2009. augusztus 21., péntek

Még mindig nincs vége!


Miután letisztítottam a vért, láttam, hogy a szemét nem érte sérülés.

Sámsonka úgy megijedt, hogy a támadás után, soká nem hagyta magát megfogni.

Már több mint egy hónapja volt a két kandúr között a nagy verekedés. Azóta külön tartottam őket éjszaka, és amikor nem vagyok itthon. Egy idő után próbálkoztam őket, egy-egy kicsit a nappaliba engedni, amikor itthon voltam, és tudtam rájuk figyelni.
Ma reggel is ez történt. Szépen sütött a nap, és fotózni akartam őket. A Sámson, a Viktóriával együtt a dohányzó asztalon feküdt , amikor is a Salamon odajött, és mielőtt még bármit is tehettem, vagy szólhattam volna, már támadott is.Egy pillanat volt az egész.
A Sámson elbújt a fotel alá, a Salamon kirohant a hálószobába. A nyomában minden csupa vér lett. Megint ő húzta a rövidebbet, és megint majdnem ráment a szeme. A jobb szeme sarkából ömlött a vér. Még az szerencse, hogy egy box mindig készenlétben van, így abba beraktam. Addigra én is egy merő vér lettem. Hoztam a fertőtlenítő teakeveréket, vattát, és azzal mostam ki a szemét. Nagy szerencse, hogy sem a kűlső, sem harmadik szemhéját, sem a szaruhártyát nem érte sérülés.
Bezártam a hálóba, és most egy darabig, megint nem engedem ki!
Az a baj, hogy már nekem is az idegeimre megy, hogy zárni kell az ajtót, és szerintem neki sem használ az egyedül lét. Pedig most megint nem tehetek mást!
Meddig fog ez még tartani?

3 megjegyzés:

Nyafkamacska írta...

Nagyon nehéz. Csak az idő és a türelem segíthet. Mindkettőből jó sokra van szükség.
Lehet, hogy az is megoldaná, ha lemeccselnék egymással. De ez olyan kockázatos, amit nem lehet vállalni.

Benjamin a Vörösmacska írta...

Kockázatos bizony, mert a Sámsonnak le kellene vágni a karmát, de sajnos nem hagyja.Ha nagyon megerőszakolom, akkor teljesen bevadul, és nagyobb kárt csinálok mint amekkora haszon lenne, mert esetleg bevágnék az élő karomba. Azt nem akarom. Így meg viszont a Salamon szeme bánja, mert eddig még minden alkalommal megsérült. Szerencse, hogy nem végzetesen.
Különben, azt hiszem, hogy ez egy totális patt-helyzet.

Nyafkamacska írta...

A jelek szerint hosszú távú szeparálásra kell berendezkedned :-(