2011. november 24., csütörtök

Újra Dokinál..

 Mikor hazajöttünk jól megnéztem, hogy megvan-e minden!

  Megláttam, hogy Viktória kapott abból a finom tápból amit nekem vett a gazdi, és én is kértem belőle.

Sziasztok!


Már megint történt valami amit feltétlenül meg kell osztani veletek.
A reggel nagyon jól indult, mert kora reggel a gazdi takarításba fogott, és én ahogy szoktam segítettem neki. Mindig ott voltam ahol csinált valamit.  Hol a szőnyegseprűt fenyegettem, hogy megfogom, hol a felmosót, de mindig volt valami amiben a gazdinak sürgős segítségre volt szüksége.
Mikor készen volt a takarítás, akkor megkerestem egy szép tiszta fotelt és elhelyezkedtem aludni. Közben a gazdi, esőt csinált magának, abban a nagy vízelnyelőben, aláment az esőnek, és mikor már alaposan, ledörzsölte magát, utána reggelizett.
Arról a vízelnyelőről, ahol az esőt csinálja, már akartam nektek mondani, hogy nem értem a gazdit, hogy minden nap esőt csinál magának. Először mikor hallottam, hogy esik az eső és a gazdi is ott van, kiakartam onnan hívni, de nem jött, hanem összekente magát valami habos-szagos dologgal, és megint bement az eső alá. Aztán egy nagy ruhával össze-vissza dörzsölte magát, és utána felvette azokat holmikat amit úgy hord magán mint  én a bundámat. Először nagyon megijedtem, mert emlékszem rá, hogy mielőtt a Gazdi magával hozott, milyen hideg volt és vizes amikor pont ott esett az eső ahol voltam. És hiába akartam valahova elbújni, mindenhol esett, és nagyon hideg lett a bundám. Nem is értem a gazdit, hogy ez miért jó neki!? A ti gazditok is szokott ilyent csinálni?
Na, de most nem is ezt akartam , hanem, képzeljétek amikor megette a reggelijét, berakott a boxba, és elvitt ahhoz a fehér köpenyes kétlábúhoz, akit Doktor úrnak, vagy Krisztiánnak hív.
Mikor odaértünk, nem is akartam kijönni a házikóból, de muszáj volt mert a gazdi kiszedett. A doki mindjárt nyúlt felém, de én nem akartam, hogy megfogjon. És képzeljétek ekkor mi történt, a Gazdi a Doki kezébe  adott!.Ő megemelt, és nagyon tetszettem neki, beszélt hozzám, simogatott, és közben meg is vizsgált, és közben csak azt mondogatta, hogy nagyon jó, nagyon jó. Már éppen kezdtem megnyugodni, hogy mégis csak elég rendes kétlábú, amikor hozta a tűt,  megfogta a nyakamnál a bőrt, hasonlóan mint régen a mama szokta, és jól beleszúrta a nyakamba, és valami ment belőle a bőröm alá! Hát ezek után megint azt mondom, hogy nem szeretem ezt Doki nevű kétlábút! A Gazdi meg azzal vigasztalt, hogy ez szuri megvéd a betegségektől. Azt sem tudom, hogy mi az a betegség, akkor miért higgyem el, hogy jó nekem ha megvéd tőle ez a szurkálás!
Most egy kicsit bánatos lettem. A ti Gazditok a szokott veletek ilyeneket csinálni?

2011. november 1., kedd

Ma különösen élő az emlék!


A korábbi bejegyzések után elég nehéz egy emlékező bejegyzést írni. De az élethez ez is hozzátartozik, és nem feltétlenül csak a fájdalmas, szomorú dolgokra kell emlékezni. Minden eltávozó hagyott nagyon szép emlékeket is az életemben, és megpróbálok inkább azokra gondolni! Így könnyebb a még velem levőket szeretni, megfelelően ellátni. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem hiányoznak akik már odaát vannak, de könnyebb ha a hiányuk nem egy mélységes űr, hanem a szebb, boldogabb események sora, amibe szépen beleillenek a még itt, velem levők.





2011. október 24., hétfő

Egy boldog kiscica fáradságos napja:-)

A Gazdi ebbe a kosárba dobálta bele a labdáimat.

Ennyire elfáradtam, a takarítás közben!


Sziasztok! Frigyes vagyok! Tudjátok, a Falurossza.

