2009. augusztus 11., kedd

Már egy hónapja.


Ez a fotó pont egy évvel ezelőtt készült róluk. Itt még nem volt ellenségeskedés köztük.

Pont ma egy hónapja, hogy már nem fiúk a fiuk. Akkor azt reméltem, hogy megoldódnak a rangsor viták. Hát nem így történt, vagy egyenlőre nem. Még ma sem lehet őket felügyelet nélkül együtt hagyni, mert legtöbbször kerülgetni kezdik egymást. Azt hiszem, hogy egyik sem kivétel. Abban nem vagyok biztos, hogy mindkettőnek támadási szándékai vannak, lehet, hogy csak kíváncsiak egymásra. Az a baj, hogy a Salamon nem sokáig bírja és ha túl közel kerülnek egymáshoz elkezd morogni. Ha ilyenkor nem vagyok elég gyors, lehet hogy támadás lenne a kíváncsiskodásból.
Ma a porszívózásnál nem zártam külön őket, és megúsztuk baj nélkül. Szerintem ez nagy haladás, mert a porszívótól egyébként is félnek, és ha nem stabil az érzelmi állapotuk, akkor könnyebben bekövetkezik az önkontroll, majd a nyugalom elvesztése. Egy hónapja, de még két héttel ezelőtt is, a Salamon valósággal kereste a Sámsont, és amikor meglátta, azonnal eszét vesztve támadott.
Remélem nem kiabálom el a dolgot, de néhány napja már egész jól meg vannak. Igaz, hogy többnyire figyelem őket, és közbe szólok ha úgy látom, hogy készül valami. Az esetek nagy részében már az is elég ha rájuk szólok. Az esték viszont nem mennek ilyen simán. Ilyenkor a Salamon megint átváltozik, úgy viselkedik mintha félne, és minden pillanatban kész a támadásra. Ezért aztán éjszakára viszem magammal a hálóba, és bezárom az ajtót. A többiekkel szemben ez nagyon igazságtalan, mert ők is velem szoktak aludni. Nem szeretik a zárt ajtót, és nem is értik, hogy miért zárom be. Meg tudom őket érteni, mert én is nehezen viselem a zártságot, de most nincs más lehetőség.
Azért remélem, hogy előbb vagy utóbb rendeződik a lelkiviláguk, és elcsitulnak a harcok.

VIKTÓRIA:
Rengeteget alszik. Eszik, iszik rendesen. A mozgása harmonikus, a légzése egyenletes, láztalan.
A hangulata jó, jött fésülködni ő is amikor a többieket fésültem.
A gyógyszert adom neki. Egy hét múlva kellene csökkenteni az adagot, de addig még sok idő van, majd meglátom.

Nincsenek megjegyzések: