Kitudja mióta fejlődött az agyában egy alattomos daganat, ami december negyedikére elérte azt nagyságot, hogy fájdalmat okozott az agyában ami teljesen megváltoztatta a viselkedését. Állandóan menekült valami elől, és ha az útjába került valaki azt lepofozta.
Először nem gondoltam, hogy baj van, azt hittem, hogy valamiért mérges és majd megnyugszik. De amikor éjszak arra ébredtem, hogy szaladgál a lakásban és közben morog, meg úgy nyávog mintha támadná valaki, akkor már tudtam, hogy nagy baj van. Nagy nehezen megfogtam, s betettem a ketrecbe. Legnagyobb meglepetésemre ott megnyugodott.
Reggel beszéltem az orvossal, és azt mondta, hogy valószínű agydaganat. Jönni nem tud, mert reggel van egy műtéte, de vigyem át délelőtt.
Átvittem, de akkor már tudtam, hogy elfogom engedni, mert nincs esély arra, hogy egy esetleges műtét megoldás lenne. Akkora kockázat van benne, hogy akkor inkább elengedem. A józan eszem tudta, hogy nincs más megoldás, a többiek érdekében ezt kell tenni.
Borzalmas volt tudomásul venni hogy megmentettem, most meg én döntök az élete és halála felett.
Egy nagyon kedves, jó kos macska volt. Mikor elmentem itthonról mindig kikísért az ajtóig, megvárta míg becsukom az ajtót. Mindig simogatással köszöntem el tőle, és amikor hazajöttem mindig ott várt, és megint simogatással köszöntem neki. Ő meg belenyomta a kezembe a kis fejét és egyfolytában dorombolt.
Annyira megviselt, hogy nincs megoldás, nincs kiút, hogy teljesen padlóra kerültem. Begyulladt a pajzsmirigyem, olyan mennyiségű adrenalinnal árasztotta el a szervezetem, amivel minden eddig megszokott működést teljesen felborított. Az óta is orvoshoz járok és még ma sem jött rendbe teljesen.
Drága kicsi Frigyesem nagyon gyorsan elmentél, remélem azóta megtaláltad Grísenkát, Salamonkát. Nem sokára utánad ment Sámsonka is. Vigyázzatok egymásra szivárványon túl.