Már régen jártam erre, mert nagyon elfoglalt vagyok mostanában.
Meséltem, hogy itt lakik öt elég nagy szőrű macska. De nem csak a szőrük nagy hanem kövérek is.
Főleg a Salamon. Na azért a többi sem panaszkodhat. Kivétel csak a Viktória. Ő inkább sovány. Biztos azért is van mindig rossz kedve, és nem játszik velem, meg a tornaórákon sem vesz részt.Vagy ha igen akkor inkább engem kerget, meg fújkál, a helyett, hogy ő is tornázna mint a többiek A tornaórák abból állnak, hogy amikor alszanak, én jól rá ugrom, hol egyik, hol a másik óriásra, és jól megmasszírozom a hátukat,és megszaggatom a bundájukat. Néha még a szám is tele lesz azzal a hatalmas szőrükkel. Ilyenkor a Gazdi szokta kiszedni a számból a rengeteg szőrt. Ilyenkor mindig magyarázza, hogy finomabban kellene játszani, meg egyszer ráfizetek, hogy ha nem tisztelem az idősebbeket.
Nem érti meg, hogy pont azért tartok nekik tornaórát mert nekik nem jó, ha ilyen kövérek, és valahogy leakarom őket fogyasztani.
Tényleg, nem igazán értem, hogy minek nekik az nagy bunda. Soha nem mennek ki, itt bent meg mindig jó meleg van. Szerintem semmi szükség rá! De mindegy, ők tudják. Lehet, hogy ők sem?
A tornaórák mellett, amit természetesen rendszeresen tartok a többieknek, a játékok gondos elrejtésével is sok időt töltök. Nagyon gondosan kell megkeresni az alkalmas helyeket. Ilyenek pl. az összes szekrényalja, az ágyak, meg a fotelok alja. De a legjobb a Gazdi lába körül amikor a konyhában főz. Itt nagyon jól lehet kergetni a saját farkamat is. Nem is értem, hogy a Gazdi miért nem engedi. Azt mondja, hogy túl nagyok a karmaim, és lefogja vágni őket, ha nem viszem arrébb a játékomat. Azt nem tudom, hogy mit jelent a "levágom", de valahogy nem hangzik jól, ezért nem is szeretném, ha megtörténne, ezért inkább elviszem a játékot a tűzhelyhez, mert ott nagyon jókat pattanik, meg kopog, és gyakran elbújik a tűzhely mögé. Innen elég nehéz kiszedni, de azért ha gondosan csinálom akkor sikerül.
Mára sikerült a lakás minden érdekes pontján több játékot is elrejteni. Így mindig tudtam, hogy hol találok egyet-egyet, és mindig könnyű volt megtalálni ha játszani akartam.
De ma megint történt valami amire nem számítottam. Azt mondta a Gazdi, hogy ideje takarítani, és megint szétdobálta a nappali játszóteret. Megint mindet összevizezett, a szőnyegeket, meg a parkettát, de még a bútorokat is összekente valamivel. De nem csak szétdobálta, meg összevizezte, hanem előkotorta azt a kosarat amiben a régi macskák játékai voltak, amiben én is találtam egy két érdekes játékot, és összeszedte az általam gondosan elrejtett játékaimat, és belerakta ebbe a kosárba. Ráadásul, még azt is mondta, hogy ezután itt a helye a játékaidnak.
Hiába szaladgáltam az előtt a felmosó előtt, hogy ne kotorja ki a szekrények alól a labdákat, mégis kikotorta, és a Gazdi beledobta a kosárba.
Nagyon elfáradtam, de nem tudtam megakadályozni, hogy ne kerüljön minden labda a kosárba.
Pedig az is fárasztó volt, hogy végre mindet elhelyeztem a legalkalmasabb helyre, és tessék, majd ha kipihentem magam, kezdhetem előröl egészet.
Ugye sajnáltok egy kicsit!?

2011. október 7., péntek

Döntöttem!


Frigyes vagyok! Sziasztok!

Sikerült megint idejönni, és elmondani a legújabb élményeimet. Mostanában sokszor kimehettem az erkélyre. Tudjátok ott nagyon szeretek, mert hasonlít ahhoz a helyhez ahol eddig éltem.Vannak növények, lehet bujkálni, és néha még valami repkedők is vannak, amiket jól lehet kergetni. Még soha nem sikerült egyet sem megfogni, pedig addig nem adom fel amíg legalább egyszer nem sikerül:-)
Egyik nap éppen vadászgattam az erkélyen amikor egyszer csak valami történt a lábammal. Benyúltam egy helyre, mert azt hittem, hogy van ott valami, amit ki tudok húzni. Sikerült megfogni a valamit, de nem jött. És a lábam sem jött. Húztam, rángattam, egyszer csak kijött, de elment a kedvem a játéktól, mert valami furcsát éreztem a lábamban. Be is mentem a szobába, és felmásztam a Gazdi ölébe, és elhelyezkedtem aludni. Ja, még nem is mondtam, hogy én is így hívom az Isten Lábát, mint a többiek, hogy Gazdi. Szóval elaludtam az ölében, ilyet még nem csináltam, azt reméltem , hogy ebből tudni fogja, hogy valami baj történt velem. De azt hiszem, nem vette észre, mert egy ideig hagyta, hogy ott aludjak, majd lerakott a heverőre, és ott aludtam tovább. Néha felébredtem, de nem volt kedvem ott hagyni a heverőt, mert egyre furcsább volt a lábam. Ha mozgattam, valami nagyon rosszat éreztem, később tudtam meg, hogy ez a fájdalom. Ez a fájdalom nem engedett sehova, nem ettem, nem ittam, sőt még nem is játszottam. Azt hittem, hogy ez a Gazdi örömére van, mert ő a játékaimat rosszalkodásnak hívja, és azt hittem, most örül mert jó vagyok. Nem is keltem fel, még este sem. A gazdi kérdezte, hogy mi van Frigyes, csak nincs valami bajod? De valahogy nem gondolhatta komolyan, mert azt mondta, hogy majd holnap meglátjuk. És elment aludni, de én nem mentem utána, mint ahogy a többiek is teszik, meg az utóbbi időben én is tettem, hanem maradtam egyedül a nappaliban a heverőn.
Éjszaka kétszer is megnézett, mert én még mindig ott voltam.
Reggel felkelt a szokásos időben, és a szokásos dolgai után enni adott a Viktóriának. Akkor már nem bírtam tovább, kimentem én is a konyhába. Mentem!? Jó lett volna menni, három lábon sántikáltam. Na akkor ijedt meg a Gazdi, mert azt mondta " te jó isten Frigyes, mi van a lábaddal ?" Felkapott is jól végig simogatta, és azt mondta, hogy akkor ma menni kell a Dokihoz!
Hát én ettől nagyon megijedtem, mert az a Doki nevű mindig olyant csinál amit én nem szeretek!
Addig addig ügyeskedtem, hogy délutánra már egy kicsit rá tudtam lépni a lábamra, de a Gazdi akkor is elvitt a dokihoz. Na! Tudtam én, hogy nem szabad idejönni. Megint megtapogatott, próbálta, hogy járkáljak. Felemelte a hátsó felem, hogy a két mellső lábammal menjek, de nem nagyon sikerült még volt egy kis fájdalom, ami nem engedte.
Végre abbahagyta, és azt mondta, hogy megint szerencséd van Frigyes mert nincs eltörve a lábad, csak megrándult, de majd segítünk rajta. Akkor kezdtem jobban figyelni, mert ha segíteni akar akkor nem lehet olyan rossz ember ez a Doki! Nagyon megdicsért, azt mondta szép vagyok! Hozott egy mérleget és megmért, majd elfordult, de mikor visszafordult már egy tű volt a kezében, és a nyakamnál a bőröm alá szúrt belőle valamit. Közben azt mondta, hogy ettől jobb lesz a lábam.
Nem igazán értem, hogy miért kell a macskát szurkálni azért, hogy jobb legyen neki!?
Ez után azt kérdezte a Doki a Gazditól, hogy még mindig gazdit keres a Frigyes? És képzeljétek a Gazdi azt mondta, hogy NEM! Már NEM! MÁR VAN GAZDIJA!
Na ekkor döntöttem el, hogy most már nem megyek sehova, itt maradok örökre, a GAZDINÁL!

