Jeromos

Mikor, Pongrácka elment,valami mérhetettlen szomorúság töltötte be, az egész lényemet. Éltem a napi életemet, dolgoztam, elláttam az embercsaládomat is, meg a macskacsaládomat is, úgy mint addig, de valami üresség volt bennem. Hiába teltek a napok, a hetek, az üresség, a hiányérzet nem akart elmúlni. Lehet, hogy az volt az oka, hogy az év tavaszán egy műtét utáni lábadozásomban Pongrácka nagy segítségem volt, mert nagyon sokat sétáltunk együtt. Ezek alatt a séták alatt kialakult szoros kötelék nehezen, vagy tán egyáltalán nem oldódott.
Majd, egy napon elegem lett magamból, és azt mondtam, hogy az nem lehet, hogy egy macska, ha még olyan kedves is volt, elmúlásával teljesen felborítsa a lelki egyensúlyomat. Ha ammyira hiányzik, szerezz magadnak egy másikat. A régit nem feledve, az újat megszeretve, helyre kell állítani a lelkiéletemet. Már rég óta szerettem volna egy vőrős macskat , ha új macska kell, akkor az csak vörös lehet.
Elkezdtem érdeklődni ismerősöknél, kollégáknál, hogy nem tud-e valaki, olyan vörös macskáról, aki árva, kitaszított. Az volna a legjobb, ha fiatal kölyök lenne, de az sem baj már nem kölyök, csak árva, gazdátlan.
Míg nem aztán, szeptember elején, az egyik kolléganőm szólt, hogy a garázsnál, ahol a kocsijuk parkol, van egy almos anyamacska. A kölykök között van egy vörös is, és úgy néz ki, hogy nincs gazdájuk. Egy kérdésem volt: el tudjátok hozni? A válasz igen volt, és másnap hozták a macskát.
Mikor megláttam, az első érzésem egy hatalmas csalódással vegyes ijedttség volt. Ugyan is a macsaka nem vörös volt, hanem, mint egy magyartaraka bocika, vörös- fehér foltos. A múgy nagyon szép volt, tiszta tömött bundája volt, kb 5-6 hónapos lehetett.A foltok elrendeződése ugyanolyan volt Pongráckáé, csak nem fekete-fehér, hanem vörös-fehér.
A kolleganőn csak annyit kérdezett, hogy: nem tetszik? Ijedten válaszoltam, hogy dehogynem. Tudtam, hogy ha ez a macska nekem nem kell, akkor itt, a gyár udvarán fog elveszelődni. Na azt aztán nem akartam, nég akkor sem a szegény nem vörös, hanem tarka.
Délután, beletettem egy dobozba, és elindultam vele haza. Angyalföldről, Délbudára, metróval.
Már az Arany János utcánal, kézzel kellett visszanyomni a dobozba, aminek következtében jó, méjen felhasította a kezem. Kiszálltam a metróbol, vártam egy taxit, és azzal jöttem haza. A taxis, a vérző kezemet látva csak attol félt mi lesz, ha elengedem a macskát. Mondtam neki, hogy ne féljen, mert nem fogom elengedni.
Nagy nehezen hazaértünk. Otthon az első az volt, hogy Sidónia macskám idegességébe összehányta a lakást, Naca macskám meg, a teljes frászban levő új macskát, bekergette a rekamié alá. Kb egy órán keresztűl nem is egedte ki onnan. Szegény, ahányszor megpróbált előjönni, egy picit kidugta az orrát, a Naca azonnal, mint egy Furia rárontott.
Nagy nehezen elrendeződtünk, néhány nap alatt úgy- ahogy elfogadták a régiek.
Jeromos nap táján kaptam, ezért kapta ezt a nevet. Az évek során, megszámlálhatattlan beceneve is lett: Mis-moska, Jerri, Bocika, Kicsibogaram, Gyönyörűségem, Egyetlenem.......,
és ez csak néhány azon nevek közül melyekre értett.
Mikor megszokott, sőt elfogadott bennünket, akkor ivartalanítattam, és egy nagyon aranyos ragaszkodó macska lett belőle.