Petya, a tudomány szolgálatában
Benji ma , a kezelés után.
A Benji középen oktatásra készen.
Teljasen igaz a cím, a Benji azért, mert ha lassan is de gyógyul, én meg azért mert ő jobban van.
Kissé bonyolult volt a mai indulásunk, mert e bringa csomagtartójából elvesztettem egy csavart, és csak akkor vettem észre amikor már a Benji boxát rögzítettem, és nagyon lötyögött az egész alkotmány. Először nem értettem, azt hittem, hogy a gumipókok gyengűltek meg, de aztán láttam hogy a csomagtartóval együtt, oldalirányban mozog az egész. Akkor láttam, hogy hiányzik egy csavar. Kezdhettem előlről az egészet. Leszereltem a boxot, felhoztam, itt kerestem egy csavart, majd újra le, a csavart a helyére, vissza a boxot, és már indúlhattunk is.
Ma már nagyon nem akart jönni szegénykém, de mág egy darabig muszáj, mert már néhányszor abbahagytam az antibiotikumot, és mindig túl korán, és a baj visszajött. Azért tartunk itt, hogy minden nap menni kell, mert korábban elrontottam a dolgot. Még holnap is megyünk, pedig ünnep lesz, és a doki nagyon rendes mert este telefonál, hogy mikor mehetünk.
Benjike ma már annyira jól van, hogy még férfiassági bemutatót is akart tartani. Az egyik lánynak úgy látszik van valami ivari illata, mert a kandúrok elakarták kapni, de nem hagyja magát . Így az egész procedúra elég fúrcsán néz ki, de a Benji tudja, hogy mit szeretnének a fiúk. Oda ment, elkapta a lányt, és egy pillanatig úgy nézett ki, hogy sikerül is amit akart, de a lány kiugrott alóla. Erre a Benji kiosztott neki néhány pofont, de itt közbe szóltam, mert nem szeretném ha komlyabb villongás lenne. Azt hiszem ezek után tényleg remélhetem, hogy rendbe jön.
Délelött idejött hozzám a Petya, és miután már régen adtam neki Cvitamint, mondom akkor most kapsz egyet. Meglepődtem, mert neki is alakul némi fogágy gyúlladás. Eléggé folyik a nyála, és nem jó szaga van a szájának. A jövő héten elviszem őt is, mert jobb megelőzni a bajt. Neki valószínű még csak a fogkő lesz a baj. Már szóltam a dokinak, ő is azt mondja, hogy valószínű fogkő.
2008. március 14., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése