Gondolatok...........

Tiziánával is szeretett összebújva aludni.

Alapos mosdatás után mellé feküdt, és együtt aludtak.

Valahogy mindig úgy intézte a dolgokat, hogy a Pomponka mellett lehessen.

Itt a Pomponka már nem volt egészen jól, de mégis, vagy talán éppen azért bujt hozzá, mert érezte, nagyon kell törődni vele.

Legtöbbször így aludtak, együtt, összeölelkezve.

Tudom, hogy visszafordíthatatlan ami történt, és nem is háborog a lelkem, de még ma is nagyon sokszor eszembe jutott. Amerre megyek a lakásban, mindenhol van valami amiről ő jut eszembe.

Ha készítem a Tiziana és a Viktória ételét, a harmadik tányért is oda teszem, de persze azonnal eszembe jut, hogy már nem kell, mert már nincs aki enne belőle.

Eszembe jutnak kedvenc játékai, pihenőhelyei, szokásai. Mindenkivel jó kapcsolata volt, de mindig kiválasztott magának egy-egy kedvenc barátot, vagy barátnőt. Sokáig nagyon jóviszonyban voltak a Pomponkával. Együtt, összebújva, aludtak, mosdatgatták egymást. Akkor még azt hittem, hogy talán, mert egy év eltéréssel, anyáról testvérek voltak. Amikor pomponka meghalt valósággal lelki beteg lett. Akkor láttam, hogy az állatok is képesek nagyon mélyen gyászolni elveszett társukat. Akkoriban nagyon sokat foglalkoztam vele, mert szabályosan búskomor lett. Lassan megvigasztalódott, és az utóbbi időben kiválasztotta magának a Tiziánát. A többitől sem zárkózott el, nem hajtotta őket, de a Tizána volt a kedvenc.

Tiziána is elfogadta ezt kényeztetést, de úgy látom, hogy őt nem viseli meg annyira a veszteség.

Ő jól el van a többiekkel.

Szelek szárnyán, szabadon!

Édes , kicsi Öregasszonkám!

Ma amikor visszakaptalak, olyan picike, és megváltozott voltál, hogy csak én tudtam, hogy biztos te vagy az, akit a kezemben tartok.

Amikor a nagyapádtól kellett megválnom, és elbúcsúznom, akkor azt hittem, hogy az ezután, vagyis ő utána már könnyebb lesz a hasonló kötelesség végrehajtása.

Mondom, kötelesség, mert hiszem és vallom, hogy a gazda felelőssége nem ér véget a kedvenc halálával. Azt keveset ami maradt belőle, azt tisztességgel, biztonságba kell helyezni.

Az után, hogy beköltöztél abba a kicsi fiókba, ami a lelkemben már csak a tiéd, ezt kicsi másik feledet is méltó helyre kell juttatni. Ezt tettem meg ma! Visszaadtam azt a szabadságot, ami születésedtől fogva megilletett volna, de a körülmények miatt, és az önző szeretetemtől vezérelve, egész életedben megfosztottalak tőle!

Egy nagyon szép környezetben, a gyönyörű fenséges, és hatalmas folyó felett, a szélre bíztam azt a picit, ami maradt belőled. A szél lágyan felemelt, és vitt, vitt, majd szépen lassan elengedett, és te szépen lassan belehulltál a folyóba! Isten veled, kicsi Ka-Ka Nu-Ku! Jó utazást neked! A másik feled örökre velem marad!

A kapu előtt.

Elérkeztünk a kapu elé. Embereknél ilyenkor azt mondják, hogy türelemmel viselt hosszú súlyos betegség után eltávozott.

Igen, Ő is türelemmel viselt hosszú betegség után eltávozott!

Már egy ideje tudom, nincs mentség, a betegség hamar elviszi, ezért ajándék minden nap amíg még velem van. Valamiért nem volt erőm ezeket a napokat megrövidíteni. Mindig arra gondoltam, hogy az ember a hozzátartozóit ápolja ha beteg lesz, és nem megszabadulni igyekszik tőle. De most eljött az idő az elválásra, és mire ezt a bejegyzést befejezem, addigra már biztosan átkel a kapun, és a macska menyországban, a szivárványon túl, az örök vadászmezőkön megtalálja a korábban átköltözött családtagjait. Elég sokan vannak már, hosszadalmas lenne a felsorolás.

Ez alatt az egy hónap alatt amíg ápolásra szorult voltak jobb, és rosszabb napjai. A jobb napokon szinte a régi volt, a ragaszkodását mindig éreztette. A gyengébb napokon türelmes volt, mint egy beteg öregember. Kérte, hogy foglalkozzam vele, simogassam, szeretgessem. Még tegnap este is elvette ami az övé volt, odajött elém, és dorombolva kérte a szeretgetést. A többiek is jöttek, mosdagatták, törleszkedtek hozzá. Ő viszonozta, de a fizikai gyengesége miatt egy-egy vehemensebb szeretet roham ledöntötte a lábáról. Ettől függetlenül harsányan dorombolt, és ő is próbálta mosdatgatni a többieket. Nagyon megható volt a jelenet, és már sokadjára elsirattam a macskámat. Életem 16 évében volt velem. Kiállításokon, csak úgy mint a többiek, ős sok szép eredményt ért el. De a fő érdeme nem ez volt, hanem a ragaszkodó szeretete amit mindig lehetett érezni. Ezért a lelkemben megint nyílik egy kis titkos fiók, ahova ő költözik, és amíg én élek addig ott is lesz. Isten veled Ka-Ka Nu-Ku! Soha nem felejtelek el!

Egyszer fent, egyszer lent!

Feljött az ölembe, majd nem volt számára kényelmes, és felment a régi helyére a kezem mellé!

Egy ideig csak ücsörgött, majd igen-igen gondos forgolódás után elhelyezkedett aludni.

Szinte egész délelőtt a ketrec tetején tartózkodott, gyakran evett!

A legutóbbi rosszullét után sokkal gyorsabban állt talpra a Ka-Ka Nu-Ku.

Egy nap volt, hogy nem akart enni, de már a következő nap egész jól evett. A ketrecből, és a kuckójából még nem jött ki, de ami ennivalót odatettem neki azt, apránként ugyan, de mindet megette. Inni rengeteget ivott, és így vizelete is rengeteg volt.

Másnapra sokkal jobban lett, már kijött, és kérte az ennivalót. Teljesen váratlanul felment a ketrec tetejére, mert a rosszulléte előtt ott adtam neki enni.

Azt vettem észre, hogy ha csak leteszem eléje a tányért akkor elég nehezen szedi ki az ételt, ezért kitaláltam egy magasítót a tányérok alá. Nagyon egyszerű, egy műanyag tál, szájával lefelé fordítva, még jó is mert a maradék ételt tányérkában aláteszem, és a többiek nem tudják ellopni. Nem sokáig van ott, mert a Ka-Ka Nu-Ku elég gyakran kér enni, és nem ér rá megromlani.

Mára már annyira jól van, ( csak el ne kiabáljam!) hogy szinte egész elől van, sőt most ahogy írok, idejött és feljött az ölembe. Persze az is igaz, hogy ma sokkal hűvösebb van, és valószínű, hogy fázik.

Az előbb nagyon jót nevettem neki, mert enni akart, és elkezdte kapirgálni a tálakat, amivel a kaja le van takarva:-)))

Erre szoktam mondani, hogy nem hülye ez hanem macska! Még nagyobb az érdem, mert mindezt egy lábadozó macska teszi!

Többször fontolgattam, hogy mit lépjek, hogyan tovább, és valami azt súgta, hogy még ne, várjak!

Már másodszor kell megállapítanom, hogy jól tettem, hogy nem tettem!

Történt valami.........

Délután leült az erkélyajtóban, és onnan figyelte a Sámsont, hogy mit csinál az erkélyen.

Itt ült a kezem mellett, és dorombolt, majd hirtelen elindult lefelé!:-((

Nem tudom, mi történt, de a Ka-Ka Nu-Ku hirtelen mintha elájult volna. Teljesen elgyengült, mintha nem tudott volna magáról. Itt volt mellettem, és teljesen váratlanul lement, de majdnem leesett. Ha nem kapom el, akkor leesett volna. Majd lassan bevánszorgott a ketrecbe, egészen be a kuckójába.

Napok óta egészen jól volt, majdnem rendesen evett, jött ment. Az volt az érzésem, hogy éppen úgy viselkedik, mint egy idős beteg ember. Örült, ha megsimogattam, dorombolt, és most amikor idejött a kezem mellé akkor is döfölt a fejével, dorombolt, várta a simogatást.

Most már éppen csak pislákol a kis láng ami még nem régen lobogó fény volt a szemében.

Édes kicsi öregasszonkám, lehet elköszönni jöttél ide?

Jól tettem, hogy nem tettem!:-))

A gép alatti kuckóban.

A ketrec tetején, ahova egyedül ment fel.

A gépasztalon a kezem mellett. Ide is egyedül ment fel!

Nagyon érdekes események zajlanak! Drága szép kis Ka-Ka Nu-Ku napra napra jobb állapotban van. Nem tudom, hogy ez a folyamat meddig fog tartani, de most nagyon örülök, hogy nem léptem meg azt az utolsó lépést! Pedig amikor napokig teljes apátiában volt, már fontolgattam, hogy meddig szabad várni, nem hagyom feleslegesen szenvedni?! Valójában nem is tudom, hogy mi történt, de egyszer csak enni kért, és azóta egyre többet kéri az ételt, és egyre többet meg eszik belőle. Ma már két kis gourmet konzervet megevett, és a többiekkel együtt a szokásos esti tasakosból is kért, sőt az előbb láttam amint kiment a konyhába és eszegette a száraz tápot.

Majdnem hihetetlen, de ez a folyamat zajlik!

Napközben itt van körülöttem, a gép alatti kuckóban, sőt gyakran feljön az ölembe, vagy a kezem mellé a gépasztalra. Egyszerűen nem tudom, hogy mi történt, mitől ez a javulás. De nekem teljesen mindegy, a lényeg, az hogy jobban van! És nem tudok eleget örülni annak, hogy nem tettem meg azt amit a józan ész diktált. Az ész akarta, de a szív nem engedte.

Mostanában rengeteget gondolok a Benjire. Nála amikor megláttam a röntgenképet, rögtön tudtam, hogy mi volt az oka az az nap reggeli fulladási rohamának, és azt is, hogy a kora miatt nem bírna ki egy több órás mély altatást, és döntöttem. Nagyon nehéz volt, de megtettem! Tudom, hogy jól döntöttem, de ennek ellenére máig sem vagyok teljesen nyugodt a döntésem felől. Tudom, hogy sokat szenvedett volna ha nem így döntök, és mégis máig sem tudtam teljesen megnyugodni. Ez jön elő mindig a hasonló helyzetekben, és nem szívesen döntök élet vagy halál kérdésben. Nem szeretek istent játszani. Az élet egyszeri és megismételhetetlen. Ha egyszer elveszem, soha többé nem tudom visszaadni!

Ezért örülök, hogy most még nem döntöttem, mert tényleg igaz, hogy aki időt nyer, életet nyer!

Most ez történt! Nem tudom mennyit, de életet nyertem, és nyert a Ka-Ka Nu-Ku!