Egy be nem tartott ígéret, és annak következménye.

Ka- Ka Nu-Ku ma, immár 14 évesen.


Gyopár, Ka-Ka Nu-Ku az első kiállításán, amikor is fajtagyőztes lett a kategóriájában.




Mint már írtam korábban, megfogadtam, hogy ezt az iszonyú betegséget, amit a FiP vírus okozott, nem szabad átvinni egyetlen egy más macskának sem. Ez csak úgy lehetséges, ha a macskáimat nem engedem idegen macskákkal találkozni. Ez pedig azt jelenti, hogy idegen macskákkal kizárt a pároztatás. Akkor pedig, addig amíg nekem nincs saját kandúrom, nem lehetnek kölykök.
Amikor, az ellenőrzések során sorozatban negatív eredményeket kaptunk, akkor az állatorvosok egyre arra biztattak, hogy nyugodtan keressek kandúrt, fedeztessek, mert nem lesz baj. Engem is nagyon csábított a lehetőség, ezért aztán megbeszéltem egy tényésztő társammal, hogy az ő kandúrjával, ha ő is beleegyezik, fedeztessük az a nőstény macskámat amelyik minden alkalommal negatív volt. Nem tiltakozott, tetszett neki is az ötlet, és bízott az orvosokban ő is.
A kandúr, egy gyönyörű ezüst színű, makréla cirmos macska volt, a nőstény pedig, egy vörös klasszikus cirmos. Mindkét színt nemhez kötött domináns gének örökítik. Tudtuk, hogy minden előfordulhat, kevert színek is, meg az alapszínek is.
Megtörtént a pároztatás, mégpedig úgy, hogy a nőstényt vittük a kandúrhoz.
Ányecska, hat napig volt a kandúrnál vendégsében. Ez alatt minden baj nélkül elfogadták egymást, aminek az eredmény három hét múlva már mutatakozott. Megdúzzadtak az emlők, és Ányecska sokat aludt, pihent, és az eddig fogyasztott etelmannyiségnek a dupláját ette.
Időközben, megint mindkét macskát teszteltük, és nem volt semmi baj egyiknél sem.
Közvetlenül Ányecska után ment a kandúrhoz az az ezüst nőstény aki ezt követően, 63 nap múlva egy gyönyörű alomban, Petyusomat is megszűlte.
Anyecska pocija nagyon szépen fejlődött, nyolc hét múlva már látszott nygyon élénk mozgás van odabent. Majd a kilencedik héten megszületett egy gyönyörű ötös alom.

1.) Gold vörös makrélacirmos kandúr
2.)Gulden Vörös makrélacirmos kandúr
3.)Gyöngy barna makrélacirmos nőstény
4.)Gyémánt ezüst makrélacirmos nőstény
5.)Gyopár barna cirmos teknőc tarka nősrény.

Nagyon szép, egészséges kölykök voltak, és baj nélkül születtek meg. Ányecskának első szülése volt, és nem kellet semmi segítség, teljesen önállóan csinált végig mindent.
Később a kölykök nevelése is baj nélkül zajlott.

Tizenkét hetes koruk után, három kölyök új gazdihoz kerűlt, egy, a Gyopár megmaradt nekem.
Ő, egy későbbi székrekedés következményei miatt, a Ka-Ka Nu-Ku hívónevet kapta. Nagy sikert aratott, amikor az első kiállításon fajtagyőztes lett, és az eredményhírdetésnél, ezen a néven mutattuk be.

Hogyan tovább?

Petyusom, tizenhárom évesen.

Petyusom, tízévesen.

Petyusom, hat hónaposan, az első kiállításon. Fajtagyőztes, és legszebb félhosszúszőrü kölyök.

Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy mi történt, miért és mitől betegek, és halnak meg a macskák, akkor teljesen tanácstalanná váltam. Gyors egymásutánban öten haltak meg. Kialakult náluk a hasvízkór, besárgultak. Ez a FiP-fertőzés végső stádiuma.
Nem tudtam, hogyan tovább? Egyet tudtam, de azt biztosan, mégpedig azt, hogy addig amíg a vírus nem betegíti meg őket, addig egyet sem fogok elaltatni. Ha a szervezetük nem engedi a vírust olyan mértékben elszaporodni, hogy az már megbetegítse őket, akkor megpróbálom az immunrendszerüket olyan mértékben erősíteni, hogy kordában tartsa a vírust. Ebben az elhatározásomban mindhárom orvos, akik kezelték őket, egyetértett velem. Napi rendszerességgel adagoltuk nekik a C-vitamint, és a Béres cseppet. Miután akkor még csak embernek készült változata létezett, azt adtuk nekik, és ezért az adagolást nagyon pontosan kellett tartani. Egy hónapi kúra után, csökkent az ellenanyagszint a vérükben! Tehát van remény. A kezelést, ami ezen szinten már nem is kezelés hanem egy más, megváltozott életmód volt számukra is meg az én számomra is, tovább folytattam.
Kibővítettem azzal, hogy a lakást naponta fertőtlenítettem. Az 52 nm-t minden nap fertőtlenítővel felmostam, a szőnyegeket szintén mindennap áttisztítottam fertőtlenítővel. Rengeteg és nagy munka volt, de megérte! Egy év után az eddig megmaradt állomány negatív lett. Akkor nyolcan voltak, és az állatorvosok szerint ha akarom akkor akár tenyészthetem is őket. Persze, az állandó tesztelést nem hagyhatom el, de meg lehet próbálni a tenyésztést.
Ennek két akadálya volt, hogy a saját kandúrunk mindenkinek rokona, ezért vele kizárt a tenyésztés, és hogy megfogadtam, hogy többé nem engedem a macskáimat idegen macskákhoz.
Akkor döntöttem el, hogy kell egy idegen vérvonalú, saját kandúr. Csak még nem tudtam, hogy honnan.
Az egyik kiállításon láttam két macskát, egy ezüst nőstényt, és egy ezüst kandúrt. Megtudtam, hogy őket akarják pároztatni, mindkettőjük gazdáját ismertem, és szóltam nekik, hogy a pároztatásból származó első alom első kandúrját lefoglalom. A színt nem beszéltük meg, mert megvoltunk győződve róla, hogy biztos ezüst lesz.
Eljött az idő, megszületett az alom, és a gazdi telefonált, ezüst a kandúr. Majd másnapra kiderült, hogy az ezüst nőstény, és a kandúr barna cirmos. Mondtam, hogy nem baj, nekem akkor is kell, mert a két szülő nagyon szép és egészséges, és ez a lényeg, a szín másodlagos.
Így lett nekem saját kandúrom, akit Zsebtigris Petruska néven törzskönyveztek.

Absnitzli.

Ő sem maradhatott ki a fésűlködésből.

Itt a Ka-Ka Nu-Kuval bújnak össze.

Amikor a Benji meghalt, azt hittem, hogy a többi elvesztése már csak könnyebb lehet.
Azt nem tudom egészen biztosan, hogy könnyebb-e, de az elfogadása a veszteségnek valahogy más. Azt érzem, hogy természetes dolog, hogy egyszer véget ér az élet. Így az ő életük is . Hiányzik midegyik, persze, hogy hiányzik, hiszen nincs két egyforma köztük. Mindegyiknek más volt a kedvenc étele, játéka, mindegyik másként mutatta ki a szeretetét, ragaszkodását.
Mindegyik másként viszonyúlt a többihez, és minegyik elfoglalt egy-egy helyet a rangsorban. Távozásukkal ez a hely üres lett. A többi, akik maradtak, és így, vagy úgy viszonyultak a eltávozotthoz, elbizonytalanodtak, viselkedésük megváltozott, mintha nem találták volna a helyüket. Egymáshoz való kapcsolatukat újra kellett nekik építeni, az alá-fölé rendeltséget megint tisztázniuk kellet, legtöbbször új rangsort állítottak fel. A Benji hiányával a Petya nem engedi át a vezérséget senkinek, néha még ma is előfordul némi villongás.
Vannak szituációk amikor keresem az egyiket, vagy a másikat, mert a helyzet olyan, hogy egyikre vagy másikra különösen jellemző, és az elöttem levő képből hiányzik az aki már nem is lehet ott. Az is előfordul, hogy néven szólítom azt aki nem rég még itt volt, de már nem tud válaszolni, mert már nincs itt. Pl. az esti nasinál, mikor számba veszem, hogy ki van ott, és ki nincs ott, akkor többször előfordul, hogy az Absnitzlit hiányolom, mert az utóbbi idöben igen gyakran nem jött, hanem úgy kellett odavinni a tálhoz, hogy ő se maradjon ki a nasiból.
Ő egy rövidszőrű, félvér macska volt. Az anyja a házimacska Pötyike, az apja meg a Benji fia Akela volt. Érdekes volt a természete, mert mindkét fajta jellemzői megvoltak benne. A Pötyitől a rövidszőrű macskákra jellemző határozottságot, Akelától a szibériai macskákra jellemző kedvességet kapta. Mindig el tudta érni azt amit szeretett volna. Ő nem bántott senkit, nem kezdeményezett torzsalkodást, de ha őt piszkálta valaki, azt kikérte magának, és nem hagyta magát a helyéből kilökdösni. Szeretett a kedvenceivel összebújva aludni. A Benjihez különösen ragaszkodott. Sokszor aludtak összebújva, egymást átölelve. A Benji halála után a Fruzsina lett a kedvence. Az érdekes az volt, hogy ők együtt is nevelkedtek. Ő is abban az időben született amikor a vírusfertőzés bekerűlt. Így az ő anyja(Pötyike) is megkapta a vírust, és ennek következtében, nem tudta megszűlni a kölyköket. Császározni kellett. Két kölyök volt. Az egyik nem érte meg a másnapot. Így maradt együl, és ezért lett aztán Absnitzli a neve. A Füstike nélkül ő sem maradt volna életben, mert a Pötyike nem tudott szoptatni a hasán levő seb miatt, és a teje sem indult meg, csak néhány után.
Nagyon szép kis kék macska lett belőle. Mikor kiderült, hogy nagy baj van nálunk, akkor őt is teszteltettem és ő is FiP pozitív volt. Az érdekes az volt, hogy a két anya is meg ő is, de a három szibériai kölyök( Fjodor, Fánika, Fruzsina) nem. Akkor döntöttem el, hogy ez a csapat nem kerülhet ki a kezemből, mert nem vihetjük el a bajt más macskákhoz. Ilyen szörnyű, és végzetes fertőzést nem szabad másnak átadni.
Végül is egy család többszöri kérésére, és ígéretére, hogy más macskát nem akarnak, Fjodort odaadtam, de a többiek életük végéig az én macskáim maradtak.
Így, Fánika élt 13 évet, Fruzsina élt 14 évet, Absnitzli élt 14 évet.
Fánika, miután kiheverte a vírust és negatív lett, egy hármas almot szűlt, és nevelt.
Fruzsina is negatív lett, és ő többször szűlt, és nevelt kölyköket, kettő ma is nálam éli életét.
Absnitzlit ivartalanítattam, mert félvér létére, nem szerettem volna ha beleszólt volna a tenyésztési programba.

Egy korszak vége.

Ő Ányecska, egy kiállításon.

Fruzsina volt az utolsó képviselője az alapitó csapatnak. Az ő apja volt, aki behozta a tenyészetbe azt a vírust ami máig is érezteti hatását. Máig is okolom magam, hogy ez előfordulhatott.
Tizenöt évvel ezelött, egy kiállításon megláttam gyönyörű ezüst színű szibériai kandúrt. Nagyon szép volt, és rögtön tudtam, hogy szeretném valamelyik nöstény macskámhoz párnak.
Volt egy, nagyon szép, vörös klasszikus círmos nőstényen, aki éppen lépett tenyészkorba. Még is egyeztünk a tulajjal, hogy a legközelebbi tüzelésnél összeengedjük a két macskát.
Nem sokára el is jött az alkalmas idő, és állapot. Elvittem hát Ányecskát ( mert így hívták a lányt) a kandúrhoz. Ott, a helyszínen ért a meglepetés! Hihetettlen kosz és bűz volt a lakásban! A meglepődésem teljes volt. És itt jön az ami miatt máig is okolom magam. Akkor, ott azonnal ki kellett volna jönnöm a lakásból, és soha többé vissza sem lett volna szabad menni. Mert ekkora koszban csak baj lehet, de nekem annyira tetszett a kandúr, hogy feladatam az addig elég jól működő óvatosságom, és miután lehetett választani egy nagy ketrec, és a lakásban szabad szaladgálás között, válaszva a ketrecet, ott hagytam Ányecskát. A ketrecet azért találtam elfogadhatónak, mert a lákásban, nem tudom már hány db. Skótjuhász kutya is volt, akik igyan nem bántották a mscakát, de az Ányecska ezt nem tudta, és ezért jobban biztonságban érezte magát a ketrecben.
Még a villamos megállóban is azon gondolkodtam, hogy onkább visza kellene menni az Ányáért.
Nem mentem, így Ányecska maradt.
Négy nap múlva mentem érte. Mikor hazaértünk, éreztem csak meg igazán, hogy szerencsétlennek mit kellet elviselni, ugyanis a bundája bevette az az iszonyú szagot, és úgy áradt szét belöle, hogy a többi macskám hatalmas fújások közepette menekűlt előle.
Az első dolgom az volt, hogy megfűrdettem. Mindig utálta a fűrdést, az egész művelet alatt áriázott. Annyira,hogy az édesanyám Áriamáriának hívta. Sajnáltam is, meg féltettem is, hogy a hazajövetel ilyen keserves procedurához fog neki kapcsolódni.
Legnagyobb meglepetésemre, nem ez történt. Mintha csak tudta volna, hogy a fűrdés megszabadítja attól a rettenetes szagtól. Egy szót sem szólt. Megállt a két hátulsó lában, a mellső lábaival a kád szélébe kapaszkodott, és egyáltalan nem ellenkezett a fűrdetés ellen. Türelmesen állta, hogy samponozzam, és zuhanyozzam. Amikor fűdőlepedőbe tekertem és kivettem a kádból , remekül megtudtam törölgetni. A hajszárítózásnál még dorombolt is.
Néhány nap múlva kiderűlt, hogy nem állt szóba a kandurral. Ez volt a szerencséje.
De, akkor még ezt nem tudtam, és megbeszéltük a tulajjal , hogy legközelebb hozzánk hozzuk a kandúrt.
Így is történt, de nem az Ányecskához, mert őt annyira megviselte ez az egász procedúra, hogy nem tüzelt újra, hanem a Bíborkához, majd a Füstihez. Azért voltam ennyire bátor, mert a kandúrnak negatívak voltak a tesztjei.
Sajnos meg kellet tanúlnom, hogy a negatív teszt sem biztos, nem védi meg a macskát a felelőttlen gazda hibájából adódó bajoktól. Az történt, hogy a tenyészkandúrral egy lakásban élő kandur megszökött. Néhány napig távol volt. Majd mire hazakerűlt, addigra az otthoni szibériai lány is tüzelni kezdett. Élelmes, kipróbált kundúr lévén, ő sem maradt ki a sorbol. Felváltva párosodtak a lánnyal, a szibkandúr, és a hazakerűlt kandúr. Ezt a megszületett utódokon lehetett látni. Így kialakúlt egy láncfertőzés, és a gyönyörű szép szibkandúr elhozta az én macskáimnak a végzetes FiP vírust.
Biborka vemhes lett ugyan, de egy torz kölyköt szűlt. Nem tudtam, hogy mi a baj. Hiszen ő már korábban szűlt, nem egyszer, nagyon szépek voltak a kölykök. Az ő lánya volt Ányecska is, aki szép volt, és nem volt semmi baja.
Füstikének a vemhességével nem volt baj, nagyon szép három kölyköt szűlt. Ebből az alomból származott a Fruzsina.
Kb. két hónapi orvoshoz járkálás után kiderűlt, hogy a Biborka sajnos menthetettlen. Addigra a fedező kandúr már nem élt. Sőt a szökevény kandúr sem. Mindkettő orvosi kezelés közben (pungálás) halt meg. Abban az időben, nálunk még kevéssé ismert betegség volt a FiP.
Mikor rájöttünk, hogy a Bíborkának mi a baja, tudtam, hogy menthetettlen és döntenei kell. Döntöttem, de nem volt egyszerű döntés, de a többiek érdekében, és az ő érdekében sem tehettem mást. Még évek múlva is elfog a sírás, ha eszembe jut, mert tudom, hogy ha, azt a koszt látva, nem hagytam volna ott a macskát, és megszakítottam volna a kapcsolatot, akkor ezt elkerűlhették volna a macskáim.
Akkor gyors egymásutánban, öt macskám ment rá, és még ma is előfordul, hogy FiP pozitiv tesztet találunk.

Megint elment egy barát.

Remélem megtaláltad Fruzsinát, és a többieket.

Absnitzli, és többiek emlékére.

Szemle a Banda felett.

Kedvenc foteljában, Tiziána melett üres a helye.

Absnitli, és Fruzsina a kedvenc fotelben, néhány nappal Fruzsina halála elött.

Salamon, Ponponka, és Absnitzli. Itt a Ponponka éppem beteg volt, Absnitzli meg gyógyítani próbálja.
Absnitzli, és Tiziána.
Grísenka és Absnitzli.

Tegnap este megint búcsúzni kényszerültem.
Absnitzli nevű macskám feladta a betegséggel való kűzdelmét, és ma reggelre békésen elaludt.
Azt hiszem, hogy Fruzsina eltünése volt számára az a feldolgozhatattlan hiány ami elvitte szervezete maradék erejét. Ők egy idősek voltak, néhány nap külömbség volt csak köztük. Együtt nöttek fel, együtt voltak boldog kis macskák, és együtt voltak betegek is.
Neki mindig kellett valaki, akihez odabújhatott, akinél melegedhetett, és akit melegíthetett. Egy nagyon ragaszkodó, szerető, és szerethető macska volt.
Mára, már biztos megtalálta Fruzsinát és a többieket, az Örök Vadászmezőn.

Kiscicám, máris nagyon hiányzol, sohasem tudlak elfelejteni. Legyen könnyű az álmod!

Leégett egy gyertya.

Drága kiscicám, égjen az a gyertya emlékedre.

Ő már odaát van, a szivárványon túl, a bokrok védelmében, az örök vadászmezőn.

Ez év májusában, amikor már tudtam, hogy beteg, és nem lehet gyógyítani.


Fruzsina ideje, amit tizennégy évvel ezelött, a születésekor kapott, sajnos véget ért.

Tegnap este már látszott, hogy a szeméből kihunyt a fény, és már csak órái maradtak. Amikor megsímogattam, hogy egy kicsit próbáljam vígasztalni, a fejét belenyomta a kezembe, mintha csak búcsuzni akart volna.
Reggelre, már nem élt, hideg volt a kis teste. A teste helyzetéből arra következtetek, hogy álmában állt meg a szíve. Szenvedés nem látszott rajta, azt hiszem békésen aludt el örökre.

Isten veled kiscicám! Sohasen foglak elfelejteni!

Csak idő kérdése.....

Fruzsina, néhány napja a mászókán. Esti, vakus felvétel, ezért az ufószemek.

Absnitzli, szintén a mászókán.

Ponponka, amikor elvesztette a bundája zömét.

Igen, valóban, csak idő kérdése, hogy mikor kell végső búcsut venni a Fruzsinától. Mára már nagyon gyenge állapotban va. Ma többször hányt, még a vizet is kihányta. Egy kis idő után megcsillapodott, de ez már jobb nem lesz. Nagyon lefogyott, ereje nem sok van,de még ma is a mászóka legtetejére ment. Többször majdnem leesett. Azt hiszem rájött, hogy nem igazán jó amit szeretne, mert nem tud már rendesen közlekedni, nincs biztonságban fent.
Estére megint az ölembe jött, ahogy mindig szokott.
Egyszerűen fantasztikus, hogy amikor már a leggyengébb állapotban vannak, akkor is az alomba mennek, és nem szanaszét intézik a dolgaikat. Most éppen kint volt a Fruzsina.
Sokan azt mondják, hogy nem lakásba való az állat, mert nem elég tiszta. Sokkal tisztább, mint egyik-másik ember.
Az Absnitzli egy kicsit jobban van, csak a jobb füle begyulladt. Állandóan tisztogatni kell. Amióta antibiotikumos kenöccsel kenem, azóta legalább nem fáj neki, és lehúzódott a gyulladás, de állandóan ürül belőle valami nyálka, amit naponta többször tisztogatok belőle. A hangulata jó, még játszik is, ha símogatom még dorombol is.
Ponponkám jól van, remélen még egy ideig legalább ilyen állapotban lesz.