Átmeneti javulás.

A három GRÁCIA: Fruzsina, Ka-Ka Nu-Ku, Ponponka.

Kettesben.Ka-Ka Nu-Ku, Ponponka.

A betegek összetartanak. Absnitzli, Ponponka.

Ami a Fruzsinát illeti, sajnos biztos, hogy csak átmeneti a javulás. Az emlődaganatai nem fognak elmúlni, csak legfeljebb lassabban rosszabodnak. Most egész jól van, nem vonul magányba, hanem a többiekkel együtt összebújva alszik, mosdatják egymást. Néha össze is vesznek, de ez régebben is így volt.A napi fésüléseket ő is kéri.
A Ponponka jól van. Megint olyan aranyos mint régen volt. A bundáját nagyon gyorsan, két-három nap alatt elvesztette, napokig nem evett és szinte súlytalan lett.Most majdem úgy néz ki, mint egy rövidszőrű macska. A hangulata nagyon jó, rendesen eszik, a súlya gyarapodik, várja, sőt kiköveteli a fésülést, a dédélgetést.
A harmadik az Absnitzli aki már rég óta bajlódik a nyálkahártyagyulladással. Most ő is egészen jól van. Minden nap kell vele játszani, az ölemben dédelgetni, mert szabályosan kiköveteli.
A negyedik a Ka-Ka Nu-Ku, aki nem volt jól, és most ő is rendben van. Nem tudom, hogy mi lehetett a baj, mert néhány nap alatt, spontán változott a helyzet. Az igaz, hogy háromnak naponta két C-vitamint adtam. Az Absnitzlinek sajnos nem tudom beadni a gyógyszert.
A tápot is változtatom, mert azt hiszem, hogy a régi, már túl dús az ő korukat figyelembe véve. Jelenleg felesben etetem egy német táppal. Az hiszem, hogy ez jó lesz, szép lassan növelem majd az arányát, hogy kb. kétharmada legyen a napi adagnak az új táp. A székletük is jobb. Többeknek volt egy kis hasmenése. Most úgy látom, hogy kezd rendbe jönni az is.
Nagyon szeretném, ha nem lenne semmi bajuk. Igaz, hogy már nem fiatalok, de nekem nagyon jó, hogy vannak.

Már megint baj van!

Pomponka, 12 éves, a Petya és az Ányecska lánya, a Benjike unokája.

Absnitlzli, 14 éves, Akela és Pötyike fia, a Benjike unokája.

Fruzsina, 14 éves, a Szilvió és a Füstike lánya.

Sajnos már megint baj van! A Fruzsina, már egy ideje bajlódik az emlődaganattal. Mára már nagyon csunya lett neki, de a kora miatt már nincs értelme a műtétnek. Ő is elmúlt mát 14 éves, és talán már ki sem bírná az altatást. Addig amíg láthatóan nincsenek fájdalmai még elvan valahogy. Szépen tisztogatja magát, még eszik is renedesen, és még nem látom, hogy vesztett volna a súlyából. De a bundáján már látszik, hogy valami nem stimmel, mert eléggé fúrtösödik neki. Még nem filces, de nincsenek külön a szálai, mint amikor jó állapotban van egy macska. Neki, külömben is szép, és selymes volt a bundája. Minden nap megfésülöm, közben a dagamatot tudom ellenőrizni. A szőrt már levágtam körülötte.
A másik az Absnitzli, akivel már jó régen baj van. Kb. egy éve azt hittem, hogy nem is marad életben, mert véresen váladékozott az orra, de úgy néz ki, hogy ha nem is teljesen egészséges, azért egász jó állapotba kerűlt. Lehet, hogy a nyári, meleg idő segít neki.
Teljesen várattlan viszont, hogy ma délután a Pomponos valahogyan nem az igazi, és nem tudom, hogy mi lehet a baj. Úgy nyávog mint az anyák szoktak akkor a mikor szűlni készűltek. A kandúrok nem is abajgatják, de szinte egyfolytában nyávog. Ráadásul még lázas is. Az elöbb már elkezdtem hűteni egy nedves ruhával. Állandóan tisztogatja magát. Nem tudom, hogy a vizeléssel nincs valami baj. Eddig még lányoknál nem volt ilyen probléma, ezért nem tudom mik a tünetek.
Azt hiszem, hogy holnap elviszem a dokihoz. Remélem éjszaka tudok tőle aludni. mert most már szinte állandóan morog, és nyávog. Ha maszírozom a hasát nem tiltakozik, talán nincsenek fájdalmai.
Sajnálom őket, de sajnos a koruk miatt most már bármikor előfordulhat, hogy egy-egy megbetegszik, és elköltözik. A hiányt nem lesz könnyű elviselni, de nincs kiút, ez az élet rendje.
Fájdalmas, de mikor megszülettünk, akkor biztossá vált, hogy egyszer majd vége szakad az életünknek, így az övékének is.

Rozsdás ------ Harlekin. Pongrác -------- Negró.

Ez a fotó ott készűl ahonnan, Harkein és Negró származik. A kép közepén egy vörösmacska látható, aki a Rozsdásra emlékeztet.

Negró, az eredeti élőhelyén, ahonnan kimentettük őket.

Harlekin egy etetés után, még az eredeti élőhelyén, néhány nappal a mentés elött.

Ő nem az én macskám volt, de engem talált meg elöször. Akkor is éppen több macskám volt, és még édesanyám is élt, és az ő kívánságaihoz is alkalmazkodni kellett. Ő pedig azt mondta, hogy három macska éppen elég. Akkor még megvolt a Pongrácka, a Szidónia, meg a Naca. Velük minden este rendszeresen jártam sétálni, és egy ilyen séta alkalmával amikor a Pongrácot hívtam nem csak ő jött, hanem egy nagyon szép vörös kandur is. Azonnal láttam, hogy egy fiatal, jól táplált, gondozott macska. Ráadásul fehér mellénye és cipői voltak. Egyszóval egy nagyon szép macska volt. Végig jött velünk a sétaúton, és amikor elindultunk hazafelé, úgy jött velünk, mintha mindig itt lakott volna. Persze, együtt mintünk haza, és ahányszor hívtam a Pongrácot annyiszor ő is odajött hozzám. Már azt hittem, hogy az ő neve is Pongrác. Szerettem volna megtartani, ezért midjárt el is neveztem Rozsdásnak, de miután nem egyedül én éltem csak a lakásban, nem is dönthettem egyedül. Édesanyám meg katagórikusan kijelentette, hogy három macska pont elég. Így nem maradt más választásom, meg kellett ígérnem, hogy keresek neki valami gazdát. Nagyon sajnáltam, hogy meg kell válni tőle, mert első pillanattól kezdve úgy viselkedett mintha mindig itt lakott volna. Evett, majd utána felment a rekaméra, és elhelyezkedett aludni. Persze reggelre, a legnagyobb szőnyeg közepére rakta a bőséges vacsora következményét. Ezzel végképp kitelt a becsülete, mennie kellett.
A szomszéd házban egy fiatal család kérte, és nem volt mit tenni, odadatam. Mondtam, hogy néhány napig ne engedjék ki, nehogy elmenjen, és ha már elfogadja a családot, akkor már kiengedheteik. Így is volt. Kb. egy hét múlva megint megjelent nálunk a macska, és én visszaadatam, remélve hogy már ott is fog maradni. Megint egy hét telt el, és a macska megint nálunk volt. Én újra visszaadtam. Legközelebb már a gazdája jött, hogy nincs-e nálumk megint, mert nem ment haza. Akkor már nem jött hozzánk, hanem a lakótelepen elkóborolt, mert szerintem tudta, hogy úgyis visszaadom oda ahol ő nem szeret lenni. Ezért aztán a Pongáccal elindultam a lakótelepen sétálni, arra is elmentem, ahol még a Pongrác nem is járt, és egyre csak mondtam neki, hogy keressük meg a Rozsdást. Én magym sem nagyon hittem, hogy megtalálja, de egyszer csak, az egyik nyitott pince ablaktól nem akart eljönni, sőt be is ment a pincébe, Majdbem rám jött a frász, mert sokáig nem jött ki, hiába hívtam. Már éppen érdeklődni akartam, hogy kenek a üincéje, és hogy nem mehetnék-e le, mert lent van a macskám, és nem akar kijönni, amikor megjelent Pongrácka, nyomában a Rozsdássál. Hírtelen azt sem tudtam, hogy melyiket símogassam jobban, annyira megörültem.
Ezután elkövettem azt a hibát, ami miatt még ma is ,kb húsz év után, még mindig lelkiismeretfúrdalásom van, megint visszaadtam annak az embernek akinél nem érezte jól magát. Rá egy hétre megint kereste az illető, de akkor már sem ő, sem én, sem a Pongrác nem találtuk mag. Szerintem nem volt vélettlen. Tudta, hogy nem maradhat nálam, ott nem akart maradni, így inkább elment valahova másfelé jobb gazdát keresni, vagy szabadon akart tovább élni.
Ennyi év után, hasonló eset történt. amikor Harlekin a mentett, hajléktalan macska nem fogadta el számára felkínált biztonságos életet. Hozzám ragaszkodott, bennem megbízott, de én nem fogadhattam be, mert tíz macska mellé nem vállahatok, még hármat. Pláne nem akkor amikor semmi lehtőségem a karanténozásra. Anélkül pedig egysterűen nem szabad behozni az enyémek közé. Éppen karanténbe kerültek volna amikor az első adandó alakalmat kihasználta és megszökött. Most a befogadó, aki nagyon szereti az állatokat, így a macskákat is, akarja ugyanazt csinálni amit én csináltam a Pongráccal, meg a Rozsdással. A Harlekin hajléktalan társa a Negró, vele, az ő segítségével akarja megkeresni. Kíváncsi vagyok, hogy neki műlödik az a mi nekem működött. Ha igen, akkor nem lehet vélettlen. Akkor a macskák képesek megérteni az ember kívánságát, és végrehajtani bizonyos ember követitette feladatokat.
Kíváncsian várom az eredményt. Kívánom, hogy sikerűljön, mert nagyon nagy kár lenne, ha a mentés nem sikerülne, és elveszne a Harlekin.
Pongrácról, meg Rozsdásról sajnos nincs fotóm, de a Harlekint, meg a Negrót meg tudom mutatni.

Visszatérés a bandához.

Néhányan a mászókán.

Absnitzli és Grisenka.

Egy kis nyalánkság vacsora után.

Azért nagyon érdekes, hogy amikor nincs különösebb baj a csapattal és körülötte, akkor nem nagyon írom ezt a blogot. Annyira el voltam foglalva a menteni való macskákkal, hogy az itthoniakra már nem maradt energiám. A napi szikásos dolgok, és ennyi. Pedig ők mindent megtesznek a figyelmemért. A Petya meg a Sámson különösen.
Az utóbbi időben a Sámson elkezdett rivalizálni az apjával. Láttam már régebben is, hogy ő akar lenni a domináns, de amig a Benji megvolt, addig erre egy szikrányi esélye sem volt. Érdekes volt, hogy még az utólsó időben is tiszteletben tartották, mint bandavezért. Most meg a Petya nem akarja a tekintélyét feladni. Valószínű ezért van, hogy időnként egész komoly a rivalizálásuk. Valamikor, még amikor a Petya egész fiatal kandúrka volt, a Benji meg már felnőtt macska, akkor fordultak elő néha kissebb viták. Most is néha még a szőr is repül. A Petya 14 éves, a Sámsom meg 8 éves. A Petyát akár mondhatnám öreg kandúrnak is, a Sámson meg egy java korabeli kandúr.
Az egész dologban az az érdekes, hogy a Sámson a Petya fia, és végzetessé még nem fajúlt a dolog. Azt hiszem, hogy valamilyen módon tudják, hogy rokonok, illetve az azonos gének miatt nem fajúl ellenségessé a viszony.
Amúgy mindegyik nagyon aranyos. Minden nap kikövetelik, hogy a napi dédelgetést megkapják. Amikor este elkezdek ágyazni, a Tiziana ugyan úgy jön atakaróval játszani, mint a Benji szokott. Jó alaposan megdögönyözöm, és akkor nagyon boldog, dorombol, meg játszik, letámadja és harapdálja a kezem.
A Ggrisa meg, ugyan úgy beszélget velem mint a Benji tette. Gondol egyett, és rendszerint mikor főzök, odajön a konyhába a hátam mögé és addig nyávog amíg fel nem veszem, és jól meg nem dögönyözöm. Játszom vele, fekdobálom néhányszor és utána megnyugszik. Csak az nem igazán jó a dologban, hogy mindezt főzés közben kell tenni.

Levél, a szivárványon túlról.

Feladó: W.Ch. Gyékényesi Benjamin.
Cím: Örök Vadászmezők, Nefelejcs sétány, mindjárt az első bungaló, a Mamagazdi házikója.

Kedves Inasgazdi!
Ma lenne a 17. szülinapom. Éppen 17 éve, hogy először éreztem a kezed melegét, amikor a világra segítettél. A mamám, a Füstike harmadiknak, nagyon sok segítséggel tudott csak a világra hozni.
Emlékszem, amikor megláttál, mindjárt azt mondtad, hogy ő Benjamin. Mert, hogy hármunk közül, én voltam a legkissebb.
Ehhez képest elég erős, szép, nagy macska lett belőlem. Persze ehhez kellett a te szerető gondoskodásodnak is. Boldog, és biztonságos, szép életet biztosítáttál mekem, és az időközben kialakult bandám számára.
Az, igaz, hogy az elején nem mindig értettük egymást, de szép lassan megtanultad mikor mit szeretnék, és én is megtanúltam a te nyelvedet. Amikor nem adtál oda annak az embernek, aki egereket akart velem fogatni, akkor már tudtam, hogy sohasem fogunk elválni. Hogy mindig veled, és a Mamamgazdival fogok élni.
Aztán, egyszer fehérköpenyes emberek elvitték a Mamagazdit, és utána sohasem jött haza. Akkor már csak te maradtál, meg a banda. Aztán a bandából is néha elment, és nem jött vissza valaki. Olyankor mindig attól féltem, hogy beteg vagy mert mindig valami sós víz folyt a szemedből, az arcodon lefelé. Sokszor próbáltam letörölni, de mindig több folyt, mint amit letöröltem.
Ezt vettem észre akkor is amikor engem vittél azon a kétkerekű, rázós, guruló valamin, amira te is felültél, a szúrkálós bácsikhoz.
Most már elmondhatom, hogy nem szerettem menni, mert mindig olyasmit csináltak velem amit nem szerettem. Azt nem mondhatom, hogy fájt, de nem szerettem amikor szúrkáltak, és valami folyadékot töltöttek a bőröm alá. Az igaz, hogy utánna mindig jobban lettem, de az csak ideig-óráig tartott, aztán megint menni kellett. E közben meg egyre jobban aggódtam miattad, mert elég gyakran folyt a szemedből az a sós víz. Már attól féltem, hogy valami baja van a szemednek.
Aztán egyszercsak, amikor megint folyt az a lé az erembe, elvittek valami fúrcsa géphez, fényképeket csináltak, amit mikor mégnéztél, azt hittem, hogy elájulsz, mert remegett a kezed, meg a lábad, és le kellet ülnöd, mert minden erőd elfogyott. Megint folyt a szemedből az sós folyadék, és nem tudtál megszólalni. Aztán, kicsit később beszéltetek a szúrkálós bácsival, engem magadhoz öleltél, és azt mondtad, hogy " csináljuk". És akkor a szúrkálós bácsi valamiért megszúrta az infózió csövét. Ezután nem sokkal meghallóttam a Mamagazdi hangját amint azt mondja, hogy "na gyere te fehérlábú". Akkor már nem fájt semmim, és nagyon szép zöld és virágos, napsütéses mezőn voltam. Rajtam kívűl még sokan voltak, ismeretlenek is, meg ismerősök is akiket már nagyon régen nem láttam. A Mamagazdi felemelt, bevitt a házába, és simogatott. Az volt az érdekes, hogy tényleg nagyon sokan voltunk, és mindenki elfért.
Az óta is a Mamagazdi házában lakom, és nagyon sokat sétálunk, meg játszunk a pillangókkal a napsütötte mezőn. Senki nem bántja a másikat, és mindenki megért mindenkit. Az igazság az, hogy nagyon jól érzem magam, csak te nagyon hiányzol, és nem értem, hogy miért nem tudok hozzád menni, vagy te miért nem tudsz hozzám jönni. A Mamagazdi azt mondja, hogy legyek türelmes, mert majd egyszer te is eljössz, és akkor majd mindig együtt lehetünk.
Azért, ezen még gondolkodnom kell!

Már egy hónapja....

A háttérben, a gazban, egy fehér macska napozik. A fekete feléje tart.

Ebbe a törmelék kupacba bujt be egy szűrke círmos, félő, hogy kölykök is vannak a romok között. Ha tényleg vannak, akkor még nagyobb a baj, mert a törmelékkel együtt a védekezni, és menekülni még képtelen kölyköket is felrakják az autóra. Az a biztos halál!


Ilyen szép zöld, fákkal, bokrokkal fedett terület.

Ez a füves rész kb a közepe a területnek.

Egy hónappal ezelött, április 2-án délután még reméltem, hogy a láboreredmények után bíztató esélyei vannak a Benjinek. Este a röntgen után minden remény elszállt. Akkor azt hittem vége az én életemnek is. Azt tudtam csak, hogy a többieknek szügsége van rám, hogy nem hagyhatom őket cserben. Hiszen legtöbbjük ereiben a Benji vére csörgedezik, de ha nem így lenne, akkor sem hagyhatom öket magukra, akkor is az én felelősségem a további sorsuk.
Egy elég koros csapat, millió bajjal problémával. A Fruzsina emlődaganata rosszabodott, ugyan úgy mint az Absnitzli nyálkahártya gyúlladása. Igaz, hogy ez a rosszabodás csak éppen hajszálnyi, de én észreveszem. Mindkettő olyan baj amit gyógyítani nem lehet, csak esetleg elviselhető szinten tartani, egy ideig. A megfelelő pillanatban lépni kell, hogy a felesleges szenvedéstől megkíméljem őket. De, bármilyen ijesztően hangzik is, már tudom, hogy elviselhetőbb lesz az a fájdalom, mint a Benji elvesztése okozta őrület.
Éppen ez a biztos tudat okoz lelkiismeretfúrdalást, mert a többi is ugyanúgy ragaszkodik hozzám, és ugyanolyan szeretetéhes, és ígényes mint a Benji volt. És meg is érdemlik ugyan azt a törődést, és szeretetet, mint amit a Benji kapott, és én meg is adom nekik, de a Benji az a Benji és nem csak "egy" macska! Ezt nem lehet értelmesen elmagyarázni, ezt csak érezni lehet!
Ezért volt a veszteség mérhetettlen.
Aztán jöttek a napok egymás után, esemény nem sok volt, csak a napi rutin feladatok. Etetés, takarítás. Közben az idő is tavaszira váltott, és így naponta járok bringázni. Ez könnyebbé teszi egy kicsit a hiány akozta fájdalmas űresség elfedését.
Éppen a bringázások alkalmával, egy reggel azt vettem észre, hogy a bringaút mentén levő egyik hajléktalan tábort felszámolták. Méghozzá olyan alaposan, hogy a viskókat lerombolták, a törmeléket kupacokba rakták, és nehány nap után markolókkal teherautókra rakták és elszállították. Ez a folyamat még most is tart, csak a közbejött ünnep akasztotta meg a munkát.
Az egész dolog, a hajléktalan emberek szempontjából, biztos jó, de az a baj, hogy a hajléktalanok állatait ott hagyták a területen. Kutyákat és macskákat.
Ezek a szerencséttlen állatok azt nem kapták meg az "értelmes" embertől, hogy befogják, és elszállítsák őket egy állatmenhelyre. Nap mint megállok a bringával és megnézem őket. Már írtam az önkormányzatnak, hogy ember módjára tegyenek valamit, mert ez így nem jó sem a környezetnek sem az állatoknak. A fákat elkezdték vagdosni, állítólag csak a száraz ágakat, de egyik reggel láttam egy csomó élő galyat is amit levágtak. A terület nagyon szép egy paradicsom is lehetne, de nem tavsszal, amikor már megindult az élet kell írtani a bokrokat, meg az elvadult fákat. Rengeteg énekesmadár van, most fészkelnek, kezdődnek a költések. Mind védett madár, de a hivatalt nem érdekli. A cél, bizos hogy jó, csak az időpont nem megfelelő.
Ma reggel az egyik macska rám nyávogott és odajött hozzám. Egy fiatal, fekete kandúr. Nem hiszem, hogy nagyon éhes lehetett, mert egész jó kondicióban van, csak koszos, meg lehet , hogy bolhás is. Lehet, hogy megélnének ők ott a területen, csak az a baj, hogy egy csomó felesleges szaporulat lenne, bizonytalan jövővel. Ezért mindenképpen befogni, és elszállítani kellene őket. Nem is lenne nehéz a befogás, mert szelid, emberhez szokott macskák. Alighanem ez lesz a vesztük, mert már tegnap délután egy sereg gyereket láttam ott szaladgálni, akik nem biztos, hogy békén hagyják őket.
Én nem hozhatok el közülük egyet sem, mert ilyen körűlmények között bármilyen vírust hordozhatnak, és az enyémeket nem fogom kitenni fertőzésveszélynek.
Pedig az amúgy is viseltes lelkem tovább rongyolja a látvány, és a tehetettlenség, és a tudat, hogy biztos korai pusztulás vár rájuk, ha ott maradnak.

A Banda, Gazda nélkül.

Grisenka

Sámson

Salamon

Petya

Egyszerűen félelmetes, hogy még mindig napokig erősítem a lalkem, hogy írjak ebbe a blogba. Pedig, már majdnem egy hónap telt el azóta, hogy Benjikém elköltözött. Ma is , mint eddig bármikor, nap mint nap történnek olyan dolgok, melyek érdemesek lennének a leírásukra. De a már lassan, az ementáli sajt lyukacsosságához hasonlatos lelkem, még mindig nem elég stabil ahhoz, hogy bármikor bármiről írni tudjak. A sajt legutolsú lyuka még mindig az eredeti nagyságában, egy égő fájdalom. Ez a tény, okoz némi lelkiismeretfúrdalást is , mert a többiek, a Banda, ugyancsak mindent megtesznek azért, hogy legelább a rendszeres napi teendők eltereljék a figyelmem a veszteségről. Nem igazán könnyű feladat, mert akár merre megyek, vagy nézek a lakásban, mindenhol a Benjit látom.
Most viszont, arról szeretnék írni, hogy a többiek hogyan élték, és élik meg a Bandagazda hiányát.
Amikor azon a bizonyos napon(2008. 04. 02.), a Benji nélkül jöttem haza, nem tünt fel igazán, hogy senki sem jött elém, mikor hazaérve, nyitottam az ajtót és jöttem befelé. Ez a művelet elég körűlményes, mert a bringát is behozom a lakásba, és mindig ott sertepertélnek, remélve, hogy sikerül valahogy kimenniük a lépcsőházba. Akkor senki sem jött, hogy megpróbálja a szökést.
A box elött,sokszor alig várták hogy kiengedjem a Benjit, vagy mindig azt akit éppen hazahoztam. Erre csak később, amikor magamba roskadva sirdogáltam, és jöttek vigasztalni, jöttam rá. Akkor este feltűnően csendesek voltak, enni is alig akartak. Az ágyba aludni csak a Fruzsina jött egyedül. Ő a Benji anyai féltestvére. A többiek egész éjszaka nem jöttek mellém.
Másnap reggel az ágyazásnál a Petya odajött az ágyra ugyan úgy ahogy a Benji szokott, csak nem játszott alepedővel, hanem leűlt az ágy közepére és kérdőn nézett rám, majd elkezdett nyávogni.
Ezt még soha nem csinálta, de a Benjitől sokszor látta, hogy ebben a szituációban szoktunk játszani. Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy azt remélte, hogy én valahonnan előveszem a Benjit, és ő megint törleszkedhet hozzá. Ugyan is az utóbbi időben szinte elválaszhatattlanok voltak, és mindig a Petya követte a Benjit. A Benji akárhová ment a lakásban a Petya mindig kísérte, és törleszkedve magyarázott neki. Sőt az is előfordult, hogy együtt aludtak a kosárban.
Azóta, még nem láttam senkit abban a kosárban aludni!
Esténként, ami a játék ideje, mindig kőrbe szaladgálja a lakást, mondenhova benéz, ahol bujócskázni szoktak, és azzal a jellegzetes hanggal amit akkor hallatt amikor játszani hív valakit, hív és hirtelen elszalad, elbújik valami szegletbe, és támadásra készen vár. Ilyenkor azt várja, hogy a Benji megtalálja és letámadja, és persze mindezt csak játékból. A Benji sajnos már nem jön, és ilyenkor még hív egyet kettőt, majd odajön hozzám és szomorúan elém fekszik.
Régebben ez nem volt így, sőt fiatalabb korukban néha még rivalizáltak is egymással. Igazán komoly soha sem volt a dolog, de azt sem lehet mondani, hogy jó viszonyban voltak. Egyszerűen megtürték egymást.
A többiek meg valahogy úgy vannak, hogy mindegyik a saját dolgával foglalkozik, egymással nem nagyon törődnek. Úgy néz ki mintha szétesett volna a banda. Először azt hittem, hogy a Sámson fogja őket összetartani, de őt valahogy nem respektálják.
A Salamon, meg a Grisa meg sem próbál vezér lenni. Ők a szeretetre áhitozó, egyszerű bandatagok.
Azt hiszem, hogy a Benji mellett bizonságban érezték magukat, és most teljesen magukra vannak utalva, és úgy is viselkednek. Ez azért fúrcsa, mert minden állatközösségben az egyedek között sorrend szokott kialakulni. Itt most ennek, nyomát sem látom.
Kíváncsi vagyok később hogy lesz?