Makacs és kegyetlen tények.

Benjikém, ma megint ilyen szenvedő arccal néz rám, és azt hiszem, hogy azt szeretné, hogy békén hagyjam. Ha nem tudok a hasznára lenni, akkor a nyugalmát megpróbálom biztosítani.

Nagyon nehéz elfogadni, de a Benji megint sokkal rosszabbul van. Megint elég gyakran remeg, nem akar már inni sem, ha odamegy a vizes tálhoz, sokáig áll felette és nagyon nehezen kezd el inni. Ma reggel nagyon keveset pisilt, nem tudom, hogy mikor volt utoljára széklete. Nagyon félek, hogy ez azt jelenti, hogy lassan leáll a szervezete. Ha meg ez így van akkor nem hiszem, hogy azzal is nehezíteni kell-e az életét, hogy el viszem az orvoshoz. Számára ez minden esetben egy nagy idegi ígénybevétel. Már eljutott odáig, hogy ha észreveszi, hogy készülődöm elmenni, akkor elbújik. Régen ezt soha nem csinálta, soha sem félt attól ha elmentünk valahova. Az is igaz, hogy orvoshoz nem nagyon mentünk, mert nem volt beteg, az oltások miatt meg a doki jött ki, és egyszerre oltotta mindet.
Azt hiszem, hogy lassan el kell fogadnom, a természet minden folyamatát, azt is ha egy szervezet már nem tudja folytatni az eddigi életét. Bele kell törődni, és nyugalmat kell biztosítani számára addig amíg velem van.
Sok veszteség ért már, mindig újra és újra meg kell kűzdeni vele. Mindig azt hiszem ez a legnagyobb veszteség ami érhet, és amikor megint eljön az idő akkor megint azt érzem, hogy vége a világnak, innen nincs tovább. Pedig tovább kell csinálni, mert még másoknak is szüksége van rám, meg arra, hogy törődjek velük.
Egy fájdalommal többet kell viselni.
Azért, még egy kicsit remélek. Eszembe jut, hogy egy évvel ezelött az Absnitzlivel voltam ugyan így, minden reggel azt néztem, hogy még él-e? Ha elmentem valahova, nem tudtam hogy találom, mikor hazaérek. Az is egy borzasztó időszak volt. Neki sikerült, ma egész jó állapotban van. Igaz, hogy csak 13 éves, a Benji meg 16, és macskáknál tíz év felett minden év nagyon sokat számít.

Meglepetés!

Hová bújtam? Taláj meg ha tudsz!

Szét rágom ezt a kefét!

Ahhoz, hogy az esemény fontossága érthető legyen, visza kell nyúlni Benjike kölyök, és fiatal kórába.
Nagyon játékos macska lévén, minden napi játék és dögönyözési alkalom volt a reggeli beágyazás, és az esti kiágyazás. Nagyon szeretett bujócskázni a takarok, meg a lepedők alatt. Ilyenkor mindig be kellett takarni, jól megdögönyözni, és szinte vég nélkül játszani vele. Ha este nyolc órakor még nem volt megágyazva, akkor nem találta a helyét, jött ment, nyafogott, és szinte hívott a hálószobába. Sokszor már csak az érdekesség kedvéért is provokáltuk ezt a produkcióját. Ha vendég volt nálunk akkor ez volt a látványosság, és mindig az volt a vélemény, hogy ha nem látnák, akkor el sem hinnék. Sokszor 30-40 percet is igénybe vett az ágyazás.
Amikor beteg lett, fel sem tünt, hogy elhagyta ezt a játékot. Sőt, azt hittem, hogy már öreg macska lévén nem akar játszani. Nem is gondoltam, hogy estleg beteg, és fájdalmai vannak, azért nem jön játszani. Az meg, hogy a gerincével van valami baj, fel sem merűlt, eszembe sem jutott.
Pedig amikor nem tudott felugrani a fűrdőszobai pultra, akkor már kellett volna gyanakodni, de arra is azt gondoltam, hogy a kora miatt van. Akkor vált világossá monden amikor kb hat héttel ezelött beteg lett, és a rengeteg injekció hatására sem javúlt az állapota. Akkor derült ki, hogy az elromlott fogak milyen összetett bajokat okoztak. Annyira, hogy két héttel ezelött azt hittem, hogy nem sikerűl rendbe hozni, hogy csak feleslegesen kínozzuk a kezelésekkel. Még az esetleges elválás gondolata is felrémlett bennem. Miután nem voltam felkészűlve az elválásra, nem mertem kimondani félelmemet. Szerencse, hogy nem tettem!
Ehhez képest ma reggel megtörtént az amire már nem is gondoltam. Benjike jött játszani az ágyazásnál. Kicsit öregesen, kicsit sután, de megint játszott a takaróval, a szőrtisztító kefével, és nem utolsó sorban a kezemmel. A külömbség csak annyi volt a régi és mai játék között, hogy most sokkal gorombábban játszott, mint valamikor régen. De azt hiszem, hogy ez (talán ?, vagy biztos ?) a korából adódik , mert már nem olyan biztos a mozgása, és ha megragad valamit akkor azt nem akarja engedni. Régen sohasem bántott, és szerintem most sem bántani akar, hanem a bizonytalanságából adódik a karmos fogása.
Én minden estre nagyon boldog voltam ettől a produkciótól, mert ez szerintem azt bizonyítja, hogy a gyógyulása olyan szinten van, hogy a hangulata kezd a régi lenni. Akkor pedig van esély arra, hogy még néhány évig Ő legyen a Bandagazda a csapatban.

Nem értem....

Kedvenc unokájával, Ponponkával.

A napos fotelban. Innen ugrott át a kisasztalra.

Sajnos igaz, nem értem a macskám! Ismerem 16 éve, azt hittem ismerem, értem, mindig tudom, hogy mit akar, mit vár tőlem, hogyan segíthetek neki. Ma reggel kellett rájönnöm, hogy ez egyáltalán nincs így.
Kora reggel még azt hittem, hogy ma vissza kell mennünk a dokihoz, mert megint lógott füle- farka. Teljesen olyan volt mintha fájdalmai lennének, szaporán szedte a levegőt, és nem dorombolt. Ha megsímogattam, inkább elhúzódott.
A Cvitamint, meg a gerinc gyógyszert nagyon könnyen tudtam neki beadni. Evett, ivott, pisilt, orditozott egy kicsit, aztán elment a még nyitott ágyamba aludni.
Az orditozása nem fájdalomtól volt, hanem világgá kiáltotta, hogy még mindig ő a Bandagazda, és ezt senki se felejtse el. Ha netán mégis megtörténne ez a félreértés, és valaki elfelejtené, hogy hol a helye, akkor kemény megtorlás, és a trón visszafoglalás következik.
Miután mindezt elintézte, keresett egy napos fotelt és elhelyezkedett aludni.
Nem sokkal ezután, kedvenc unokája a Ponponos nyafogott egy kis fésűlködésér. Benjike ezt sem hagyhatta észrevétlen, és ő is jött fésülködni. Ehhez a fotelból át kellett jönnie a kisasztalra. Kíváncsi voltam, hogy sikerül-e neki, ezért nem segítettem. Na itt volt az idő a meglepődésre, ugyanis gond nélkül elég biztos mozgással átjött a fotelból a kisasztalara.
Hát ezért mondom, hogy nem értem a macskám! Kora reggel még egy megtört öreg macska benyomását keltette, késöbb meg egy kamaszt is megszégyenítő manővert produkált. A bundája is egész másképp néz ki, mint a betegsége alatt. Látszik a nyakfodra, a mellénye, és minden szál szőre külön áll.Most már látszik, hogy nem egy rövidszőrű macska.
Nagyon nem bánnám, ha rendelkezésre állna valami tolmács aki macskabeszédről, embernyelvre fordítana, és vissza. Az az érzésem, hogy ő sokkal többet ért abból amit én akarok, vagy teszek, mint amennyit én értek az ő közlendőiből. Pedig nagyon igyekszem.
Még nem dötöttem el, hogy visszamegyünk-e a dokihoz, vagy nem. Ehhez , még további odafigyelésre van szükség. Meg kell találni az felesleges abajgatás és feltétlenűl szükséges közti optimumot.

Hát, így állunk....

A kényelmes szegletben jól esik a nyújtózkodás.
A hátamögött a fia Grisenka, mellette a huga Fruzsina.


A párnák szögletében keres kényelmes helyet, és a hátának támasztékot.