Szerintetek jól döntöttem?

2011. szeptember 24., szombat

Nem akarok világgá menni!

Miután végre elrakta a szörnyet enni adott, és utána jót aludtam.


Tegnap, mire elmentek az idegenek, ilyen álmosak voltunk.

Frigyes vagyok, és végre idejöhettem, hogy kipanaszkodjam magam!
Már azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnám megértetni az Isten Lábával, hogy szeretnék örökre itt maradni az Óriások házában, és szeretném, ha nekem is ő lenne a gazdim, amikor is történt egy két nagyon ijesztő és fárasztó dolog.
Tegnap kezdődött, amikor egy csomó idegen jött, és mintha nem is akartak volna elmenni, ki-be járkáltak, és minden fémből készült berendezést szétszedtek.
Először nagyon érdekesnek ígérkezett a dolog mert nagyon jókat lehetett szaladgálni a lábak alatt, és mindenféle érdekes játékot tettek le a földre. Akkor is szerettem volna szaladgálni utánuk, amikor kimentek a házból, de ezt az Isten Lába nem engedte. Mindig megfogott, felemelt, és azt mondta, hogy nekem oda nem szabad menni. Minél többször mondta annál kíváncsibb lettem, hogy mi lehet ott amit nekem nem szabad megnézni. És különben is mi az, hogy nem szabad? Én egy szabadnak született macska vagyok, nem tilthat meg nekem semmit, még az Isten Lába sem! Örüljön, hogy megengedtem neki, hogy megfogjon, és ide hozzon, és ráadásul itt is tartson! Azért is ki akartam menni, hogy megmutassam neki, hogy nekem nem tilthat meg semmit. Na, ekkor történt a baj! Megint megfogott és bezárt a ketrecbe! Oda ahol az elején egy-két napig laktam!
Először nagyon hangosan nyávogtam, meg felmásztam a ketrec oldalán, de úgy csinált mintha nem is hallaná. Aztán mikor láttam, hogy nem kegyelmez, akkor fogtam magam és jól elaludtam.
Mire felébredtem, addigra már nem voltak itt az idegenek, és a ketrec ajtaja is nyitva volt.
Ez még nem minden ám! Képzeljétek mit csinált ma, elővett valami sziszegő, üvöltő masinát és
fél napig tologatta a lakásban. Azt mondta, hogy muszáj kiporszívózni, mert a tegnapi emberek a munka közben sok piszkot hordtak be, meg szórtak széjjel. Ezt már megint nem tudom, hogy micsoda, de nagyon ijesztő az biztos! Nem győztem előle elszaladni, meg elbújni, de mindenhova odatolta. Az igaz, mielőtt jött vele, szólt, hogy most idejövök, menjetek át a másik szobába. Na mi nem csak mentünk, hanem rohantunk. Csak azt nem tudom, hogy a Tiziana miért nem félt ettől a zajos sziszegő szörnytől?!
Ilyen szörnyűséges napok után nagyon elgondolkodtam, hogy akarjam-e Gazdimnak az Isten Lábát?
Még gondolkodom rajta! Egyet biztosan tudok, hogy nem akarok világgá menni, pedig gyakran mondja, hogy ha rossz macska leszel mehetsz világgá!

2011. szeptember 15., csütörtök

Folytatás.

Látjátok, hogy milyen rémisztő hely ez itt a Dokinál?!

Végre alhatok egy jót! Ilyen fárasztó volt a takarítás!


