Egy korszak vége.

Ő Ányecska, egy kiállításon.

Fruzsina volt az utolsó képviselője az alapitó csapatnak. Az ő apja volt, aki behozta a tenyészetbe azt a vírust ami máig is érezteti hatását. Máig is okolom magam, hogy ez előfordulhatott.
Tizenöt évvel ezelött, egy kiállításon megláttam gyönyörű ezüst színű szibériai kandúrt. Nagyon szép volt, és rögtön tudtam, hogy szeretném valamelyik nöstény macskámhoz párnak.
Volt egy, nagyon szép, vörös klasszikus círmos nőstényen, aki éppen lépett tenyészkorba. Még is egyeztünk a tulajjal, hogy a legközelebbi tüzelésnél összeengedjük a két macskát.
Nem sokára el is jött az alkalmas idő, és állapot. Elvittem hát Ányecskát ( mert így hívták a lányt) a kandúrhoz. Ott, a helyszínen ért a meglepetés! Hihetettlen kosz és bűz volt a lakásban! A meglepődésem teljes volt. És itt jön az ami miatt máig is okolom magam. Akkor, ott azonnal ki kellett volna jönnöm a lakásból, és soha többé vissza sem lett volna szabad menni. Mert ekkora koszban csak baj lehet, de nekem annyira tetszett a kandúr, hogy feladatam az addig elég jól működő óvatosságom, és miután lehetett választani egy nagy ketrec, és a lakásban szabad szaladgálás között, válaszva a ketrecet, ott hagytam Ányecskát. A ketrecet azért találtam elfogadhatónak, mert a lákásban, nem tudom már hány db. Skótjuhász kutya is volt, akik igyan nem bántották a mscakát, de az Ányecska ezt nem tudta, és ezért jobban biztonságban érezte magát a ketrecben.
Még a villamos megállóban is azon gondolkodtam, hogy onkább visza kellene menni az Ányáért.
Nem mentem, így Ányecska maradt.
Négy nap múlva mentem érte. Mikor hazaértünk, éreztem csak meg igazán, hogy szerencsétlennek mit kellet elviselni, ugyanis a bundája bevette az az iszonyú szagot, és úgy áradt szét belöle, hogy a többi macskám hatalmas fújások közepette menekűlt előle.
Az első dolgom az volt, hogy megfűrdettem. Mindig utálta a fűrdést, az egész művelet alatt áriázott. Annyira,hogy az édesanyám Áriamáriának hívta. Sajnáltam is, meg féltettem is, hogy a hazajövetel ilyen keserves procedurához fog neki kapcsolódni.
Legnagyobb meglepetésemre, nem ez történt. Mintha csak tudta volna, hogy a fűrdés megszabadítja attól a rettenetes szagtól. Egy szót sem szólt. Megállt a két hátulsó lában, a mellső lábaival a kád szélébe kapaszkodott, és egyáltalan nem ellenkezett a fűrdetés ellen. Türelmesen állta, hogy samponozzam, és zuhanyozzam. Amikor fűdőlepedőbe tekertem és kivettem a kádból , remekül megtudtam törölgetni. A hajszárítózásnál még dorombolt is.
Néhány nap múlva kiderűlt, hogy nem állt szóba a kandurral. Ez volt a szerencséje.
De, akkor még ezt nem tudtam, és megbeszéltük a tulajjal , hogy legközelebb hozzánk hozzuk a kandúrt.
Így is történt, de nem az Ányecskához, mert őt annyira megviselte ez az egász procedúra, hogy nem tüzelt újra, hanem a Bíborkához, majd a Füstihez. Azért voltam ennyire bátor, mert a kandúrnak negatívak voltak a tesztjei.
Sajnos meg kellet tanúlnom, hogy a negatív teszt sem biztos, nem védi meg a macskát a felelőttlen gazda hibájából adódó bajoktól. Az történt, hogy a tenyészkandúrral egy lakásban élő kandur megszökött. Néhány napig távol volt. Majd mire hazakerűlt, addigra az otthoni szibériai lány is tüzelni kezdett. Élelmes, kipróbált kundúr lévén, ő sem maradt ki a sorbol. Felváltva párosodtak a lánnyal, a szibkandúr, és a hazakerűlt kandúr. Ezt a megszületett utódokon lehetett látni. Így kialakúlt egy láncfertőzés, és a gyönyörű szép szibkandúr elhozta az én macskáimnak a végzetes FiP vírust.
Biborka vemhes lett ugyan, de egy torz kölyköt szűlt. Nem tudtam, hogy mi a baj. Hiszen ő már korábban szűlt, nem egyszer, nagyon szépek voltak a kölykök. Az ő lánya volt Ányecska is, aki szép volt, és nem volt semmi baja.
Füstikének a vemhességével nem volt baj, nagyon szép három kölyköt szűlt. Ebből az alomból származott a Fruzsina.
Kb. két hónapi orvoshoz járkálás után kiderűlt, hogy a Biborka sajnos menthetettlen. Addigra a fedező kandúr már nem élt. Sőt a szökevény kandúr sem. Mindkettő orvosi kezelés közben (pungálás) halt meg. Abban az időben, nálunk még kevéssé ismert betegség volt a FiP.
Mikor rájöttünk, hogy a Bíborkának mi a baja, tudtam, hogy menthetettlen és döntenei kell. Döntöttem, de nem volt egyszerű döntés, de a többiek érdekében, és az ő érdekében sem tehettem mást. Még évek múlva is elfog a sírás, ha eszembe jut, mert tudom, hogy ha, azt a koszt látva, nem hagytam volna ott a macskát, és megszakítottam volna a kapcsolatot, akkor ezt elkerűlhették volna a macskáim.
Akkor gyors egymásutánban, öt macskám ment rá, és még ma is előfordul, hogy FiP pozitiv tesztet találunk.

Megint elment egy barát.

Remélem megtaláltad Fruzsinát, és a többieket.

Absnitzli, és többiek emlékére.

Szemle a Banda felett.

Kedvenc foteljában, Tiziána melett üres a helye.

Absnitli, és Fruzsina a kedvenc fotelben, néhány nappal Fruzsina halála elött.

Salamon, Ponponka, és Absnitzli. Itt a Ponponka éppem beteg volt, Absnitzli meg gyógyítani próbálja.
Absnitzli, és Tiziána.
Grísenka és Absnitzli.

Tegnap este megint búcsúzni kényszerültem.
Absnitzli nevű macskám feladta a betegséggel való kűzdelmét, és ma reggelre békésen elaludt.
Azt hiszem, hogy Fruzsina eltünése volt számára az a feldolgozhatattlan hiány ami elvitte szervezete maradék erejét. Ők egy idősek voltak, néhány nap külömbség volt csak köztük. Együtt nöttek fel, együtt voltak boldog kis macskák, és együtt voltak betegek is.
Neki mindig kellett valaki, akihez odabújhatott, akinél melegedhetett, és akit melegíthetett. Egy nagyon ragaszkodó, szerető, és szerethető macska volt.
Mára, már biztos megtalálta Fruzsinát és a többieket, az Örök Vadászmezőn.

Kiscicám, máris nagyon hiányzol, sohasem tudlak elfelejteni. Legyen könnyű az álmod!

Leégett egy gyertya.

Drága kiscicám, égjen az a gyertya emlékedre.

Ő már odaát van, a szivárványon túl, a bokrok védelmében, az örök vadászmezőn.

Ez év májusában, amikor már tudtam, hogy beteg, és nem lehet gyógyítani.


Fruzsina ideje, amit tizennégy évvel ezelött, a születésekor kapott, sajnos véget ért.

Tegnap este már látszott, hogy a szeméből kihunyt a fény, és már csak órái maradtak. Amikor megsímogattam, hogy egy kicsit próbáljam vígasztalni, a fejét belenyomta a kezembe, mintha csak búcsuzni akart volna.
Reggelre, már nem élt, hideg volt a kis teste. A teste helyzetéből arra következtetek, hogy álmában állt meg a szíve. Szenvedés nem látszott rajta, azt hiszem békésen aludt el örökre.

Isten veled kiscicám! Sohasen foglak elfelejteni!

Csak idő kérdése.....

Fruzsina, néhány napja a mászókán. Esti, vakus felvétel, ezért az ufószemek.

Absnitzli, szintén a mászókán.

Ponponka, amikor elvesztette a bundája zömét.

Igen, valóban, csak idő kérdése, hogy mikor kell végső búcsut venni a Fruzsinától. Mára már nagyon gyenge állapotban va. Ma többször hányt, még a vizet is kihányta. Egy kis idő után megcsillapodott, de ez már jobb nem lesz. Nagyon lefogyott, ereje nem sok van,de még ma is a mászóka legtetejére ment. Többször majdnem leesett. Azt hiszem rájött, hogy nem igazán jó amit szeretne, mert nem tud már rendesen közlekedni, nincs biztonságban fent.
Estére megint az ölembe jött, ahogy mindig szokott.
Egyszerűen fantasztikus, hogy amikor már a leggyengébb állapotban vannak, akkor is az alomba mennek, és nem szanaszét intézik a dolgaikat. Most éppen kint volt a Fruzsina.
Sokan azt mondják, hogy nem lakásba való az állat, mert nem elég tiszta. Sokkal tisztább, mint egyik-másik ember.
Az Absnitzli egy kicsit jobban van, csak a jobb füle begyulladt. Állandóan tisztogatni kell. Amióta antibiotikumos kenöccsel kenem, azóta legalább nem fáj neki, és lehúzódott a gyulladás, de állandóan ürül belőle valami nyálka, amit naponta többször tisztogatok belőle. A hangulata jó, még játszik is, ha símogatom még dorombol is.
Ponponkám jól van, remélen még egy ideig legalább ilyen állapotban lesz.

Megvagyunk.....

Fruzsina. A többivel együtt akar lenni. Ő is jön fésülködni, meg játszani.

Fésülködés közben. Tiziana a lánya, és Sámson társaságában.

Itt is fésülködünk. Mellette Viktória, a másik lánya.

Elég régen jártam erre. Persze ennek örülök, mert azt jelenti, hogy semmi rendkívüli nem történt. A három gyengélkedő, kb. ugyanúgy van ahogy a legutóbbi beírás idején volt. Gyakran fotózom őket, hogy nehogy úgy járjak, hogy nem marad fotó utánnuk.
A Benji hiányát még mindig nem tudom teljes megnyugvással elfogadni. A héten egy társaságban a szeretetről, az életről és halálról beszélgettünk. Arról, hogy vannak kúltúrák ahol a halál nem a sötétséget jelenti, hanem éppen hogy a fényt. Az elmúlást azonosítják a fénybe távozással. Ezzel kapcsolatban jutott eszembe, hogy amikor a Benji meghalt én is fénnyel illusztráltam az elmúlását.
Ezt meséltem el, és megint úgy rám tört a fájdalom, hogy sírva fakadtam. Tudtam mindig, hogy ő az a macska számomra akinek az elvesztése nagyon megvisel, és a többi halálát ő utánna már könnyebben fogom elviselni, de azért azt nem gondoltam, hogy négy hónappal a halála után is ennyire intenziv lesz a fájdalom, és ilyen könnyen felszakad a seb amit az elvesztése okozott.
Az eszem tudja, hogy egy teljesen természetes folytatása az életnek a halál, de az érzéseimen úgy látszik még nem tudok uralkodni. A Biborka halála is , még ma is fájdalmas, pedig már annak több mint tíz éve.
A csapat többi tagja jól van. Éppen most fogok átállni egy új tápra, mert az Acana valahogy nem igazán hasznos nekik. Vagy már túl tömény nekik, vagy éppenhogy romlott a minősége, és ezért, de valahogy nem igazán jó nekik. Többeknél volt hasmenés, lefogyás, és a bundájuk sem az igazi. A hajléktalan macskák etetéséhez kaptam egy fajta német, prémium tápot, aminek a maradékát az enyémekkal etettem meg, és szerették is, meg a bundájukon is meglátszott még az a kevés is. Úgy hogy most már vegyesen adom nekik, és ha az Acana elfogy akkor már csak az újat adom nekik. Van értelme, mert már csak a Petyának van egy kis hasmenése. Pont a Petya a legérzékenyebb, mert egy éve, hogy FiP pozitív volt. Azon már remélem túl van, de megint nem jó a bundája, túl zsíros, és mégis törik. Ez jelenthet nagyon veszélyes dolgot is, de lehet a táptól is. Figyelni fogom őkelmét, és ha nem javul, megyünk a dokihoz. Ez a meleg sem igazán használ nekik, mert levetik az összes bundájukat. Nem csoda, hiszen az ő bundájuk nem a trópusokra, hanem Szibériába való.

Átmeneti javulás.

A három GRÁCIA: Fruzsina, Ka-Ka Nu-Ku, Ponponka.

Kettesben.Ka-Ka Nu-Ku, Ponponka.

A betegek összetartanak. Absnitzli, Ponponka.

Ami a Fruzsinát illeti, sajnos biztos, hogy csak átmeneti a javulás. Az emlődaganatai nem fognak elmúlni, csak legfeljebb lassabban rosszabodnak. Most egész jól van, nem vonul magányba, hanem a többiekkel együtt összebújva alszik, mosdatják egymást. Néha össze is vesznek, de ez régebben is így volt.A napi fésüléseket ő is kéri.
A Ponponka jól van. Megint olyan aranyos mint régen volt. A bundáját nagyon gyorsan, két-három nap alatt elvesztette, napokig nem evett és szinte súlytalan lett.Most majdem úgy néz ki, mint egy rövidszőrű macska. A hangulata nagyon jó, rendesen eszik, a súlya gyarapodik, várja, sőt kiköveteli a fésülést, a dédélgetést.
A harmadik az Absnitzli aki már rég óta bajlódik a nyálkahártyagyulladással. Most ő is egészen jól van. Minden nap kell vele játszani, az ölemben dédelgetni, mert szabályosan kiköveteli.
A negyedik a Ka-Ka Nu-Ku, aki nem volt jól, és most ő is rendben van. Nem tudom, hogy mi lehetett a baj, mert néhány nap alatt, spontán változott a helyzet. Az igaz, hogy háromnak naponta két C-vitamint adtam. Az Absnitzlinek sajnos nem tudom beadni a gyógyszert.
A tápot is változtatom, mert azt hiszem, hogy a régi, már túl dús az ő korukat figyelembe véve. Jelenleg felesben etetem egy német táppal. Az hiszem, hogy ez jó lesz, szép lassan növelem majd az arányát, hogy kb. kétharmada legyen a napi adagnak az új táp. A székletük is jobb. Többeknek volt egy kis hasmenése. Most úgy látom, hogy kezd rendbe jönni az is.
Nagyon szeretném, ha nem lenne semmi bajuk. Igaz, hogy már nem fiatalok, de nekem nagyon jó, hogy vannak.

Már megint baj van!

Pomponka, 12 éves, a Petya és az Ányecska lánya, a Benjike unokája.

Absnitlzli, 14 éves, Akela és Pötyike fia, a Benjike unokája.

Fruzsina, 14 éves, a Szilvió és a Füstike lánya.

Sajnos már megint baj van! A Fruzsina, már egy ideje bajlódik az emlődaganattal. Mára már nagyon csunya lett neki, de a kora miatt már nincs értelme a műtétnek. Ő is elmúlt mát 14 éves, és talán már ki sem bírná az altatást. Addig amíg láthatóan nincsenek fájdalmai még elvan valahogy. Szépen tisztogatja magát, még eszik is renedesen, és még nem látom, hogy vesztett volna a súlyából. De a bundáján már látszik, hogy valami nem stimmel, mert eléggé fúrtösödik neki. Még nem filces, de nincsenek külön a szálai, mint amikor jó állapotban van egy macska. Neki, külömben is szép, és selymes volt a bundája. Minden nap megfésülöm, közben a dagamatot tudom ellenőrizni. A szőrt már levágtam körülötte.
A másik az Absnitzli, akivel már jó régen baj van. Kb. egy éve azt hittem, hogy nem is marad életben, mert véresen váladékozott az orra, de úgy néz ki, hogy ha nem is teljesen egészséges, azért egász jó állapotba kerűlt. Lehet, hogy a nyári, meleg idő segít neki.
Teljesen várattlan viszont, hogy ma délután a Pomponos valahogyan nem az igazi, és nem tudom, hogy mi lehet a baj. Úgy nyávog mint az anyák szoktak akkor a mikor szűlni készűltek. A kandúrok nem is abajgatják, de szinte egyfolytában nyávog. Ráadásul még lázas is. Az elöbb már elkezdtem hűteni egy nedves ruhával. Állandóan tisztogatja magát. Nem tudom, hogy a vizeléssel nincs valami baj. Eddig még lányoknál nem volt ilyen probléma, ezért nem tudom mik a tünetek.
Azt hiszem, hogy holnap elviszem a dokihoz. Remélem éjszaka tudok tőle aludni. mert most már szinte állandóan morog, és nyávog. Ha maszírozom a hasát nem tiltakozik, talán nincsenek fájdalmai.
Sajnálom őket, de sajnos a koruk miatt most már bármikor előfordulhat, hogy egy-egy megbetegszik, és elköltözik. A hiányt nem lesz könnyű elviselni, de nincs kiút, ez az élet rendje.
Fájdalmas, de mikor megszülettünk, akkor biztossá vált, hogy egyszer majd vége szakad az életünknek, így az övékének is.