2009. október 28., szerda

Hát, így állunk....

Már egy ideje készülök a beíráshoz, de valahogy mindig elmaradt.
Mondhatom, hogy egyformán telnek a napok. Nagyon lassan változik a két Macsó, már nem annyira ádáz köztük a hangulat. Gyakran előfordul, hogy valamelyik játszani akar, és akkor a másik nem érti, vagy félreérti a helyzetet. Már ilyenkor sincs azonnali támadás, de látom, hogy ha nem figyelek rájuk, akkor adódhat probléma. ilyenkor én kezdeményezek játékot éppen azzal aki játszani szeretne. Még nem lehet teljesen megbízni bennük, ezért aztán, ha elmegyek itthonról, vagy éjszakára, a Salamont még mindig bezárom a hálószobába.
Eredetileg a doki azt mondta, hogy akár félévbe is beletelhet amíg lecsillapodnak.
A Salamon még mindig nem engedi be a Sámsont a hálószobába, de a nappaliban napközben jól elvannak, sőt mindegyik megkeresi a kedvenc helyét, és órákig békésen alszanak.
Enni rendszeresen együtt esznek, és már biztos, hogy tudnak egymás jelenlétéről. Esténként egyre gyakrabban fordul elő, hogy egymás után jönnek az ölembe, és úgy nézzük a TV-t. Sokszor alig kapok levegőt alattuk. Jócskán szedtek magukra, már nem nevezhetők soványnak. Most már jó volna ha nem híznának tovább, de nem adhatok nekik akármit enni, mert valamilyen formában mindig visszaüt a tápváltási kísérlet. Azt hiszem ez abból adódik, hogy az apjuk marhafehérje allergiás volt, és a hajlamot a táplálékallergiára örökölték.
Most IAMS-t esznek, és azt hiszem nem kísérletezem más prémium táppal, mert ettől nincs semmi bajuk, és nem akarok az egészségük rovására kísérletezgetni.