Sziasztok! Emlékeztek még rám? Frigyes vagyok, tudjátok a Falurossza.
Jól telnek a napjaim, sok kaját kapok, sőt a rátaláltam az óriások kajájára, és rendszeresen azt is megdézsmálom. Az Isten Lába nem nagyon örül neki, mindig azt mondja, hogy az nem nekem való.
Az igaz, hogy kapok finom ropogóst is meg nedves, szaftosat is, de sokkal jobban esik az amit nekem sikerül megszerezni. És különben is , honnan tudja, hogy nekem mi való és mi nem. Ami finom, az mind nekem való:-))
Sokat szaladgálok, játszom, próbálkozom az óriásokat hívni játszani, de nem mindenki áll szóba velem. Legutálatosabb a Viktória, ő még meg is szokott fújni, meg csap felém. De én gyorsabb vagyok nála, és elszaladok.:-) A Grísenka szokott velem fogócskázni, de neki sem nagyon merek megállni, vagy ha mégis utol ér, akkor mindjárt hanyatt vágom magam, hogy lássa, hogy én nem akarom bántani, és remélem, hogy meg is érti, és ő sem akar bántani.
Már két napja csak akkor zár ketrecbe az Isten Lába, ha sötét lesz. Világosban már nem, még akkor sem, ha elmegy valahová.
Szóval már kezdtem magam nagyon jól érezni, egészen ma reggelig, addig a míg az Isten Lába haza nem jött azzal nagy kerekűvel amivel engem is majdnem elgázolt, aztán meg idehozott.
Képzeljétek el, megint bezárt abba dobozba amiben aludni is szoktam, és már vitt is. Nem mentünk soká, és nagyon hamar megint a Doki nevű kétlábúnál voltam. Hát, mit mondjak, legszívesebben elszaladtam volna, de nem engedték. A Doki megint megfogdosott, megnyomkodott, a fülemet is kifordította, és végül megint a számba nyomott abból a kenődő valamiből, amit a múltkor nem sokkal utána ki is hánytam. Aztán nagyon megdicsért, azt mondta szép vagyok, meg ügyes, és megkérdezte az Isten Lábát, hogy Frigyes gazdit keres-e?
Ettől nagyon megijedtem, mert nem tudom mit jelent az , hogy gazdit keresni, de valahogy rossz érzésem lett, mert a hangsúlyában volt valami furcsa.
Az Isten Lába azt válaszolta, hogy még nem tudja.
Ez után eljöttünk, és megint itt találtam magam, az óriások házában.
Azt hittem, hogy végre lesz egy kis nyugalmam, hát nem!
Azt történt ugyanis, hogy az Isten Lába azt találta ki, hogy takarítani kell. E közben olyanokat mondott hogy porszívó, meg szőnyegek, meg felmosás. Azt sem tudom hogy mik ezek. Azt mondta, hogy nem fog porszívózni, csak szőnyeg seprűzni, meg szőnyeget pucolni. És mindezt azért, hogy engem ne nagyon ijesztgessen. Bánom én, azt csinál amit akar, csak nekem hagyjon már békét.
Aztán kiderült, hogy nem is rossz játék, mert jókat lehetett szaladgálni a szőnyeg seprű meg a felmosó után. Elég soká tartott, mert mindent elszedett a helyéről, meg mindent bevizezett, és a végére nagyon elfáradtam. Mikor végre visszaadta azt jó kis kosarat, rögtön elhelyezkedtem benne aludni.
Azt álmodtam, hogy valami történt, mert egyszer csak az Isten Lábát, úgy hívtam mint az óriások hívják. Azt mondtam neki, hogy Gazdim. Egész jó érzés volt, csak azt nem tudom, hogy ő mit szól hozzá!?

2011. szeptember 11., vasárnap

Az Isten lába!

Sziasztok!
Falurossza Frigyes vagyok. Születtem kb. két hónapja, egy nagy város peremén. Sajnálom, hogy nem tudom pontosabban, de azt, hogy mi a nevem, azt is csak két napja tudom.
Egy reggel valaki, egy kétlábú, megfogott és elvitt egy helyre, ahol nagy zaj volt, meg néhány bokor. Ijedtemben beszaladtam a bokor alá, reméltem, hogy ott a mami, meg a testvéreim, de nem volt senki. Ráadásul hideg is volt meg éhes is voltam. Gondoltam keresek valami ehetőt, és közben eszembe jutott, hogy a mamitól milyen finom reggelit szoktunk kapni. Nem kellett mást csinálni, csak odabújni a hasához, megkeresni azokat pici dudorokat a szánkba venni, és már csorgott az a finom meleg reggeli. naponta ahányszor éhesek voltunk nem kellett mást csinálni, csak szólni a maminak, és már kaptunk abból a finomból.
Hát, gondoltam, ha nincs itt a mami akkor is kell valami ennivalót keresni. Egyszer csak megláttam egy sárga csíkos bogarat ami repült is, meg zizegett is, és megakartam fogni. Jó játék volt, de nem sikerült megfogni, Egyszer csak kirepült a bokor alól én meg utána szaladtam, és akkor valami nagy csikorgást hallottam,és hirtelen egy nagy kerekű valami állt meg mellettem. Ijedtemben beszaladtam a bokor alá, de az a valami nem mozdult. De a bogár bezzeg repült, attól féltem elrepül a reggelim, ezért megint utána rohantam, akkor a nagy kerekű már a földön feküdt. De a kétlábú ott volt, és nagyon nézett, meg a kezében villogott valami, és közben beszélt hozzám. Valami olyasmit mondott, hogy "te jó isten, te hogy kerülsz ide?" Nem féltem tőle, mert nagyon kedves hangja volt, és szépen nézett rám, meg nem kiabált.
Egyszer csak elindult felém, és lehajolt és nyújtotta az egyik mellső lábát. Gondoltam elszaladok, de ő nem engem fogott meg, hanem elkezdett húzgálni egy fűszálat, Na arra ráugrottam, és akkor a másik mellső lábával megfogott. Simogatott, és beszélt hozzám. Nem volt, rossz ezért nem nagyon féltem. Aztán elővett egy sötét színű valamit amibe beletett, és azt mondta, hogy itt nem maradhatsz, ezért elviszlek.
Mentünk egy darabig, úgy éreztem mintha hintába ülnék, de nagyon jó meleg volt, azt hittem, hogy megjött a mami és elkezdtem keresni azt a kis dudort amiből a finom szokott jönni, de nem találtam.
Egyszer csak megszűnt a hintázás, és a kétlábú beletett egy nagy ketrecbe. Kicsit később hozott enni, meg inni, és valami fehéret egy lapos edénybe, és azt mondta, hogy ide kell pisilni. Azt sem tudtam mit jelent, de nagyon boldog voltam, mert végre ehettem.
Evés után kicsit aludtam, majd a kétlábú megint megfogott, beletett valami dobozba, és megint elvitt.
Egy fehér szobába vitt. Ott volt egy ember, akinek azt mondta, hogy doktor úr, azt hiszem megbolondultam, mert ezt a kis kölyköt most szedtem össze a bringaúton, nézzük meg mik a legszükségesebbek amit tehetünk érte. A doktornak nevezett kétlábú jól meg tapogatott, valamit beleszúrt a fenekembe, és azt mondta, hogy egészségesnek látszik, de bolhás, meg atkás a füle, meg egészen biztos, hogy bélférges. Olyan furcsákat tudnak mondani, bolha! Azt sem tudom mi az. A helyett, hogy arról beszélne, ha már itt vagyok, hogy időnként miért annyira vakarózni.
Megint elment, és hozott valamit amivel a fülemben kotorászott, aztán meg valami kenődő dolgot a számba nyomott, és mindennek a tetejébe valami büdös folyadékkal össze-vissza fújkálta a bundámat. Azonnal tudtam, hogy nem szeretem ezt a két lábút.
Mikor mindezt elintézte, visszaadott az én kétlábúmnak, és azt mondta, hogy kiscica, te egy igazi szerencsefia vagy, mert megfogtad az istenlábát.
Akkor tudtam meg, aki elhozott a bokor alól azt úgy hívják hogy az Isten Lába.
Ezután még valami kattogót ütögetett a Doki, és ekkor tudtam meg, hogy nekem mi a nevem . Azt kérdezte
az Isten Lábától, hogy mi a neve a cicának, ő pedig azt felelte, hogy Falurossza Frigyes.
Ez itt egy nagyon jó hely, vannak még macskák rajtam kívül is. De én még ilyeneket nem láttam, Óriások, nagyon sok szőrük van, és elég barátságosak.
Ez már az a finomság amit nem győztem megenni:-)

