2014. január 23., csütörtök

Ha nem látom, talán el sem hiszem.

Ma megint olyan dolog történt ami nagyon meghatott, és nem győztem csodálkozni, hogy létezik ilyen.
Úgy általában még ma is érződik a hangulaton, hogy hiányzik valaki a csapatból, és valahogy csendesebbek, mint általában. A reggeli után mindenki elhelyezkedett a szokásos helyén aludni. Én itt ültem a gép előtt, és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a Grísa járkál a nappaliban, benéz a szekrény alá, benéz a nyitott ketrecbe, aztán elindul az előszoba felé, de mielőtt kimenne hosszasan benéz a fotelok háta mögé.Akkor jöttem rá, hogy mit csinál.Keresi a Salamont, ugyanis amikor beteg volt a felsorolt, és Grísa által ellenőrzött helyeken szokott elbújni. És itt még nem volt vége a keresésnek, mert ment tovább, és megnézte, megszaglászta mindazokat a helyeket ahova Salamon pisilni szokott, majd ment a hálóba és ott is benézett a fotel alá és a volt szülőházba is. Akkor vette észre, hogy mentem utána és ott vagyok az ajtóban. Megállt rám nézett hosszasan, és még nyávogott is, mintha kérdezte volna, hogy hol van? Akkor már nem bírtam sírás nélkül. Felvettem és jól telesírtam a bundáját, ő meg harsányan dorombolt, és törleszkedett az arcomhoz.
Ezzel a cselekvés sorral meggyőzött róla, hogy  ők is tudnak egymásról az összetartozásukról, és számon tartják egymást, és nem értik, hogy egyszer csak hova lett egy társuk.Nem hiszik el, hogy nincs ott. Van hiány érzetük, ami keresésre sarkallja őket.
Délelőtt még egyszer elindult körülnézni, de már nem járta egészen végig a helyeket. Mintha feladta, vagy tudomásul vette, hogy nincs, nem találja.
Nem csak nekem nehéz, ők is túl kell jussanak a veszteségen. Este már volt egy kis szaladgálós játék, de gyorsan abbahagyták.

2014. január 22., szerda

Valami nagyon megváltozott.

A tegnapi lelket romboló esemény következtében este képtelen voltam elaludni. Többször felkeltem járkáltam, meditáltam mire sikerült olyan állapotba hozni magam, hogy viszonylag rövid idő alatt el tudtam aludni.

Ezért aztán ma reggel nem akartam a szokásos időben felkelni, még egy kicsit szerettem volna pihenni, a lelkemmel foglalkozni. Erre azért lett volna szükségem, mert már egy ideje azért keltem 3,50-kor, mert 4 órakor kellett beadni Salamonnak az inzulint. Miután ma már erre nem volt szükség szívesen maradtam volna.
Igen ám, de nem lehetett, mert az összes macskám jött ébresztgetni, lökdöstek, doromboltak, szabályosan kikényszerítettek az ágyból. Mondhatom, megleptek vele, és egy kicsit meg is hatódtam, mert ők azt hitték, hogy még mindig dolgom van, és történnie kell valaminek, ami helyre állítja az egy ideje szokásos rendet.

Kénytelen voltam felkelni, és kimenni a fürdőszobába. Itt ért a második meglepetés. A fürdőszoba közepén hevert a Salamon szőréből csinált filclabda.


Ahogy elindultam a fotómasinájért. a Tiziana ment oda, először leült mellette, majd szépen komótosan elsétált.
Ezután Viktória, és hangos hívó nyávogással körbe járta a lakást, és miután csitítottam, simogattam egy kicsit, elhelyezkedett a kosárnak azon a felén ahol a Salamon szokott feküdni.
Egyszerűen nem tudtam szólni. Nem tudom, hogy valóban a Salamont keresték-e, vagy csak én láttam úgy, de a látszat nagyon azt mutatta. Ezt a hívó nyávogásos körbejárkálást Viktória a délelőtt folyamán többször megcsinálta.
                                    
 Miközben még mindig nem csitult a lelkem háborgása a történtek miatt, nagyon csodáltam őket, tudták, hogy hiányzik valaki, és ezt velem is közölni akarták. A többiek inkább feltűnően csendesen viselkednek egész nap. A Grisa is meg a Sámson is idejön hozzám, felkéredzkedik az ölembe, de valahogy érezni rajtuk, hogy tudják, hogy valami végleges történt. Van, hogy valamelyik elém ül és némán, hosszasan néz rám. Aztán szép lassan elmegy valahová aludni.
Grísenka és Viktória

Viktória és Tiziana


Viktória és Sámsonka.

2014. január 21., kedd

Meghalt a remény!

Salamonkám nagyon szépen kérlek bocsásd meg, hogy nem tudtunk segíteni, és a további szenvedést nem engedtük végig csinálni. Nagyon szerettelek, és sohasem foglak elfelejteni. Már találkoztál a többiekkel, sokan vártak, nem leszel egyedül. Hidd el kérlek nem volt könnyű döntés, de meg kellett hozni, mert amibe kerültél azt  nem lehetett macskaéletnek nevezni. Nagyon sajnálom, de tudom, hogy nem tehettem mást! Még akkor sem ha a lelkem egy darabját te is magaddal vitted.
Sámsonka itt ül az ölemben, és mintha ő is írná a búcsút. Mikor hazajöttem nélküled mintha tudták volna, hogy mi történt. Először menekültek előlem, majd váltottak, és mindannyian körém gyűltek.
Drága kiscicám  Isten Veled!

2014. január 19., vasárnap

Most már talán mondhatom, hogy túl van a rohamon!

Kénytelen voltam egy  fél Quamatelt beadni neki, mert megint hányt. Rengeteg vizet adtam neki fecskendőből. Utána megnyugodott, és hatalmas dorombolással kéredzkedett fel az ölembe. Ennivalót még nem fogadott el. A következő inzulin adagot három óra előtt nem kaphatja meg!
Most úgy látom jobban van. Viktóriával együtt a kosárban fekszik, és már nem teljes hosszában elnyúlva, hanem macska módjára szépen begömbölyödve.


Viktória, Salamon

2014. január 18., szombat

Félek!!!

Néhány napja én ápolom a Salamont. Kaptam minden szükséges eszközt ami az ellátáshoz kell, viszonylag normális cukorértékkel át vettem a kezelését. Három napig, egészen Péntekig nem is volt semmi baj, reggelente adtam neki a két NEinzulint, és így a cukor normális volt, evett rendesen. Szombat reggel azt vettem észre, hogy kevesebbet evett mint szokott. A Frigyessel még menni kellet a dokihoz, mert a harmadik antibiotikumot még meg kellett kapnia a tüsszögésére. Mondtam, hogy a Salamon jól van, de szerintem kevesebbet evett mint ami estig elég lenne neki. Megbeszéltük, hogy akkor napközben is kaphat némi kiegészítő adagot.
Este felé, mielőtt enni adtam volna neki megmértem a vizelet cukorszintjét, és ekkor ért a meglepetés. A teszt a veszélyes tartományban jelzett. Eddig még egyszer sem magasabb a normális értéknél. Megint beadtam neki a két NEinzulint, és próbáltam etetni, de néhány falat után visszautasította az ételt. Később újra kínáltam, de megint csak éppen, hogy egy kicsit evett. Letettem a száraz kajás edényt, hogy ha enni akar azért találjon valamit.

Reggel, azaz hajnali háromkor kimentem, ő jött mint szokott, de ahogy felállt hozzám, elkezdett hányni. Hányt teljesen üres gyomorból, savat. Aztán ment inni. Elkészítettem az inzulinját, be is adtam neki a két Negységet, majd kínáltam étellel, de nem fogadta el. Na ekkor ijedtem meg, mert inzulin után ennie kellene. Ivott egy kis vizet, de enni nem akart. Fecskendőből adtam neki kamilla+borsmenta+csalán teakeverékből. Ezt többször ismételtem, hogy legalább folyadék legyen benne. Később beadtam neki egy Cvitamint. Figyeltem, hogy mikor és melyik bilibe pisil, de hat óráig nem ment el a kosárból.
És megint vasárnap van, nincs doki, de ha lenne akkor is tudom, hogy csodát tenni ő sem tudna!
Ha nem kezd el enni, legalább néhány falatot, akkor nagyon nagy baj lesz, és ezért félek!!!
   Salamonkám az istenért, kérlek, hogy kapd össze magad, és egyél, mert anélkül nagy bajba kerülsz!

2014. január 9., csütörtök

Kissé rögös út, de végig járjuk!

A tegnapi cukorszint mérésnél kiderült, hogy nem elég a két egység inzulin. Ezért ma reggel három egységet kapott. Azt reméljük a dokival, hogy estére, tíz alá megy az érték.
Az az igazság, hogy ez sok mindentől függ, de legfőképpen az adott szervezet inzulinra való reagálásától. Ez pedig ahány szervezet annyi féle. Ezért bizonyos ideig tartó, a reakciótól függő, az adag folyamatos kismértékű emelésével lehet elérni az egyensúlyt.
Salamonnál bonyolítja a dolgot, hogy e miatt a tüsszögés miatt elment a szaglása és ezért nem nagyon akar enni. De már erre is kapott gyógyit, cseppet az orrába. Nagyon utálja, és nekem nem is sikerül rendesen, mert úgy tiltakozik mintha az életéért harcolna.--Pedig, szegénykém nem is tudja, hogy nem ő, hanem én, meg doki harcolunk az életéért! Ma vittem a cseppeket, és a doki csepegtette be neki a nózijába. Na így van rá esély, hogy használ is! Azért ma reggel már kétszer evett, mielőtt elindultunk, és nem sokkal azután, hogy hazaértünk.
Este megint megyünk ellenőrzésre.
 Ma reggel mielőtt elindultunk Viktóriával a kosárban.

És miután hazajöttünk.

2014. január 7., kedd

Megjöttünk a dokitól!

Öt órára kellett menni. Megtörtént a cukor mérés, és nagyon meg volt elégedve a doki! Cukorszint 5.9. És nem volt semmi komplikáció napközben. Most nem kapott inzulint,  de kapott egy infúziót bőr alá, és vitamin koktélt.
Azt mondja a doki hogy, ha reggelre nem lesz több 16-nál akkor nagyon meg lesz elégedve. Jó lenne, ha így lenne, mert nem szeretném ha éjszakára kellene inzulinozni!

Ma napközben már többet volt a nappaliba, sőt a kosárban, és már előfordult, hogy a többiek mellé feküdtek. Amíg nagyon beteg volt  nem ment hozzá senki!
                                                                 Grísenka és Salamon.


Grísenka, Viktória, Salamon.

Most már van remény!

Van bizony , mert Salamonka végre hajlandó enni!

Azzal telt a tegnapi nap, hogy lestem a pisilését, mert a doki még a vizeletét szerette volna vizsgálni. Végre délután sikerült, úgy biztos az övé volt, és fecskendővel fel is szedhető volt. Este mentünk és vittük. Egy kicsit tartottam tőle, mert nagyon világosnak, és opálosnak látta,. de a doki már akkor azt mondta, hogy szerinte nagyon jó az a vizelet.
Vártunk még egy karbamid eredményt de még nem jött meg. Kapott infúziót és tegnapra ennyi volt.
Ma reggel megint menni kellett. Kilenckor már ott voltunk, és már megvolt az eredmény, sajnos ez is a cukrot igazolta. A tegnapi vizeletben is volt cukor. Most már több oldalról igazolt a cukor! Nincs más megoldás el kell kezdeni az inzulin kezelést. 
Előtte még egy mérés. Sajnos ez sem mutat mást a 22-s értékkel.

Itt meg kell említenem, hogy megint egyformán gondolkodtunk a dokival. Én már tegnap azon gondolkodtam, hogy talán nem az előírt adaggal kellene kezdeni, annak csak mondjuk a kétharmadával! Érdekes a doki ugyanezt gondolta.
Kioktatott arra, hogy mit hogyan kell csinálni, mire kell nagyon figyelni, és ha az általa mondott tüneteket észreveszem, akkor azonnal induljak a rendelőbe a macskával, és ne álljak meg a váróban, hanem erőszakosan menjek egyenesen a kezelőbe! Előtte megkérdezte, hogy hány perc alatt érek oda. Mondtam hogy öt. Erre mondta, hogy ennyi elég, akkor megoldható! 
Negyed tízkor kapta meg az inzulint, és rögtön mondta a doki, hogy legkésőbb háromnegyed tízkor ennie kell. Megtörtént, ahogy haza értünk egyből az ennivalóhoz ment, és elég rendesen evett!!


Az az igazság, hogy  Salamonka mára már elég rendesen eszik, volt rendes széklete is, úgy hogy remélhetően nem okoz bajt az inzulin. Sőt ma reggel amikor rájött a készülődésemből, hogy ő is jönni fog velem, akkor elbujt, úgy kellett előkotorni, hogy a boxba tudjam tenni. Szerintem ez már jót jelent, mert már van saját akarata, és ha ellenére történik valami azt rossz néven veszi, igyekszik elkerülni.

Délután ötre megint menni kell, mert ellenőrzi a a doki a cukor alakulást.

Tényleg nagyon remélem, hogy sikerül  még egy kicsit élhető életet biztosítani neki.!

 Most már többet van a nappaliban, mielőtt elindultunk a dokihoz is itt volt a kosárban, és most is itt van a konvektor előtt. Ez jó, mert könnyebb szem előtt tartani, gyorsabban észre veszem ha segítségre van szüksége.








2014. január 5., vasárnap

Félek, hogy nekem is részem van Salamon betegségében!

Állandóan őröl az agyam, hogy mi okozhatta Salamonnál a meglévő tüneteket. Hogy mi történt, mi változott ami miatt egyre kevesebbet evett, és végül teljesen elhagyta az evést?
Nem hagy békén az az emlék, hogy ő másfél éves korában volt már szinte ugyanilyen beteg, ugyan ezekkel a tünetekkel. Nem régen találtam az akkori kezelő lapját és azon is apátia, és teljes anorexia az állapot leírás.
Az akkori dokinkkal arról beszéltünk, hogy ha nem lakásban élő macska lenne, és tudnánk, hogy még véletlenül sem juthat ki a szabadba, akkor azt mondanánk, hogy mintha mérgezés lenne.
Akkor a folyadékpótlás, és a vitamin koktél volt a fő gyógymód. Akkor is úgy nézett ki, hogy a szervezete kis segítséggel, lassan helyreállítja saját magát.  És most is nagyon hasonlót látok.
Akkor rájöttem, hogy az egyik száraz tápnak nem a szokásos az szaga, mintha egy kicsit avas beütése lenne. A csomagoláson a szavatossági idő még messze nem járt le, de a táp mégsem volt az igazi! Sőt mondhatnám, hogy nem volt jó! Az érdekes a dologban az volt, hogy akkor sem csak egy macskám volt, és mindegyik ugyanazt a tápot ette, és egy sem volt semmi baj. Egyedül a Salamon lett beteg. Ez lehet egyéni érzékenység következménye, főleg akkor amikor tudom, hogy az apja marhafehérje allergiás volt. Vagyis volt valami ami eltért a szokásos tulajdonságtól!
Ezeken gondolkodva jöttem rá, hogy az öntetőt majdnem minden esetben már akkor feltöltöm amikor még valamennyi van benne. Tényleg nem sok, de még nem teljesen üres. Ezt teszem abból a meggondolásból, hogy ha valamiért nem tudnám feltölteni akkor amikor teljesen kifogy, ne kelljen nekik éhezni addig amíg jön a segítség. Lévén egyedül élek bármi előfordulhat akkor is ha itthon vagyok, és akkor is mikor valami dolgom után elmegyek itthonról!
 Leveszem a tetejét, kimosom ott ahonnan esznek belőle, és feltöltöm a tartájt az új táppal. Az a néhány szem egyáltalán nem biztos, hogy elsőnek fogy el mikor elkezdik enni a feltöltés után. Sőt akár arra is van esély, hogy időtlen időkig töltögetem egyik feltöltésből a másikba. Ha Salamon szervezete különösen érzékeny a megváltozott tápra akkor akár ez okozhatta a bajt! Ráadásul akkor másfél éves volt, most meg egy tizenhárom éves macska, akinek lehet, hogy a szervezete már nem egészen úgy működik, mint kölyök korában!
Minden esetre, ez ijesztő, és intő példa a jövőre nézve!!

2014. január 4., szombat

Újabb várakozás.

Ma reggel a megbeszélés szerint kilenc órára mentünk a dokihoz. Már itthon úgy láttam, hogy Salamonka sokkal jobban van. Élénkebb volt, és amikor megkínáltam néhány szem jutifalattal, elfogadta, és egy pár szemet meg is evett. Mielőtt elindultunk csak egyszer pisilt, és normális mennyiséget. Ami feltűnt, hogy  már nem égészen színtelen és szagtalan a vizelete.
Tegnap este elég sokat gondolkodtam a tünetekről, a folyamatról, és a véreredményről. Arra a következtetésre jutottam, hogy nem olyan biztos a diagnózis, hogy cukor beteg a macska. Lehet, hogy ez a magas cukor a hosszú éhezés után kialakult tünet, illetve következmény. De vajon akkor mi lehet az alap baj?

Reggel a dokinál ezzel kezdtem, de nem tudtam elmondani amit akartam, mert ős is ugyanezzel kezdte, és a következtetése ugyan ez volt!   Abba maradtunk, hogy halasztjuk az inzulint, mert ha sikerül egy kicsit feljavítani, eljutni vele odáig, hogy egyen akkor lehet , hogy szép lassan helyre áll a cukor szintje.

Megint alaposan megvizsgálta, hőt mért , mert azt is jobbnak éreztük, és az normális 39.5 volt. A hasát teljesen átnéztük UHval. Itt arra volt kíváncsi, hogy esetleg nincs-e valahol daganat. Ezt azért akarta kizárni, mert ha elkezdi vitaminozni és ha van valami daganat akár csak kezdemény akkor annak növekedését is gyorsítja. Ez pedig nem lenne kívánatos. Semmi elváltozást nem láttunk. Vese, máj rendben, az epe és vezetéke szintén, dugulásra utaló árnyék sem volt sehol.

Ez után még egyszer átbeszéltük a vérleletet, majd kért a labortól a már ott levő vérmintából még egy fajta elemzést, és úgy döntöttünk, hogy kapjon egy infuziót. Vitaminokat és fájdalomcsillapítót, mert a fogainál látható baj ami oka lehet az evés elutasításának. Abba maradtunk, hogy ha a hétvégén valami komolyabb baj lenne akkor telefonáljak, és keresünk megoldást.

Ez után már itthon megint adtam neki a teából, aminek az alkalmazásáról tájékoztattam a dokit, és megint kapott néhány szem juti falatot.
 Amikor készítettem a reggelijüket a konyhában ülve várta, hogy mit kap.

 Az egész napi élénkebb viselkedés után a vacsorából, már a többiekkel együtt evett. Sőt a száraz tápból ropogtatott.


 Napközben egy jót fésülködtünk, majd játszott a fésűvel.

2014. január 3., péntek

Salamonka.

Salamonka, teljes nevén Gyékényesi Salamon, barna makréla cirmos szibériai macska. Apja Zsebetigris Petruska, barna makréla cirmos szib.macska,  Anyja Fenyveshegyi Agáta kékezüst makréla cirmos szib. macska. Született 2000 júliusában. Tudatosan kiválasztott szülök tenyésztése utódaként.

Mint ahogy az tenyésztésben lenni szokott a szaporulat új gazdához/tulajdonoshoz  került. Egy hét alatt kiderült, hogy tévedés volt a gazdaválasztás, és ezért visszakértem a macskát. Utána egyetlen érdeklődőnek sem tudtam megmutatni, mert az idegenben eltöltött egy hét olyan nyomokat hagyott benne, hogy ha megszólalt akárcsak a telefon, pláne ha az ajtócsengő, azonnal elbújt. Valóságos rettegés vett erőt rajta, és gyorsan úgy döntöttem, hogy nem is erőltetem, marad az én macskám.
Az évek során egy nagyon szép és kedves macskává cseperedett.

Néhány év múlva abbahagytam a tenyésztést és az akkor tulajdonomban levő macskákat ivartalaníttattam.
Így éldegéltünk szépen csendesen. Az okozott gondot, és nekem bánatot amikor egy egy közülük elérte élete végét és éltávozott az örök vadászmezőkre. Mindegyiket valamilyen öregkori gyógyíthatatlan betegség vitte el. A végső szenvedés nem engedtem nekik, de ezt a döntésem minden esetben nagyon nehezen, és szinte megbocsájthatatlan önváddal hoztam meg, mert az eszemmel tudtam, hogy meg kell tenni, de mégis mindig nagyon nehéz volt.

A mai maradék állomány egyik tagja Salamonka is.  Nem tudom, a pontos időt behatárolni, mert először nem tulajdonítottam jelentőséget a dolognak, egyszer csak azt vettem észre, hogy túl sok víz fogy a táljukból, naponta többször kell friss vizet tenni bele. Ugyanakkor Túl vizelet van az almokban. Ahogy telt az idő rájöttem, hogy ez azért nem igazán természetes, itt valami baj van, de kivel. Így érkeztünk el karácsonyhoz, amikor is Salamonka kezdett furcsán viselkedni. Nem szívesen ugrott fel olyan helyekre ami eddig nem volt neki gond, sokat fekszik a padlón. Elkezdtem őt figyelni, és rájöttem, hogy ő issza azt rengeteg vizet, majd az is kiderült, hogy pisil nagyon sokat. De ekkor már az ünnep miatt nem volt orvosi rendelés, és így azonnal, ami ha visszagondolok a dolgokra, a betegség szempontjából, nem is volt azonnal. Végül feladata az evést, és mire először eljutottunk az orvoshoz már napok óta nem volt hajlandó egy falatot sem enni. Sőt elkezdett hányni, még a vizet is kihányta. Az az igazság, hogy én cukorbetegségre gondoltam.
Majd az ünnep után eljutottunk az orvoshoz, aki az első véleménye az volt, hogy vese, még pedig igen súlyos állapot. Vérvétel labor. Az első eredmény erre ráerősített, de azért valami a dokinak is hiányzott, és néhány nap múlva újabb vérvétel, és teljes, mindenre kiterjedő vérvizsgálat.

