2009. február 28., szombat

Egy be nem tartott ígéret, és annak következménye.


Ka- Ka Nu-Ku ma, immár 14 évesen.


Gyopár, Ka-Ka Nu-Ku az első kiállításán, amikor is fajtagyőztes lett a kategóriájában.




Mint már írtam korábban, megfogadtam, hogy ezt az iszonyú betegséget, amit a FiP vírus okozott, nem szabad átvinni egyetlen egy más macskának sem. Ez csak úgy lehetséges, ha a macskáimat nem engedem idegen macskákkal találkozni. Ez pedig azt jelenti, hogy idegen macskákkal kizárt a pároztatás. Akkor pedig, addig amíg nekem nincs saját kandúrom, nem lehetnek kölykök.
Amikor, az ellenőrzések során sorozatban negatív eredményeket kaptunk, akkor az állatorvosok egyre arra biztattak, hogy nyugodtan keressek kandúrt, fedeztessek, mert nem lesz baj. Engem is nagyon csábított a lehetőség, ezért aztán megbeszéltem egy tényésztő társammal, hogy az ő kandúrjával, ha ő is beleegyezik, fedeztessük az a nőstény macskámat amelyik minden alkalommal negatív volt. Nem tiltakozott, tetszett neki is az ötlet, és bízott az orvosokban ő is.
A kandúr, egy gyönyörű ezüst színű, makréla cirmos macska volt, a nőstény pedig, egy vörös klasszikus cirmos. Mindkét színt nemhez kötött domináns gének örökítik. Tudtuk, hogy minden előfordulhat, kevert színek is, meg az alapszínek is.
Megtörtént a pároztatás, mégpedig úgy, hogy a nőstényt vittük a kandúrhoz.
Ányecska, hat napig volt a kandúrnál vendégsében. Ez alatt minden baj nélkül elfogadták egymást, aminek az eredmény három hét múlva már mutatakozott. Megdúzzadtak az emlők, és Ányecska sokat aludt, pihent, és az eddig fogyasztott etelmannyiségnek a dupláját ette.
Időközben, megint mindkét macskát teszteltük, és nem volt semmi baj egyiknél sem.
Közvetlenül Ányecska után ment a kandúrhoz az az ezüst nőstény aki ezt követően, 63 nap múlva egy gyönyörű alomban, Petyusomat is megszűlte.
Anyecska pocija nagyon szépen fejlődött, nyolc hét múlva már látszott nygyon élénk mozgás van odabent. Majd a kilencedik héten megszületett egy gyönyörű ötös alom.

1.) Gold vörös makrélacirmos kandúr
2.)Gulden Vörös makrélacirmos kandúr
3.)Gyöngy barna makrélacirmos nőstény
4.)Gyémánt ezüst makrélacirmos nőstény
5.)Gyopár barna cirmos teknőc tarka nősrény.

Nagyon szép, egészséges kölykök voltak, és baj nélkül születtek meg. Ányecskának első szülése volt, és nem kellet semmi segítség, teljesen önállóan csinált végig mindent.
Később a kölykök nevelése is baj nélkül zajlott.

Tizenkét hetes koruk után, három kölyök új gazdihoz kerűlt, egy, a Gyopár megmaradt nekem.
Ő, egy későbbi székrekedés következményei miatt, a Ka-Ka Nu-Ku hívónevet kapta. Nagy sikert aratott, amikor az első kiállításon fajtagyőztes lett, és az eredményhírdetésnél, ezen a néven mutattuk be.