Ez alatt a bokor alatt voltam, mielőtt jött az Isten Lába.


Ebben a ketrecben voltam egy ideig. Az is jobb volt mint a bokor alja:-)

Nem bánom, hogy idehozott az Isten Lába, mert nagyon jól érzem itt magam!

Majd még jelentkezem, de most megyek aludni, mert nagyon elfáradtam:-)

2011. augusztus 25., csütörtök

Ha nem elég hűvös a lakás.

Viktória a padlón próbálja magát egy kicsit lehűteni.

Grísenka a fésüléses hűtés után.

Hűtő fésülködés közben: Tiziana, és Sámsonka

Sámsonka: Ha nem fésülsz, akkor megrágcsállak:-)

Azt ebben a kánikulában a légkondi nélküli lakások bizony nem elég hűvösek. Nem csak mi, de a velünk élő állatok is szenvednek a hőségtől. Pláne a hosszú szőrű, vagy félhosszú szőrű állatok. Még csak elmenni sem tudnak a meleg elöl, mint kint a természetben. Ott legalább fák, bokrok által fedett földön találnak valami enyhülést. Ezért most még inkább szükségük van a gazdi figyelmére, és segítségére.
Nekem is szibériai macskáim vannak jó tömör, és hosszú, a szibériai éghajlatnak megfelelő bundával. Ezért ilyenkor rendszeresen nedvesítem a bundájukat. Van egy kendő amit beáztatok hideg vízbe, és ezzel alaposan át törlöm a bundájukat, majd utána egy fémfogú kefével alaposan át kefélem. Ezt naponta több alkalommal megteszem. Szívesen veszik, sőt ha már nagyon melegük van nem hagynak békén addig amíg le nem hűtöm őket.
Régebben, amikor előfordult, hogy utazni kellett velük, ha nagyon meleg volt akkor a box aljába, a benn levő szőnyegre öntöttem egy pohár vizet, mert a macska elsősorban a talpán tudja hűteni magát.

2011. július 3., vasárnap

Azért a magához való esze megvan:-)

Kedvenc helyén a fürdőszoba ablakban.

A konyhaasztalon, ahonnan mindent szemmel tud tartani.

Mire a géppel ideértem, már a Sámson is észrevette, hogy a Viktória lehúzott egy adag tápot:-)


Viktória két evvel ezelőtt átesett egy elég súlyos agyhártyagyulladáson. Szerencsére egész jól felgyógyult belőle, csak egy egészen enyhe mentális változás látszik a viselkedésén. Az is csak akkor ha hidegfront közeleg. Akkor jóval kevesebbet eszik, szertelenné válik, a szokásos esti játékaikban goromba a többiekkel, és mondhatom, hogy minden látható cél nélkül rohangál. Erre a többiek már rájöttek, és ilyenkor nem bonyolódnak vele játékba, inkább félre húzódnak, és várják, hogy lecsillapodjon. Ez a jelenség nem tart soká, de már jóval a front előtt mutatkozik, úgy hogy sokszor én előbb tudom, hogy hidegfront jön mint azt az időjósok mondanák.
Két év alatt volt időnk hozzászokni, és elfogadni őt így ezzel a viselkedéssel.
Ma viszont egy érdekes, és örömre okot adó megnyilvánulást láttam nála.
A konyhában van az önetetőjük amit mindig feltöltök száraztáppal. Nagyon jó, mert több napi belefér és mindig előttük van az étel, és mindenki a szükséglete szerint eszik belőle. Viktória volt az etető előtt, és láttam, hogy nincs az aljában táp. Oda akartam nyúlni, hogy egy kicsit megrázzam, de Viktória megelőzött. A kezével, még pedig a bal kezével felnyúlt a nyíláson és lehúzott egy csomó tápot az etető részbe.
Egyedül voltam, de jót nevettem ezen a mozdulaton. Ehhez tudnia kellett, hogy ott a táp a résen belül, és tudnia kellett, hogy eltudja indítani lefelé, hogy enni tudjon belőle.

Azért okos kis macska, a betegség dacára nem hagyja magát, nem hajlandó éhes maradni, a teli tápos edény mellett!:-)))

2011. június 19., vasárnap

Ez a néhány perc csak az övék!

Tegnap, az ismerőseim körében megint történt egy nagyon szomorú esemény. Megint az örök vadászmezőkre költözött egy nagyon szeretett négy lábú barát. Nem volt egészen váratlan, de ennyire gyors lefolyásra senki sem számított. Az ismerősök körében mindenkit nagyon megrázott, és ha akarjuk ha nem, nagyon felelevenítik az ilyen események a korábbi saját fájdalmas emlékeinket. Akkor különösen amikor már sok hasonló veszteséget értünk át, és a legutóbbi még nincs olyan messze. Ilyenkor újra szakadnak a sebek, és a fájdalom újra a régi erővel tör elő.
Nekem is eszembe jutott minden korábbi veszteségem, és végig gondoltam minden barátom velem töltött szép perceit.
Egyre többen vannak odaát. Nagyon vigyázzatok magatokra és egymásra.

2011. június 13., hétfő

Nagyon hiányzol...............!

Lassan három hete lesz, hogy elmentél, és még mindig ott vagy mindenhol a lakásban. Amikor hazaérek, mindig óvatosan jövök be a lakásba, mert még mindig benne van a zsigereimben, hogy beteg van a lakásban.
Amikor a Viktória meg a Tiziana reggelijét, vagy vacsoráját készítem, mindig eszembe jut, hogy már csak két tányér kell, mert nincs kinek adjam a harmadikat.
Tudom, hogy a tényt nem lehet megváltoztatni, és mégis még mindig előfordul, hogy megsiratlak téged, és veled együtt a többieket akik már korábban elmentek, átköltöztetek egy más világba. Remélem, hogy végére értél az utazásnak, és találkoztál mindenkivel.
Majd, egyszer én is jövök, de még dolgom van, itt ebben a világban. Ezért még maradok, de sokat gondolok rátok, két és négy lábú barátaimra egyaránt:-(

2011. május 28., szombat

Gondolatok...........

Tiziánával is szeretett összebújva aludni.

Alapos mosdatás után mellé feküdt, és együtt aludtak.

Valahogy mindig úgy intézte a dolgokat, hogy a Pomponka mellett lehessen.

Itt a Pomponka már nem volt egészen jól, de mégis, vagy talán éppen azért bujt hozzá, mert érezte, nagyon kell törődni vele.

Legtöbbször így aludtak, együtt, összeölelkezve.

Tudom, hogy visszafordíthatatlan ami történt, és nem is háborog a lelkem, de még ma is nagyon sokszor eszembe jutott. Amerre megyek a lakásban, mindenhol van valami amiről ő jut eszembe.
Ha készítem a Tiziana és a Viktória ételét, a harmadik tányért is oda teszem, de persze azonnal eszembe jut, hogy már nem kell, mert már nincs aki enne belőle.
Eszembe jutnak kedvenc játékai, pihenőhelyei, szokásai. Mindenkivel jó kapcsolata volt, de mindig kiválasztott magának egy-egy kedvenc barátot, vagy barátnőt. Sokáig nagyon jóviszonyban voltak a Pomponkával. Együtt, összebújva, aludtak, mosdatgatták egymást. Akkor még azt hittem, hogy talán, mert egy év eltéréssel, anyáról testvérek voltak. Amikor pomponka meghalt valósággal lelki beteg lett. Akkor láttam, hogy az állatok is képesek nagyon mélyen gyászolni elveszett társukat. Akkoriban nagyon sokat foglalkoztam vele, mert szabályosan búskomor lett. Lassan megvigasztalódott, és az utóbbi időben kiválasztotta magának a Tiziánát. A többitől sem zárkózott el, nem hajtotta őket, de a Tizána volt a kedvenc.
Tiziána is elfogadta ezt kényeztetést, de úgy látom, hogy őt nem viseli meg annyira a veszteség.
Ő jól el van a többiekkel.

2011. május 27., péntek

Szelek szárnyán, szabadon!

Édes , kicsi Öregasszonkám!

Ma amikor visszakaptalak, olyan picike, és megváltozott voltál, hogy csak én tudtam, hogy biztos te vagy az, akit a kezemben tartok.
Amikor a nagyapádtól kellett megválnom, és elbúcsúznom, akkor azt hittem, hogy az ezután, vagyis ő utána már könnyebb lesz a hasonló kötelesség végrehajtása.
Mondom, kötelesség, mert hiszem és vallom, hogy a gazda felelőssége nem ér véget a kedvenc halálával. Azt keveset ami maradt belőle, azt tisztességgel, biztonságba kell helyezni.
Az után, hogy beköltöztél abba a kicsi fiókba, ami a lelkemben már csak a tiéd, ezt kicsi másik feledet is méltó helyre kell juttatni. Ezt tettem meg ma! Visszaadtam azt a szabadságot, ami születésedtől fogva megilletett volna, de a körülmények miatt, és az önző szeretetemtől vezérelve, egész életedben megfosztottalak tőle!
Egy nagyon szép környezetben, a gyönyörű fenséges, és hatalmas folyó felett, a szélre bíztam azt a picit, ami maradt belőled. A szél lágyan felemelt, és vitt, vitt, majd szépen lassan elengedett, és te szépen lassan belehulltál a folyóba! Isten veled, kicsi Ka-Ka Nu-Ku! Jó utazást neked! A másik feled örökre velem marad!

2011. május 26., csütörtök

A kapu előtt.

Elérkeztünk a kapu elé. Embereknél ilyenkor azt mondják, hogy türelemmel viselt hosszú súlyos betegség után eltávozott.
Igen, Ő is türelemmel viselt hosszú betegség után eltávozott!
Már egy ideje tudom, nincs mentség, a betegség hamar elviszi, ezért ajándék minden nap amíg még velem van. Valamiért nem volt erőm ezeket a napokat megrövidíteni. Mindig arra gondoltam, hogy az ember a hozzátartozóit ápolja ha beteg lesz, és nem megszabadulni igyekszik tőle. De most eljött az idő az elválásra, és mire ezt a bejegyzést befejezem, addigra már biztosan átkel a kapun, és a macska menyországban, a szivárványon túl, az örök vadászmezőkön megtalálja a korábban átköltözött családtagjait. Elég sokan vannak már, hosszadalmas lenne a felsorolás.
Ez alatt az egy hónap alatt amíg ápolásra szorult voltak jobb, és rosszabb napjai. A jobb napokon szinte a régi volt, a ragaszkodását mindig éreztette. A gyengébb napokon türelmes volt, mint egy beteg öregember. Kérte, hogy foglalkozzam vele, simogassam, szeretgessem. Még tegnap este is elvette ami az övé volt, odajött elém, és dorombolva kérte a szeretgetést. A többiek is jöttek, mosdagatták, törleszkedtek hozzá. Ő viszonozta, de a fizikai gyengesége miatt egy-egy vehemensebb szeretet roham ledöntötte a lábáról. Ettől függetlenül harsányan dorombolt, és ő is próbálta mosdatgatni a többieket. Nagyon megható volt a jelenet, és már sokadjára elsirattam a macskámat. Életem 16 évében volt velem. Kiállításokon, csak úgy mint a többiek, ős sok szép eredményt ért el. De a fő érdeme nem ez volt, hanem a ragaszkodó szeretete amit mindig lehetett érezni. Ezért a lelkemben megint nyílik egy kis titkos fiók, ahova ő költözik, és amíg én élek addig ott is lesz. Isten veled Ka-Ka Nu-Ku! Soha nem felejtelek el!

2011. május 16., hétfő

Egyszer fent, egyszer lent!

Feljött az ölembe, majd nem volt számára kényelmes, és felment a régi helyére a kezem mellé!

Egy ideig csak ücsörgött, majd igen-igen gondos forgolódás után elhelyezkedett aludni.

Szinte egész délelőtt a ketrec tetején tartózkodott, gyakran evett!


A legutóbbi rosszullét után sokkal gyorsabban állt talpra a Ka-Ka Nu-Ku.
Egy nap volt, hogy nem akart enni, de már a következő nap egész jól evett. A ketrecből, és a kuckójából még nem jött ki, de ami ennivalót odatettem neki azt, apránként ugyan, de mindet megette. Inni rengeteget ivott, és így vizelete is rengeteg volt.
Másnapra sokkal jobban lett, már kijött, és kérte az ennivalót. Teljesen váratlanul felment a ketrec tetejére, mert a rosszulléte előtt ott adtam neki enni.
Azt vettem észre, hogy ha csak leteszem eléje a tányért akkor elég nehezen szedi ki az ételt, ezért kitaláltam egy magasítót a tányérok alá. Nagyon egyszerű, egy műanyag tál, szájával lefelé fordítva, még jó is mert a maradék ételt tányérkában aláteszem, és a többiek nem tudják ellopni. Nem sokáig van ott, mert a Ka-Ka Nu-Ku elég gyakran kér enni, és nem ér rá megromlani.
Mára már annyira jól van, ( csak el ne kiabáljam!) hogy szinte egész elől van, sőt most ahogy írok, idejött és feljött az ölembe. Persze az is igaz, hogy ma sokkal hűvösebb van, és valószínű, hogy fázik.
Az előbb nagyon jót nevettem neki, mert enni akart, és elkezdte kapirgálni a tálakat, amivel a kaja le van takarva:-)))
Erre szoktam mondani, hogy nem hülye ez hanem macska! Még nagyobb az érdem, mert mindezt egy lábadozó macska teszi!
Többször fontolgattam, hogy mit lépjek, hogyan tovább, és valami azt súgta, hogy még ne, várjak!
Már másodszor kell megállapítanom, hogy jól tettem, hogy nem tettem!

2011. május 11., szerda

Történt valami.........

Délután leült az erkélyajtóban, és onnan figyelte a Sámsont, hogy mit csinál az erkélyen.

Itt ült a kezem mellett, és dorombolt, majd hirtelen elindult lefelé!:-((

Nem tudom, mi történt, de a Ka-Ka Nu-Ku hirtelen mintha elájult volna. Teljesen elgyengült, mintha nem tudott volna magáról. Itt volt mellettem, és teljesen váratlanul lement, de majdnem leesett. Ha nem kapom el, akkor leesett volna. Majd lassan bevánszorgott a ketrecbe, egészen be a kuckójába.
Napok óta egészen jól volt, majdnem rendesen evett, jött ment. Az volt az érzésem, hogy éppen úgy viselkedik, mint egy idős beteg ember. Örült, ha megsimogattam, dorombolt, és most amikor idejött a kezem mellé akkor is döfölt a fejével, dorombolt, várta a simogatást.
Most már éppen csak pislákol a kis láng ami még nem régen lobogó fény volt a szemében.
Édes kicsi öregasszonkám, lehet elköszönni jöttél ide?

2011. május 3., kedd

Jól tettem, hogy nem tettem!:-))

A gép alatti kuckóban.

A ketrec tetején, ahova egyedül ment fel.

A gépasztalon a kezem mellett. Ide is egyedül ment fel!

Nagyon érdekes események zajlanak! Drága szép kis Ka-Ka Nu-Ku napra napra jobb állapotban van. Nem tudom, hogy ez a folyamat meddig fog tartani, de most nagyon örülök, hogy nem léptem meg azt az utolsó lépést! Pedig amikor napokig teljes apátiában volt, már fontolgattam, hogy meddig szabad várni, nem hagyom feleslegesen szenvedni?! Valójában nem is tudom, hogy mi történt, de egyszer csak enni kért, és azóta egyre többet kéri az ételt, és egyre többet meg eszik belőle. Ma már két kis gourmet konzervet megevett, és a többiekkel együtt a szokásos esti tasakosból is kért, sőt az előbb láttam amint kiment a konyhába és eszegette a száraz tápot.
Majdnem hihetetlen, de ez a folyamat zajlik!
Napközben itt van körülöttem, a gép alatti kuckóban, sőt gyakran feljön az ölembe, vagy a kezem mellé a gépasztalra. Egyszerűen nem tudom, hogy mi történt, mitől ez a javulás. De nekem teljesen mindegy, a lényeg, az hogy jobban van! És nem tudok eleget örülni annak, hogy nem tettem meg azt amit a józan ész diktált. Az ész akarta, de a szív nem engedte.

Mostanában rengeteget gondolok a Benjire. Nála amikor megláttam a röntgenképet, rögtön tudtam, hogy mi volt az oka az az nap reggeli fulladási rohamának, és azt is, hogy a kora miatt nem bírna ki egy több órás mély altatást, és döntöttem. Nagyon nehéz volt, de megtettem! Tudom, hogy jól döntöttem, de ennek ellenére máig sem vagyok teljesen nyugodt a döntésem felől. Tudom, hogy sokat szenvedett volna ha nem így döntök, és mégis máig sem tudtam teljesen megnyugodni. Ez jön elő mindig a hasonló helyzetekben, és nem szívesen döntök élet vagy halál kérdésben. Nem szeretek istent játszani. Az élet egyszeri és megismételhetetlen. Ha egyszer elveszem, soha többé nem tudom visszaadni!
Ezért örülök, hogy most még nem döntöttem, mert tényleg igaz, hogy aki időt nyer, életet nyer!
Most ez történt! Nem tudom mennyit, de életet nyertem, és nyert a Ka-Ka Nu-Ku!

2011. április 29., péntek

Ezek a ma reggeli események:-))))

Így reggelizett a Ka-Ka Nu-Ku!:-)

Ma reggel valahogy élénkebbnek tűnt, mint az utóbbi napokban volt. Hagyta magát simogatni, sőt a kezembe nyomta a fejét. láthatóan jólesett neki a simogatás. A ketrecről levettem az ajtót, hogy ha akar akkor könnyebbem tudjon kijönni. De nem akart, azt hiszem tényleg nem akarja, hogy többiek odamenjenek hozzá, mert nem tud mit kezdeni a közeledésükkel. Annyira gyenge, hogy a szokásos törleszkedést, és mosdatást sem tudja kiegyensúlyozni. Egy ilyen procedúra közben majdnem leesett az ablakból. Akkor tettem be a ketrecbe. De láthatóan nem bánja, mert bár megtehetné, nem jön ki.

Lehet, hogy a többiek is észlelnek valamit a történésekből, mert feltűnően élénkek lettek amikor a Ka-Ka Nu-Kut simogattam, és beszélgettem hozzá, és ő viszonozta a közeledést, a kényeztetést:-) Egy ideig nézte, hogy a Tiziana, meg a Sámson elég ingerült játékba kezdett. Alighanem belőlük most robbant ki a néhány napja visszafojtott feszültség.

Jól körül néztünk!

Délután kimentünk az erkélyre és jól megvizsgáltunk mindent.

Gazdim, ezt a párnát rendesen terítetted ki?

Jól meglocsoltad a leandert?

Azért már ki lehetne üríteni a szemetes vödröt!

Ez a leander is rendben van!

Még egyszer megnézem, hogy minden rendben van-e, és aztán mehetünk be.

Boldogan dorombol, és hízelkedik, valósággal hív, hogy simogassam. Majd bement a ketrecbe enni, inni, és megint kijött majd nyugodtam aludt egyet.
Viktória észrevette, hogy kint van, azonnal odament hozzá, és kedvesen üdvözölte. Döfölte a fejével, mosdatta. Nem sokkal ezután a Sámson is odament és ő is üdvözölte. Nagyon megható volt, mert szabályosan örömmel üdvözölték.Később boldogan hentergett, és dorombolt nekem.

A játékbemutató után Ka-Ka Nu-Ku gondolt egyet és kijött a ketrecből. Nem is láttam, hogy mikor, csak azt vettem észre, hogy ott ült a ketrec tetején.

Miután végig csináltuk a szemlét, támadt egy furcsa érzésem. Mintha még egyszer látni akarna mindent ahol szeretett lenni! Remélem nincs igazam, de miután bejöttünk az erkélyről, bement a ketrecbe, és evett ivott, majd nem kijött, hanem bement a boxba aludni. Az óta nem jött ki.

2011. április 28., csütörtök

Kedvező változás:-)

Eszik néhány falatot, iszik rá, és utána visszamegy a biztonságos védelembe.


Reggel még csak egy-két falatot fogadott el, de ott hagytam a tányért a ketrecben előtte. Bezártam a ketrecet, mert el kellett mennem délelőtt, és mire hazajöttem üres volt a tányér. A zárt ketrecből a többiek nem szedhették ki a kaját a tányérról, ezért biztos, hogy a Ka-Ka Nu-Ku ette meg.
Kimostam a tányért, és rátettem egy keveset, és miután itthon voltam nyitva hagytam a ketrecet.
Egyszer csak előjött és elkezdte enni a kaját. Többszöri kicsi adag elfogyasztása után ott tartunk, hogy kb. háromnegyed doboz konzervet megevett.
Tudom, hogy ez a mennyiség kevés arra, hogy a leromlott állapotán érdemben javítson, de mégis örülök neki, hogy legalább ennyit evett. A ketrecből nem akar kijönni, pedig egész nap, vagyis amióta itthon vagyok nyitva a ketrec!

Néhány falat!

Sámson és Viktória.

Viktória az ablakban, ahol a Ka-Ka Nu-Kuval szokott aludni.
Nem sokáig ült itt, elment máshol helyet keresni.

Néhány falaka után visszament a boxba. Csak egy kis nyugalomra vágyik!


Ka-Ka Nu-Ku macskám tegnap egy falatot sem evett! Csak ivott, többször is.
Már csak a csont és a bőr, és csak csendre, és nyugalomra vágyik. Ezt abból is látom, hogy ha egy kicsit megsimogatom, nem jön a kezem után, hanem néhány mozdulat után inkább elhúzódik.
Reggel, mint mindig eléje tettem a tényért, néhány falat étellel, akkor nem, de később láttam, hogy kijött a boxból és evett néhány falatot. Adtam neki még egy kicsit és azt is megette. Amíg evett, kicseréltem a boxban a betétet, Úgy igyekezett vissza, mintha attól félt volna, hogy nem engedem vissza!
A többiek néha odamennek a ketrechez, megnézik, megszagolgatják, és elmennek. Az ablakban, ahol fent volt amíg nem volt ennyire gyenge, szinte soha sincs senki. Az elején még a Viktória felment, ott ült mintha várna valakit, aztán ő is elment más helyet keresni.
Egyáltalán olyan csend van, mintha tudnák, hogy a Ka-Ka Nu-Kunak erre van most szüksége!