2009. augusztus 3., hétfő

Idő, idő, rengeteg idő, de főleg bizalom.


Azt hiszem nagy hibát követtem el akkor, amikor egy verekedés után, hogy lehiggadjon, beraktam a zuhany alá. Ráadásul kiráncigáltam a búvóhelyéről. Mentség nincs rá, még akkor sem száz érvet is tudnék sorolni, azért mert a maradék bizalmát akkor vesztette el. Ami a fő nem csak a testvérében, hanem bennem is, mert nem értette, hogy miért baj, hogy elbújt, miután a testvére megint legyőzte.
Nagyon nagy baj, hogy ezt akkor nem értettem meg. Később is csak azt láttam, hogy valósággal rettegve keresi a Sámsont. Azt hittem, hogy azért mert támadni akarja, pedig csak tudni akarta, hogy hol van, hogy ne érje váratlanul az esetleges támadás. Mire megtalálta, addigra úgy eluralkodott rajta a félelem, hogy agresszióba tört ki belőle, és a Sámson menekülése csak fokozta benne a késztetést a támadásra.
Hasonlóan ahhoz, mint amikor egy kerítés mögött élő kutyát állandóan ingerelnek a gyerekek, majd amikor véletlenül kiszabadul, és netán szaladni lát egy gyereket, biztos, hogy megtámadja.
Csak hogy akkor már senki sem hiszi, hogy nem a kutya volt a hibás, hanem az előzmények és az adott helyzet.
Nahát én ugyan ebbe a hibába estem.
Mindezek ellenére, ma úgy vettem észre, hogy talán nagyon lassan, de újra bízik bennem. Akkor evett nyugodtan amikor meggyőződött róla, hogy ott vagyok mögötte, és nem látja a Sámsont.
Majd később, amikor megpróbált körül járni a lakásban, (én persze kísértem) és szembe találkozott a Sámsonnal, nem támadott, hanem szép lassan kezdett visszakozni, és bement a hálószobába.

Megint úgy néz ki, hogy a macskának több esze van mint a gazdájának.

Nincsenek megjegyzések: