya is meg ő is, de a három szibériai kölyök( Fjodor, Fánika, Fruzsina) nem. Akkor döntöttem el, hogy ez a csapat nem kerülhet ki a kezemből, mert nem vihetjük el a bajt más macskákhoz. Ilyen szörnyű, és végzetes fertőzést nem szabad másnak átadni.
Végül is egy család többszöri kérésére, és ígéretére, hogy más macskát nem akarnak, Fjodort odaadtam, de a többiek életük végéig az én macskáim maradtak.
Így, Fánika élt 13 évet, Fruzsina élt 14 évet, Absnitzli élt 14 évet.
Fánika, miután kiheverte a vírust és negatív lett, egy hármas almot szűlt, és nevelt.
Fruzsina is negatív lett, és ő többször szűlt, és nevelt kölyköket, kettő ma is nálam éli életét.
Absnitzlit ivartalanítattam, mert félvér létére, nem szerettem volna ha beleszólt volna a tenyésztési programba.

Egy korszak vége.

Ő Ányecska, egy kiállításon.

Fruzsina volt az utolsó képviselője az alapitó csapatnak. Az ő apja volt, aki behozta a tenyészetbe azt a vírust ami máig is érezteti hatását. Máig is okolom magam, hogy ez előfordulhatott.
Tizenöt évvel ezelött, egy kiállításon megláttam gyönyörű ezüst színű szibériai kandúrt. Nagyon szép volt, és rögtön tudtam, hogy szeretném valamelyik nöstény macskámhoz párnak.
Volt egy, nagyon szép, vörös klasszikus círmos nőstényen, aki éppen lépett tenyészkorba. Még is egyeztünk a tulajjal, hogy a legközelebbi tüzelésnél összeengedjük a két macskát.
Nem sokára el is jött az alkalmas idő, és állapot. Elvittem hát Ányecskát ( mert így hívták a lányt) a kandúrhoz. Ott, a helyszínen ért a meglepetés! Hihetettlen kosz és bűz volt a lakásban! A meglepődésem teljes volt. És itt jön az ami miatt máig is okolom magam. Akkor, ott azonnal ki kellett volna jönnöm a lakásból, és soha többé vissza sem lett volna szabad menni. Mert ekkora koszban csak baj lehet, de nekem annyira tetszett a kandúr, hogy feladatam az addig elég jól működő óvatosságom, és miután lehetett választani egy nagy ketrec, és a lakásban szabad szaladgálás között, válaszva a ketrecet, ott hagytam Ányecskát. A ketrecet azért találtam elfogadhatónak, mert a lákásban, nem tudom már hány db. Skótjuhász kutya is volt, akik igyan nem bántották a mscakát, de az Ányecska ezt nem tudta, és ezért jobban biztonságban érezte magát a ketrecben.
Még a villamos megállóban is azon gondolkodtam, hogy onkább visza kellene menni az Ányáért.
Nem mentem, így Ányecska maradt.
Négy nap múlva mentem érte. Mikor hazaértünk, éreztem csak meg igazán, hogy szerencsétlennek mit kellet elviselni, ugyanis a bundája bevette az az iszonyú szagot, és úgy áradt szét belöle, hogy a többi macskám hatalmas fújások közepette menekűlt előle.
Az első dolgom az volt, hogy megfűrdettem. Mindig utálta a fűrdést, az egész művelet alatt áriázott. Annyira,hogy az édesanyám Áriamáriának hívta. Sajnáltam is, meg féltettem is, hogy a hazajövetel ilyen keserves procedurához fog neki kapcsolódni.
Legnagyobb meglepetésemre, nem ez történt. Mintha csak tudta volna, hogy a fűrdés megszabadítja attól a rettenetes szagtól. Egy szót sem szólt. Megállt a két hátulsó lában, a mellső lábaival a kád szélébe kapaszkodott, és egyáltalan nem ellenkezett a fűrdetés ellen. Türelmesen állta, hogy samponozzam, és zuhanyozzam. Amikor fűdőlepedőbe tekertem és kivettem a kádból , remekül megtudtam törölgetni. A hajszárítózásnál még dorombolt is.
Néhány nap múlva kiderűlt, hogy nem állt szóba a kandurral. Ez volt a szerencséje.
De, akkor még ezt nem tudtam, és megbeszéltük a tulajjal , hogy legközelebb hozzánk hozzuk a kandúrt.
Így is történt, de nem az Ányecskához, mert őt annyira megviselte ez az egász procedúra, hogy nem tüzelt újra, hanem a Bíborkához, majd a Füstihez. Azért voltam ennyire bátor, mert a kandúrnak negatívak voltak a tesztjei.
Sajnos meg kellet tanúlnom, hogy a negatív teszt sem biztos, nem védi meg a macskát a felelőttlen gazda hibájából adódó bajoktól. Az történt, hogy a tenyészkandúrral egy lakásban élő kandur megszökött. Néhány napig távol volt. Majd mire hazakerűlt, addigra az otthoni szibériai lány is tüzelni kezdett. Élelmes, kipróbált kundúr lévén, ő sem maradt ki a sorbol. Felváltva párosodtak a lánnyal, a szibkandúr, és a hazakerűlt kandúr. Ezt a megszületett utódokon lehetett látni. Így kialakúlt egy láncfertőzés, és a gyönyörű szép szibkandúr elhozta az én macskáimnak a végzetes FiP vírust.
Biborka vemhes lett ugyan, de egy torz kölyköt szűlt. Nem tudtam, hogy mi a baj. Hiszen ő már korábban szűlt, nem egyszer, nagyon szépek voltak a kölykök. Az ő lánya volt Ányecska is, aki szép volt, és nem volt semmi baja.
Füstikének a vemhességével nem volt baj, nagyon szép három kölyköt szűlt. Ebből az alomból származott a Fruzsina.
Kb. két hónapi orvoshoz járkálás után kiderűlt, hogy a Biborka sajnos menthetettlen. Addigra a fedező kandúr már nem élt. Sőt a szökevény kandúr sem. Mindkettő orvosi kezelés közben (pungálás) halt meg. Abban az időben, nálunk még kevéssé ismert betegség volt a FiP.
Mikor rájöttünk, hogy a Bíborkának mi a baja, tudtam, hogy menthetettlen és döntenei kell. Döntöttem, de nem volt egyszerű döntés, de a többiek érdekében, és az ő érdekében sem tehettem mást. Még évek múlva is elfog a sírás, ha eszembe jut, mert tudom, hogy ha, azt a koszt látva, nem hagytam volna ott a macskát, és megszakítottam volna a kapcsolatot, akkor ezt elkerűlhették volna a macskáim.
Akkor gyors egymásutánban, öt macskám ment rá, és még ma is előfordul, hogy FiP pozitiv tesztet találunk.