Tegnap egész nap a legfontosabb tevékenységem, Benjike ápolása, és videlkedésének figyelemmel kísérése volt. Három Cvitamint adtam neki, egyenlő időközönként, hogy állandóan jelen legyen a szervezetében. Nagyon fontosnak tartom, mert mostanra már annyi immunrendszert helyettesítő gyógyszert kapott, hogy inkább támogatni, és erősíteni kell, hogy a saját szervezete győzze le a betegséget.
Egész nap többször evett, ivott, és ami nagyon fontos pisilt is. A hangulata is jó volt. Este vettem észre először, hogy visszatért a remegés. Feljött az ölembe, dorombolt, de biztos nem tudott kényelmesen elhelyezkedni, mert egyszer csak elkezdett remegni. Próbálkozott más testhelyzetet felvenni, de nem igazán sikerűlt neki, és el is ment az ölemből. Előttem a padlón helyezkedett el, és megszünt a remegés. Egészen biztos, hogy a gerince fájt, és amikor a síma padlóra feküdt akkor a csigolya nem nyomta tovább az ideget, megszünt a fájdalom. Ez is ugyan úgy működik, mint amikor az ember bajlódik a gerincsérvvel.
Egész éjszaka mellettem aludt, többször felébredtem, megsímogattam, de egyszer sem vettem észre, hogy remegett volna.
Ma reggel megint beadtam neki a Cvitamint, meg a gerincgyógyszerét. Itt támasztottam a hátát a lábammal, és egyszer sem vettem észre, hogy remegett volna. Nagyon remélem, hogy sikerűl, most már a külömböző nagyon erős gyógyszerek nélkül gyógyúlnia.
Tudom, hogy nagyon hosszadalmas lesz, de segítek neki, hogy sikerűljön.

Ma már nem megyünk orvoshoz.

Alvást színlel a mászóka legfelső polcán.

Oda dörzsöli a saját illatát a kosárhoz.

Igen, tegnap voltunk utoljára ellenőrzésen. Benjike, injekciót is kapott, gyúlladáscsökkentőt, meg fájdalomcsillapítót. Megtudtuk nézni a foga helyét, mert már nem fáj neki annyira. Most két nap jön amikor nincs rendelés, de a doki többször is elmondta, hogy ha úgy látom, hogy rosszabúl lenne a Benji, akkor telefonáljak és megbeszéljük, hogy mikor vihetem rendelésen kívűl. Ez egy olyan emberi gesztus, hogy nem szeretnék vele visszaélni, hiszen az orvos is ember, fiatal ember, akinek családja van, és az ünnep a családé kell legyen.
Ma délelött már sikerült neki beadni egy Cvitamint. Szerintem az egy csodagyógyszer. Estefelé mégegyet adok neki, és nagyon fogom figyelni, hogy milyen állapotban van, és ha nem nagyon muszáj orvosi segítséget kérni, akkor kihúzzuk a következő rendelésig.
Reggel felment a szekrényre. Gyorsan levettem, hogy nehogy ugorjon lefelé jövet. Most meg a mászóka legfelső pihenőjére ment fel. Valamikor, még egy éve is, ott szeretett a legjobban aludni. Állandóan figyelem, nehogy egyedül akarjon lejönni, mert félek, hogy nem sikerülne neki. Nagyon nem használna neki, ha leesne.

Kétségek között.

Benji, a mászóka pihenőpolcán. Ma már csak segítséggel, és felügyelet mellett tud felmenni.
Most is csak a fényképezés kedvéért tettem fel, nagyon szeretett volna felmenni, de egyedül nem sikerűlt neki. Remélem magtanúlta, és ha egyedül van nem próbálkozik ezután.
Absnitzlivel ugyan az a helyzet. Ő a súlya miatt nem tud felmászni, pedig amikor porszívóztam oda menekűlt régen, ma segítek neki felmenni.

Ők ketten, együtt.

Tegnap estig azt hittem, hogy most már minden renben lesz. A Benji lassan de folyamatosan javúlt.
Délután megint voltunk a dokinál, megkapta az injekcióját, egészen jól volt. Este meglepett, hogy megint öklendezik amikor ennivalóval kínálom. Az ivás is probléma volt, mert egy ideig csak a víz felszínét próbálgatta, majd nagyon lassan óvatosan elkezdett inni. Nem igazán értem, azt hiszem a nyeléssel van valami baj. Csak az a fúrcsa, hogy már nem először jut oda, hogy ennyi antibiotikum után töténik ilyen mértékü visszaesés. Teljesen tanácstalan vagyok. Ma megint megyünk injekcióra, meg kellene nézni a torkát, de nem hagyja, mert még mindig nem gyógyúlt meg teljesen a foga helye. Azt hiszem, hogy ma még nem is pisilt. A gyógyszert sem tudtam neki beadni, mert még a tejfelt sem nyalogatta ki a tálkából.
Most, odament a szárazrápos tálhoz, úgy látom, hogy eszik néhány falatot. Nem merek egészen odamenni, mert akkor rögtön abbahagyja még a póbálkozást is.
Hamar abba hagyta, inkább a lányokat szagolja végig.
Az az igazság, hogy kb. egy évvel ezelőtt az Absnitzli is ugyan ilyen állapotban volt, minden nap attól féltem, hogy nem éri meg a másnapot. Minden reggel külön öröm volt, hagy túlélte az éjszakát, és ma egész jól van. Igaz, hogy rendszeresen tisztogatni kell az orrát, de ettől eltekintve igazán jól van. Az is igaz, hogy az Absnitzli 13 éves a Benji meg 16. Az a három év ebben a korban már nagyon sokat számít.
A Benjinek is a szemét is meg az orrát is tisztogatni és kenegetni kell. Ez nem volna baj, csak látnám már, hogy igazán jól érzi magát. Nem adom fel a reményt.

___________________________________________________

Nem tudom ma mit adott a doki a Benjinek, de sokkal jobban van. Ezt honap feltétlenűl meg kell beszélni, mert jön a hosszú hétvége, és nem szeretném, ha komolyabb visszaesés jönne.
Most nem tudok úgy kimenni a konyhába, hogy a Benjit ne találjam az etetőtálnál. Inkább a szárazat eszi. Az elöbb megpróbáltam a gyógyszeres kaját neki adni, de nem ette meg mindet. Majd később megpróbálom. Remélem sikerül, mert ez az a gyógyszer ami a gerincére hat, és a pisilését segíti elő. Mióta hazajöttünk már pisilt, de elég keveset. A vizsgálatnál is volt vizelet a hólyagjában. Nem sok, de volt.
Nagyon drukkolok neki! (19:03)

Benjike, nagyon lassan gyógyul.

A mai Benjamin. Komoly megfontolást ígényel az az egyszerű tény, hogy kedvenc fekvőhelyén elkellene valahogy helyezkedni.

Azon a bizonyos, legeredményesebb kiállításon. A ketrec tetején, halványan, rossz minőségben ugyan, de a megszerzett díjak láthatóak.


Már megint ott tartok, hogy valami új módszer kellene, mert már enni sem úgy, és annyit eszik, ahogy kellene. Tegnap megint megmértem, és a fogműtéte óta fél kilót fogyott. Ez mindenképpen azt jelenti, hogy nem eszik annyit, hogy megtartsa a meglevő kondicióját. Tegnap vettem észre, hogy amikor kinálom a tejföllel, akkor minden esetben előbb elkezd öklendezni, és majd csak utánna nyalogatja ki a tejfelt. Pedig a tejfelt meg kell ennie, mert abban adom neki a gerincre ható gyógyszert. A szeme sem javúl, ezért elhatároztam, hogy a szemkenőccsel kenegetem, lagalább naponta háromszor. Nem baj, ha azokat a rohadt baktériumokat két felöl pusztítjuk. Az orrát is tisztogatni kell, mert valami víztiszta váladék folyik belőle, ami kikeményedik az orra alatti területre. Letisztítás után bekenem Richtofit krémmel. Nem örül neki, de miután úgy látom, hogy használ, akarata ellenére is bekenem. Az Absnitzlinek is ez használ a legjobban.
Tegnap a rendelőben előjött a régi, rá annyira jellemző kíváncsisága.
Nem volt senki a váróban, ezért már ott kivettem a boxból, és csak úgy szabadon vittem be a kezelőbe. Megkapta az injekcióját, az antibiotikum mellé megint kapott valami plussz gyúlladáscsökkentőt is, és utána mikor felvettem, ugyan úgy nézett körül, mint valamikor régen, ha elötte addig ismerettlen helyre kerűlt. Egy pillanat alatt megváltozott, teljesen úgy nézett ki mintha semmi aja sem lenne.
Ilyet fiatalon is produkált. Akkor amikor nem vettem figyelembe a tiltakozását, és hipp-hopp megfűrdettem, mert kiállításra készűltünk. Kb egy óra múlva úgy nézett ki mintha halálos beteg lenne, és még lázas is volt. Kiállítás elött hat nappal lázas volt a macska. Akkor is minden nap hordtam injekcióra, mígnem az édesanyám jött rá, hogy mi is a baja: figyelmen kívűl hagytam, hogy nem akar fűrdeni, és a lelkével nem törődve, tíltakozása ellenére megfűrdettem. Na akkor elkezdetem dédelgetni, vígasztalni, és másnapra elmúlt a láza. A hétvégi kiállítas első napján még olyan volt mint egy szopott gombóc, a bírálatnál valahol a futottak még kategóriában volt. Másnap reggel nem hittem a szememnek, annyira, hogy másokat is kérdezgettem, hogy jól látom-e, hogy a Benji olyan mintha kicserélték volna. Kihúzta magát, a szőre kisimult és minden szála külön állt, az arca olyan volt mintha nevetett volna.
Az nap mindent megnyert. Fajtagyőztes lett, Európe Bajnok, a Legszebb Félhosszúszőrű, a Legszebb Felnőtt, Bírói Különdíjas, és akkor volt, hogy csak egy ponttal maradt le a Bastet Díjról.
Az egy csodálatos nap volt, és az érdekes az volt, hogy úgy nézett ki mintha ő is élvezte volna, hogy állandóan szerepelt.