Na ennek az eredményét tudtam meg ma, és kiderült, hogy bizony cukorbetegség.

Ami azt illeti ez sem igazán jó, de mégis jobb mintha vese probléma lenn, mert ha macerásan is de kezelhető. Ami a macerát illeti az az, hogy Salamonon kívül még van öt macskám és ők megszokták, hogy állandóan előttük van a táp, és akkor esznek amikor éhesek.És ők sem fiatalok már így nem lesz könnyű átszoktatni őket egy más rendszerre, Még nem igazán tudom, hogy mi lesz az, de a Salamon érdekében meg kell oldani!

És mag is fogom oldani!
 Salamonka ma:
 Salamonka 2008-ban.

Várakozó álláspont.

Tegnap este sikerült a vérvétel. Eredmény ma este hat óra tájban, akkor megint megyünk. Minden ettől függ, még UH-val is megnézzük a veséit.

Mióta ilyen gyengén van, elfoglalta a hálószobát. A heverőre tettem neki egy fürdőlepedőt, és azt jó meleg helyet teljesen birtokba vette. Időnként kijön pisilni, és inni, majd nagyon komótosan oda visszamegy. Nincs bezárva az ajtó és a többiek mégsem abajgatják, csak néha benéznek, és már jönnek el az ajtótól, így nyugodtan pihenhet.

Kora reggel mikor felébredtem és körülnéztem, megnéztem a biliket és abban amit ő szokott használni, nem találtam semmit. Egyszerűen nem értettem a dolgot, mert voltak reggelek amikor nem csak a bilik, de a WC köve is úszott. Ehhez képest most semmi. Már azt hittem, hogy alakul a dolog, amikor elkezdtem rendbe tenni a nappalit, és valami olyasmire bukkantam amit nem tudok hova tenni. Van egy fotelágy ami egyszerűen fotelként üzemel, alvásra szokták a macskák használni, minden nap egy plüsskefével összeszedem a rátapadt szőrt. Na ekkor ért a meglepetés, nedves volt, valamelyik lepisilte. Igazából nem tudom melyik, mert a megváltozott helyzet miatt akármelyik reagálhatott így. De azért a mennyiségből, és abból, hogy tíz óráig sem pisilni a Salika, úgy gondolom, hogy ő volt. Nem örülök neki, de ha csak ez lesz a legnagyobb baj akkor azt mondom, hogy nem történt semmi!

Ma már többször bementem hozzá, kicsit megfésültem, adtam neki fecsiből teát, és ahányszor megyek mindig dorombol, és valahogy mintha békésebb lenne a nézése. A hője is mintha jobb lenne, csak az a baj, hogy azt nem látom , hogy enni akarna.
Várunk, a remény hal meg utoljára!   


2014. január 2., csütörtök

Már megint vesztésre állok!

Az esély szinte nullára csökkent! Salamon állapota annyit romlott a korábbi kezelés óta, hogy a doki még egy vérvizsgálatra vért akart venni, és szinte nincs vére. Még csak nem is csepegett! Fel kellett tölteni infúzióval, hogy legalább az esély legyen meg arra, hogy délután újra vért tudjon venni. Ugyanis az a baj aminek még a gondolatától is menekültem!
VESE!!!!.
 Leállt, vagy szinte a nullára csökkent annak a hormonnak a termelése ami elősegíti, irányítja a vörösvértest képzés! Ezért csökkent a testhőmérséklete, ezért nincs vér az ereiben, és teljesen ki van száradva!

Délután újra megyünk, és megpróbálunk vért venni. Szeretnék megbizonyosodni arról, hogy minden jó szándék, és gondosság után sem lesz többé a macska MACSKA!
Tudom, hogy a biológiában nincs ezer százalékos bizonyosság, de amit látni lehet azt látni akarom! Nem akarok hibás döntést hozni.