Éppen a konyhában készítettem az ebédemet amikor azt vettem észre, hogy a Frigyes bekúszik a hálószobában a heverő alá. Kölyök korában is oda bújt, ha valamitől megijedt. Csak hogy, ott olyan pici a hely, hogy akkor is elég körülményesen tudott bebújni, és kifelé kúszni.
Nahát ide préselte be magát. Én már csak a farka hegyét láttam. Tudtam, hogy ő, mert csak neki van ilyen vékony, hegyes farkincája.
Gondoltam, hogy azért megnézem, hátha sikerül kihívni. Nem sikerült. Hát, akkor hagytam, majd megnyugszik, és akkor vagy kijön, vagy segítek neki, hogy ki tudjon jönni.
Kb. két óra múlva, már megebédeltem, éppen mosogattam amikor kicsúszott. Mert azt a műveletet nem lehet kijövetelnek nevezni, mert ugyancsak kellett neki kaparni, hogy ki tudjon csúszni:-) Na mondom jól van akkor nincs semmi baj, előjöttél. De ahogy megmozdultam megint be akart mászni, ezért inkább leguggoltam és halkan szólogattam, hívtam, de nem jött. Egy kis idő után csak felálltam és próbáltam megközelíteni. Hagyta. Sőt meg is simogathattam, majd egy határozott, de nem durva mozdulattal felvettem, és közben állandóan beszéltem hozzá. Elég feszült volt, de nem menekült, de állandóan figyelt szinte minden irányban. A fülei mint a radar minden mozgást észrevettek. Lassan, óvatosan elindultam vele a nappali irányába, és közben állandóan beszéltem hozzá. Beértünk, körülnéztünk. Nem akart menekülni, de nagyon feszült volt. Egy ideig sétáltam vele, majd óvatosan letettem a fésülködő asztalukra. Nem menekült, de nem érezte magát teljes biztonságba. Lement a padlóra, és minden négyzetcentimétert megvizsgált, minden bútor alá és mögé benézett, minden zajra összerezzent, de a láthatatlan ellenséget nem sikerült neki elcsípni!
Ez kb. egy óra hosszat így ment, majd megint fedezékbe vonult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése