2007. december 22., szombat

Szuli és Círmi


Már fiatal felnőtt voltam, önnálló keresőként, amikor úgy döntöttem, hogy a már meglevő kutyánk mellé, szerzek egy macskát.
A kutya , ahogy mondják, játszótéri korcs volt. Ez a tény nem gátolt meg bennünket abban, hogy viszonozzuk a tőle kapott szeretetet és határtalan ragaszkodást. Abban időben még nem volt ilyen fejlett a kisállatgyógyászat, maximum beoltották a kutyákat veszettség ellen és kész. Úgy hogy szegény kutya minden évben kétszer tüzelt, majd utánna megteltek az emlői tejjel, és borogatni kellett, hogy ne gyúlladjon be.
Teljesen véletlenűl egy ilyen időszakban jutott eszembe a kismacska. Ugyanis, naponta egy piac mellett járkáltunk, ahol is megláttam egy anyamacskát a kölykeivel. Persze nekem, rögtön megtetszettek, megkérdeztem, hogy nem vihetnék-e el egy kölyköt? A válasz az volt, hogy dehogynem akár mindet is. Azért nekem egy is elég volt, örömmel jöttem haza a kismacskával.
Elkészítettem neki az enni, innivalót, meg egy dobozba homokot. Teljesen megnyerte magának a családot, mert egyböl belement a homokba, kapirgált, belepisílt, megint kapirgált, és a legnagyobb nyugalommal végig sétált a piros kövön, kicsi tappancsai nyomát otthagyva.
Mindezt végig aszisztálta a kutya, szimatolta, nyalogatta. Láttuk, hogy nem lesz baj velük, elfogadják egymást.
Délutánra mentünk dolgozni, néhány órára egyedül kellett hagyno őket a lákásban. Úgy döntöttünk, hogy külön zárjuk őket, biztos ami biztos alapon.
Boldogan mentünk dolgozni, mondván van két szép, aranyos állatkánk, ehhez képest jött a meglepetés!
Este, mikor hazaértünk az első az volt, hogy a kilncsre zárt ajtók nyitva voltak, a kutya a helyén( az asztal alatt kialakított, bebujós kuckó) volt, de a kismacskát nem találtuk sehol.
A fúrcsa az volt, hogy a kutya sem jött elő. Megvoltunk győződve róla, hogy azért mert bántotta a kismacsakát és fél, hogy szidást kap. Oda mentem hozzá, beszélgettem neki, de még így sen jött ki. Azt láttam, hogy nem fél, sőt inkább boldogan csóválja a farkát szinte nevet, nyalogatja a száját és néha a hasa felé néz, sőt még oda-oda nyalint is egyet-egyet. Hosszú szőre volt így nem láttam jól a hasát, ezért odanyúltam és azt hittem, hogy csodát látok: a kismacska, a Círmi boldogan szopta a kutya tejét. A kölyökmacska pótmamát talált, a kutya meg gyereket magának.
Mielött elmentünk, elfelejtettük kulcsra zárni az ajtókat, pedig tudtuk, hogy a kutya kitudja nyitni őket.
Hát így lett egy emberi feledékenységből, két kis állat boldogsága.

Nincsenek megjegyzések: