Egy korszak vége.

Ő Ányecska, egy kiállításon.

Fruzsina volt az utolsó képviselője az alapitó csapatnak. Az ő apja volt, aki behozta a tenyészetbe azt a vírust ami máig is érezteti hatását. Máig is okolom magam, hogy ez előfordulhatott.
Tizenöt évvel ezelött, egy kiállításon megláttam gyönyörű ezüst színű szibériai kandúrt. Nagyon szép volt, és rögtön tudtam, hogy szeretném valamelyik nöstény macskámhoz párnak.
Volt egy, nagyon szép, vörös klasszikus círmos nőstényen, aki éppen lépett tenyészkorba. Még is egyeztünk a tulajjal, hogy a legközelebbi tüzelésnél összeengedjük a két macskát.
Nem sokára el is jött az alkalmas idő, és állapot. Elvittem hát Ányecskát ( mert így hívták a lányt) a kandúrhoz. Ott, a helyszínen ért a meglepetés! Hihetettlen kosz és bűz volt a lakásban! A meglepődésem teljes volt. És itt jön az ami miatt máig is okolom magam. Akkor, ott azonnal ki kellett volna jönnöm a lakásból, és soha többé vissza sem lett volna szabad menni. Mert ekkora koszban csak baj lehet, de nekem annyira tetszett a kandúr, hogy feladatam az addig elég jól működő óvatosságom, és miután lehetett választani egy nagy ketrec, és a lakásban szabad szaladgálás között, válaszva a ketrecet, ott hagytam Ányecskát. A ketrecet azért találtam elfogadhatónak, mert a lákásban, nem tudom már hány db. Skótjuhász kutya is volt, akik igyan nem bántották a mscakát, de az Ányecska ezt nem tudta, és ezért jobban biztonságban érezte magát a ketrecben.
Még a villamos megállóban is azon gondolkodtam, hogy onkább visza kellene menni az Ányáért.
Nem mentem, így Ányecska maradt.
Négy nap múlva mentem érte. Mikor hazaértünk, éreztem csak meg igazán, hogy szerencsétlennek mit kellet elviselni, ugyanis a bundája bevette az az iszonyú szagot, és úgy áradt szét belöle, hogy a többi macskám hatalmas fújások közepette menekűlt előle.
Az első dolgom az volt, hogy megfűrdettem. Mindig utálta a fűrdést, az egész művelet alatt áriázott. Annyira,hogy az édesanyám Áriamáriának hívta. Sajnáltam is, meg féltettem is, hogy a hazajövetel ilyen keserves procedurához fog neki kapcsolódni.
Legnagyobb meglepetésemre, nem ez történt. Mintha csak tudta volna, hogy a fűrdés megszabadítja attól a rettenetes szagtól. Egy szót sem szólt. Megállt a két hátulsó lában, a mellső lábaival a kád szélébe kapaszkodott, és egyáltalan nem ellenkezett a fűrdetés ellen. Türelmesen állta, hogy samponozzam, és zuhanyozzam. Amikor fűdőlepedőbe tekertem és kivettem a kádból , remekül megtudtam törölgetni. A hajszárítózásnál még dorombolt is.
Néhány nap múlva kiderűlt, hogy nem állt szóba a kandurral. Ez volt a szerencséje.
De, akkor még ezt nem tudtam, és megbeszéltük a tulajjal , hogy legközelebb hozzánk hozzuk a kandúrt.
Így is történt, de nem az Ányecskához, mert őt annyira megviselte ez az egász procedúra, hogy nem tüzelt újra, hanem a Bíborkához, majd a Füstihez. Azért voltam ennyire bátor, mert a kandúrnak negatívak voltak a tesztjei.
Sajnos meg kellet tanúlnom, hogy a negatív teszt sem biztos, nem védi meg a macskát a felelőttlen gazda hibájából adódó bajoktól. Az történt, hogy a tenyészkandúrral egy lakásban élő kandur megszökött. Néhány napig távol volt. Majd mire hazakerűlt, addigra az otthoni szibériai lány is tüzelni kezdett. Élelmes, kipróbált kundúr lévén, ő sem maradt ki a sorbol. Felváltva párosodtak a lánnyal, a szibkandúr, és a hazakerűlt kandúr. Ezt a megszületett utódokon lehetett látni. Így kialakúlt egy láncfertőzés, és a gyönyörű szép szibkandúr elhozta az én macskáimnak a végzetes FiP vírust.
Biborka vemhes lett ugyan, de egy torz kölyköt szűlt. Nem tudtam, hogy mi a baj. Hiszen ő már korábban szűlt, nem egyszer, nagyon szépek voltak a kölykök. Az ő lánya volt Ányecska is, aki szép volt, és nem volt semmi baja.
Füstikének a vemhességével nem volt baj, nagyon szép három kölyköt szűlt. Ebből az alomból származott a Fruzsina.
Kb. két hónapi orvoshoz járkálás után kiderűlt, hogy a Biborka sajnos menthetettlen. Addigra a fedező kandúr már nem élt. Sőt a szökevény kandúr sem. Mindkettő orvosi kezelés közben (pungálás) halt meg. Abban az időben, nálunk még kevéssé ismert betegség volt a FiP.
Mikor rájöttünk, hogy a Bíborkának mi a baja, tudtam, hogy menthetettlen és döntenei kell. Döntöttem, de nem volt egyszerű döntés, de a többiek érdekében, és az ő érdekében sem tehettem mást. Még évek múlva is elfog a sírás, ha eszembe jut, mert tudom, hogy ha, azt a koszt látva, nem hagytam volna ott a macskát, és megszakítottam volna a kapcsolatot, akkor ezt elkerűlhették volna a macskáim.
Akkor gyors egymásutánban, öt macskám ment rá, és még ma is előfordul, hogy FiP pozitiv tesztet találunk.