Nem akarok világgá menni!

Miután végre elrakta a szörnyet enni adott, és utána jót aludtam.

Tegnap, mire elmentek az idegenek, ilyen álmosak voltunk.

Frigyes vagyok, és végre idejöhettem, hogy kipanaszkodjam magam!

Már azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnám megértetni az Isten Lábával, hogy szeretnék örökre itt maradni az Óriások házában, és szeretném, ha nekem is ő lenne a gazdim, amikor is történt egy két nagyon ijesztő és fárasztó dolog.

Tegnap kezdődött, amikor egy csomó idegen jött, és mintha nem is akartak volna elmenni, ki-be járkáltak, és minden fémből készült berendezést szétszedtek.

Először nagyon érdekesnek ígérkezett a dolog mert nagyon jókat lehetett szaladgálni a lábak alatt, és mindenféle érdekes játékot tettek le a földre. Akkor is szerettem volna szaladgálni utánuk, amikor kimentek a házból, de ezt az Isten Lába nem engedte. Mindig megfogott, felemelt, és azt mondta, hogy nekem oda nem szabad menni. Minél többször mondta annál kíváncsibb lettem, hogy mi lehet ott amit nekem nem szabad megnézni. És különben is mi az, hogy nem szabad? Én egy szabadnak született macska vagyok, nem tilthat meg nekem semmit, még az Isten Lába sem! Örüljön, hogy megengedtem neki, hogy megfogjon, és ide hozzon, és ráadásul itt is tartson! Azért is ki akartam menni, hogy megmutassam neki, hogy nekem nem tilthat meg semmit. Na, ekkor történt a baj! Megint megfogott és bezárt a ketrecbe! Oda ahol az elején egy-két napig laktam!

Először nagyon hangosan nyávogtam, meg felmásztam a ketrec oldalán, de úgy csinált mintha nem is hallaná. Aztán mikor láttam, hogy nem kegyelmez, akkor fogtam magam és jól elaludtam.

Mire felébredtem, addigra már nem voltak itt az idegenek, és a ketrec ajtaja is nyitva volt.

Ez még nem minden ám! Képzeljétek mit csinált ma, elővett valami sziszegő, üvöltő masinát és

fél napig tologatta a lakásban. Azt mondta, hogy muszáj kiporszívózni, mert a tegnapi emberek a munka közben sok piszkot hordtak be, meg szórtak széjjel. Ezt már megint nem tudom, hogy micsoda, de nagyon ijesztő az biztos! Nem győztem előle elszaladni, meg elbújni, de mindenhova odatolta. Az igaz, mielőtt jött vele, szólt, hogy most idejövök, menjetek át a másik szobába. Na mi nem csak mentünk, hanem rohantunk. Csak azt nem tudom, hogy a Tiziana miért nem félt ettől a zajos sziszegő szörnytől?!

Ilyen szörnyűséges napok után nagyon elgondolkodtam, hogy akarjam-e Gazdimnak az Isten Lábát?

Még gondolkodom rajta! Egyet biztosan tudok, hogy nem akarok világgá menni, pedig gyakran mondja, hogy ha rossz macska leszel mehetsz világgá!

Folytatás.

Látjátok, hogy milyen rémisztő hely ez itt a Dokinál?!

Végre alhatok egy jót! Ilyen fárasztó volt a takarítás!

Sziasztok! Emlékeztek még rám? Frigyes vagyok, tudjátok a Falurossza.

Jól telnek a napjaim, sok kaját kapok, sőt a rátaláltam az óriások kajájára, és rendszeresen azt is megdézsmálom. Az Isten Lába nem nagyon örül neki, mindig azt mondja, hogy az nem nekem való.

Az igaz, hogy kapok finom ropogóst is meg nedves, szaftosat is, de sokkal jobban esik az amit nekem sikerül megszerezni. És különben is , honnan tudja, hogy nekem mi való és mi nem. Ami finom, az mind nekem való:-))

Sokat szaladgálok, játszom, próbálkozom az óriásokat hívni játszani, de nem mindenki áll szóba velem. Legutálatosabb a Viktória, ő még meg is szokott fújni, meg csap felém. De én gyorsabb vagyok nála, és elszaladok.:-) A Grísenka szokott velem fogócskázni, de neki sem nagyon merek megállni, vagy ha mégis utol ér, akkor mindjárt hanyatt vágom magam, hogy lássa, hogy én nem akarom bántani, és remélem, hogy meg is érti, és ő sem akar bántani.

Már két napja csak akkor zár ketrecbe az Isten Lába, ha sötét lesz. Világosban már nem, még akkor sem, ha elmegy valahová.

Szóval már kezdtem magam nagyon jól érezni, egészen ma reggelig, addig a míg az Isten Lába haza nem jött azzal nagy kerekűvel amivel engem is majdnem elgázolt, aztán meg idehozott.

Képzeljétek el, megint bezárt abba dobozba amiben aludni is szoktam, és már vitt is. Nem mentünk soká, és nagyon hamar megint a Doki nevű kétlábúnál voltam. Hát, mit mondjak, legszívesebben elszaladtam volna, de nem engedték. A Doki megint megfogdosott, megnyomkodott, a fülemet is kifordította, és végül megint a számba nyomott abból a kenődő valamiből, amit a múltkor nem sokkal utána ki is hánytam. Aztán nagyon megdicsért, azt mondta szép vagyok, meg ügyes, és megkérdezte az Isten Lábát, hogy Frigyes gazdit keres-e?

Ettől nagyon megijedtem, mert nem tudom mit jelent az , hogy gazdit keresni, de valahogy rossz érzésem lett, mert a hangsúlyában volt valami furcsa.

Az Isten Lába azt válaszolta, hogy még nem tudja.

Ez után eljöttünk, és megint itt találtam magam, az óriások házában.

Azt hittem, hogy végre lesz egy kis nyugalmam, hát nem!

Azt történt ugyanis, hogy az Isten Lába azt találta ki, hogy takarítani kell. E közben olyanokat mondott hogy porszívó, meg szőnyegek, meg felmosás. Azt sem tudom hogy mik ezek. Azt mondta, hogy nem fog porszívózni, csak szőnyeg seprűzni, meg szőnyeget pucolni. És mindezt azért, hogy engem ne nagyon ijesztgessen. Bánom én, azt csinál amit akar, csak nekem hagyjon már békét.

Aztán kiderült, hogy nem is rossz játék, mert jókat lehetett szaladgálni a szőnyeg seprű meg a felmosó után. Elég soká tartott, mert mindent elszedett a helyéről, meg mindent bevizezett, és a végére nagyon elfáradtam. Mikor végre visszaadta azt jó kis kosarat, rögtön elhelyezkedtem benne aludni.

Azt álmodtam, hogy valami történt, mert egyszer csak az Isten Lábát, úgy hívtam mint az óriások hívják. Azt mondtam neki, hogy Gazdim. Egész jó érzés volt, csak azt nem tudom, hogy ő mit szól hozzá!?

Az Isten lába!

Sziasztok!
Falurossza Frigyes vagyok. Születtem kb. két hónapja, egy nagy város peremén. Sajnálom, hogy nem tudom pontosabban, de azt, hogy mi a nevem, azt is csak két napja tudom.
Egy reggel valaki, egy kétlábú, megfogott és elvitt egy helyre, ahol nagy zaj volt, meg néhány bokor. Ijedtemben beszaladtam a bokor alá, reméltem, hogy ott a mami, meg a testvéreim, de nem volt senki. Ráadásul hideg is volt meg éhes is voltam. Gondoltam keresek valami ehetőt, és közben eszembe jutott, hogy a mamitól milyen finom reggelit szoktunk kapni. Nem kellett mást csinálni, csak odabújni a hasához, megkeresni azokat pici dudorokat a szánkba venni, és már csorgott az a finom meleg reggeli. naponta ahányszor éhesek voltunk nem kellett mást csinálni, csak szólni a maminak, és már kaptunk abból a finomból.
Hát, gondoltam, ha nincs itt a mami akkor is kell valami ennivalót keresni. Egyszer csak megláttam egy sárga csíkos bogarat ami repült is, meg zizegett is, és megakartam fogni. Jó játék volt, de nem sikerült megfogni, Egyszer csak kirepült a bokor alól én meg utána szaladtam, és akkor valami nagy csikorgást hallottam,és hirtelen egy nagy kerekű valami állt meg mellettem. Ijedtemben beszaladtam a bokor alá, de az a valami nem mozdult. De a bogár bezzeg repült, attól féltem elrepül a reggelim, ezért megint utána rohantam, akkor a nagy kerekű már a földön feküdt. De a kétlábú ott volt, és nagyon nézett, meg a kezében villogott valami, és közben beszélt hozzám. Valami olyasmit mondott, hogy "te jó isten, te hogy kerülsz ide?" Nem féltem tőle, mert nagyon kedves hangja volt, és szépen nézett rám, meg nem kiabált.
Egyszer csak elindult felém, és lehajolt és nyújtotta az egyik mellső lábát. Gondoltam elszaladok, de ő nem engem fogott meg, hanem elkezdett húzgálni egy fűszálat, Na arra ráugrottam, és akkor a másik mellső lábával megfogott. Simogatott, és beszélt hozzám. Nem volt, rossz ezért nem nagyon féltem. Aztán elővett egy sötét színű valamit amibe beletett, és azt mondta, hogy itt nem maradhatsz, ezért elviszlek.
Mentünk egy darabig, úgy éreztem mintha hintába ülnék, de nagyon jó meleg volt, azt hittem, hogy megjött a mami és elkezdtem keresni azt a kis dudort amiből a finom szokott jönni, de nem találtam.
Egyszer csak megszűnt a hintázás, és a kétlábú beletett egy nagy ketrecbe. Kicsit később hozott enni, meg inni, és valami fehéret egy lapos edénybe, és azt mondta, hogy ide kell pisilni. Azt sem tudtam mit jelent, de nagyon boldog voltam, mert végre ehettem.
Evés után kicsit aludtam, majd a kétlábú megint megfogott, beletett valami dobozba, és megint elvitt.
Egy fehér szobába vitt. Ott volt egy ember, akinek azt mondta, hogy doktor úr, azt hiszem megbolondultam, mert ezt a kis kölyköt most szedtem össze a bringaúton, nézzük meg mik a legszükségesebbek amit tehetünk érte. A doktornak nevezett kétlábú jól meg tapogatott, valamit beleszúrt a fenekembe, és azt mondta, hogy egészségesnek látszik, de bolhás, meg atkás a füle, meg egészen biztos, hogy bélférges. Olyan furcsákat tudnak mondani, bolha! Azt sem tudom mi az. A helyett, hogy arról beszélne, ha már itt vagyok, hogy időnként miért annyira vakarózni.
Megint elment, és hozott valamit amivel a fülemben kotorászott, aztán meg valami kenődő dolgot a számba nyomott, és mindennek a tetejébe valami büdös folyadékkal össze-vissza fújkálta a bundámat. Azonnal tudtam, hogy nem szeretem ezt a két lábút.
Mikor mindezt elintézte, visszaadott az én kétlábúmnak, és azt mondta, hogy kiscica, te egy igazi szerencsefia vagy, mert megfogtad az istenlábát.
Akkor tudtam meg, aki elhozott a bokor alól azt úgy hívják hogy az Isten Lába.
Ezután még valami kattogót ütögetett a Doki, és ekkor tudtam meg, hogy nekem mi a nevem . Azt kérdezte
az Isten Lábától, hogy mi a neve a cicának, ő pedig azt felelte, hogy Falurossza Frigyes.
Ez itt egy nagyon jó hely, vannak még macskák rajtam kívül is. De én még ilyeneket nem láttam, Óriások, nagyon sok szőrük van, és elég barátságosak.

Ez már az a finomság amit nem győztem megenni:-)

Ez alatt a bokor alatt voltam, mielőtt jött az Isten Lába.

Ebben a ketrecben voltam egy ideig. Az is jobb volt mint a bokor alja:-)

Nem bánom, hogy idehozott az Isten Lába, mert nagyon jól érzem itt magam!

Majd még jelentkezem, de most megyek aludni, mert nagyon elfáradtam:-)

Ha nem elég hűvös a lakás.

Viktória a padlón próbálja magát egy kicsit lehűteni.

Grísenka a fésüléses hűtés után.

Hűtő fésülködés közben: Tiziana, és Sámsonka

Sámsonka: Ha nem fésülsz, akkor megrágcsállak:-)

Azt ebben a kánikulában a légkondi nélküli lakások bizony nem elég hűvösek. Nem csak mi, de a velünk élő állatok is szenvednek a hőségtől. Pláne a hosszú szőrű, vagy félhosszú szőrű állatok. Még csak elmenni sem tudnak a meleg elöl, mint kint a természetben. Ott legalább fák, bokrok által fedett földön találnak valami enyhülést. Ezért most még inkább szükségük van a gazdi figyelmére, és segítségére.

Nekem is szibériai macskáim vannak jó tömör, és hosszú, a szibériai éghajlatnak megfelelő bundával. Ezért ilyenkor rendszeresen nedvesítem a bundájukat. Van egy kendő amit beáztatok hideg vízbe, és ezzel alaposan át törlöm a bundájukat, majd utána egy fémfogú kefével alaposan át kefélem. Ezt naponta több alkalommal megteszem. Szívesen veszik, sőt ha már nagyon melegük van nem hagynak békén addig amíg le nem hűtöm őket.

Régebben, amikor előfordult, hogy utazni kellett velük, ha nagyon meleg volt akkor a box aljába, a benn levő szőnyegre öntöttem egy pohár vizet, mert a macska elsősorban a talpán tudja hűteni magát.

Azért a magához való esze megvan:-)

Kedvenc helyén a fürdőszoba ablakban.

A konyhaasztalon, ahonnan mindent szemmel tud tartani.

Mire a géppel ideértem, már a Sámson is észrevette, hogy a Viktória lehúzott egy adag tápot:-)

Viktória két evvel ezelőtt átesett egy elég súlyos agyhártyagyulladáson. Szerencsére egész jól felgyógyult belőle, csak egy egészen enyhe mentális változás látszik a viselkedésén. Az is csak akkor ha hidegfront közeleg. Akkor jóval kevesebbet eszik, szertelenné válik, a szokásos esti játékaikban goromba a többiekkel, és mondhatom, hogy minden látható cél nélkül rohangál. Erre a többiek már rájöttek, és ilyenkor nem bonyolódnak vele játékba, inkább félre húzódnak, és várják, hogy lecsillapodjon. Ez a jelenség nem tart soká, de már jóval a front előtt mutatkozik, úgy hogy sokszor én előbb tudom, hogy hidegfront jön mint azt az időjósok mondanák.

Két év alatt volt időnk hozzászokni, és elfogadni őt így ezzel a viselkedéssel.

Ma viszont egy érdekes, és örömre okot adó megnyilvánulást láttam nála.

A konyhában van az önetetőjük amit mindig feltöltök száraztáppal. Nagyon jó, mert több napi belefér és mindig előttük van az étel, és mindenki a szükséglete szerint eszik belőle. Viktória volt az etető előtt, és láttam, hogy nincs az aljában táp. Oda akartam nyúlni, hogy egy kicsit megrázzam, de Viktória megelőzött. A kezével, még pedig a bal kezével felnyúlt a nyíláson és lehúzott egy csomó tápot az etető részbe.

Egyedül voltam, de jót nevettem ezen a mozdulaton. Ehhez tudnia kellett, hogy ott a táp a résen belül, és tudnia kellett, hogy eltudja indítani lefelé, hogy enni tudjon belőle.

Azért okos kis macska, a betegség dacára nem hagyja magát, nem hajlandó éhes maradni, a teli tápos edény mellett!:-)))

Ez a néhány perc csak az övék!

Tegnap, az ismerőseim körében megint történt egy nagyon szomorú esemény. Megint az örök vadászmezőkre költözött egy nagyon szeretett négy lábú barát. Nem volt egészen váratlan, de ennyire gyors lefolyásra senki sem számított. Az ismerősök körében mindenkit nagyon megrázott, és ha akarjuk ha nem, nagyon felelevenítik az ilyen események a korábbi saját fájdalmas emlékeinket. Akkor különösen amikor már sok hasonló veszteséget értünk át, és a legutóbbi még nincs olyan messze. Ilyenkor újra szakadnak a sebek, és a fájdalom újra a régi erővel tör elő.

Nekem is eszembe jutott minden korábbi veszteségem, és végig gondoltam minden barátom velem töltött szép perceit.

Egyre többen vannak odaát. Nagyon vigyázzatok magatokra és egymásra.

Nagyon hiányzol...............!

Lassan három hete lesz, hogy elmentél, és még mindig ott vagy mindenhol a lakásban. Amikor hazaérek, mindig óvatosan jövök be a lakásba, mert még mindig benne van a zsigereimben, hogy beteg van a lakásban.

Amikor a Viktória meg a Tiziana reggelijét, vagy vacsoráját készítem, mindig eszembe jut, hogy már csak két tányér kell, mert nincs kinek adjam a harmadikat.

Tudom, hogy a tényt nem lehet megváltoztatni, és mégis még mindig előfordul, hogy megsiratlak téged, és veled együtt a többieket akik már korábban elmentek, átköltöztetek egy más világba. Remélem, hogy végére értél az utazásnak, és találkoztál mindenkivel.

Majd, egyszer én is jövök, de még dolgom van, itt ebben a világban. Ezért még maradok, de sokat gondolok rátok, két és négy lábú barátaimra egyaránt:-(