2013. január 2., szerda

Panaszkodom!

Megint itt vagyok és kénytelen vagyok a gazdimra panaszkodni! Képzeljétek, megint elvitt a szúrkálós bácsihoz.

Reggel jó sokat ettem, aztán pihentem, mert nagyon elfárasztott az evés.
Délelőtt sokat játszottam, szaladgáltam, és nem sokkal ebéd után muszáj volt hányni! Kihánytan mindent amit ma ettem. Egy nagy kupac volt, és még utána is olyan volt mintha a torkomat csiklandozta volna valami, próbáltam kiöklendezni, de nem sikerült. A gazdi nagyon megijedt, és nekem mondta nincs semmi baj, meg simogatott. Én meg elmentem a búvóhelyemre, és nagyon kicsire húztam össze magam.
Mikor a gazdi feltakarított azt mondta, hogy Frigyesem, délután megyünk a doktorbácsihoz!
Este vacsora idő előtt már nagyon éhes voltam, és jó sokat ettem a száraz tápból. Közben a gazdi odahozta a házikót az asztalra. A többiekkel együtt én megnéztem, sőt bele is mentem. Nemsokára a gazdi becsukta az ajtaját, és már vitt  is kifelé a lakásból.
Beértünk a dokihoz. Voltak ott kutyák is, egy nagyon kíváncsi volt rám, de a gazdi nem engedte, hogy közelről nézzen meg.
Kicsit várni kellett, és amikor bementünk, a doki nagyon megcsodált engem, hogy mekkora lettem. De a bundám nem nagyon tetszett neki, meg azt mondta, hogy egy kicsit ki vagyok száradva, nem fog ártani egy infúzió. Úgy tele töltötte a lapockámnál a bőröm alatt, hogy  még itthon csöpögött belőle az a valami amit belém töltött. Aztán még valamit belém szúrt, és azt mondta a gazdimnak, hogy holnap valami Qamatelt adjon nekem. Ezt már megint nem tudom mi az, de figyelni fogom mert akármit azért nem akarok lenyelni!
Most már itthon vagyok, és már jól körbe szaladgáltam a lakást, és nagyon jól vagyok!

Csak ne folyna még mindig a vállamból ez lé!

3 megjegyzés:

Rita írta...

Jajj, szegénykém! Gyógyulj meg gyorsan!

Vaci írta...

Mit mondott a doki, mi ez ? Lehet, hogy Salamonnak is ez van -, Sok-sok drukkot küldök ++++++++++++++++++++++++++++

Benjamin a Vörösmacska írta...

Igen! Biztos, hogy ugyan az, mert ő kezdte.