2008. április 9., szerda

Egy hét telt el...

Grisenka a fiad

Tiziana a lányod. Ha őket símogatom, olyan mintha egy kicsit téged is símogatnálak.


Trófeák, amiket életed során összegyűjtöttél.

Benjikém!
Egy hét telt az óta, hogy elköltöztél. Azon a múlt heti szerda délután még nem mertem elhinni, hogy még az is előfordúlhat, hogy a laboreredmények ugyan jók lesznek, de a röntgen végzetes bajt mutat. Ennek következményeként, aztán helyetted a mérhetettlen fájdalmat hoztam haza. Az első napok borzalmasak voltak, de a többiek segítségével szép lassan kezdem elfogadni a megváltozhatattlant.
A Tiziana minden este segít ágyazni, ugyan úgy ahogy te tetted oly sok éven át. A Grisa, akár te valamikor, gondol egyett és elkezd a hátam mögött beszélgetni hozzám, ami rendszerint azt jelenti, hogy vegyem fel, foglalkozzam vele.
Szóval, nem unalmasak a napok, de a lelkemben van egy fájó, égő seb, ami nem nagyon akar gyógyúlni.

Nem felejtettem el, hogy azt ígértem, hogy a gyermekkorod történetével folytatom. Ígérem meg is teszem, de ma elkellett mondani, hogy mennyire hiányzol, és ez a hét nem sokat tompított a fájdalmon amit elvesztésed okozott.

Nincsenek megjegyzések: