Absnitzli.

Ő sem maradhatott ki a fésűlködésből.

Itt a Ka-Ka Nu-Kuval bújnak össze.

Amikor a Benji meghalt, azt hittem, hogy a többi elvesztése már csak könnyebb lehet.
Azt nem tudom egészen biztosan, hogy könnyebb-e, de az elfogadása a veszteségnek valahogy más. Azt érzem, hogy természetes dolog, hogy egyszer véget ér az élet. Így az ő életük is . Hiányzik midegyik, persze, hogy hiányzik, hiszen nincs két egyforma köztük. Mindegyiknek más volt a kedvenc étele, játéka, mindegyik másként mutatta ki a szeretetét, ragaszkodását.
Mindegyik másként viszonyúlt a többihez, és minegyik elfoglalt egy-egy helyet a rangsorban. Távozásukkal ez a hely üres lett. A többi, akik maradtak, és így, vagy úgy viszonyultak a eltávozotthoz, elbizonytalanodtak, viselkedésük megváltozott, mintha nem találták volna a helyüket. Egymáshoz való kapcsolatukat újra kellett nekik építeni, az alá-fölé rendeltséget megint tisztázniuk kellet, legtöbbször új rangsort állítottak fel. A Benji hiányával a Petya nem engedi át a vezérséget senkinek, néha még ma is előfordul némi villongás.
Vannak szituációk amikor keresem az egyiket, vagy a másikat, mert a helyzet olyan, hogy egyikre vagy másikra különösen jellemző, és az elöttem levő képből hiányzik az aki már nem is lehet ott. Az is előfordul, hogy néven szólítom azt aki nem rég még itt volt, de már nem tud válaszolni, mert már nincs itt. Pl. az esti nasinál, mikor számba veszem, hogy ki van ott, és ki nincs ott, akkor többször előfordul, hogy az Absnitzlit hiányolom, mert az utóbbi idöben igen gyakran nem jött, hanem úgy kellett odavinni a tálhoz, hogy ő se maradjon ki a nasiból.
Ő egy rövidszőrű, félvér macska volt. Az anyja a házimacska Pötyike, az apja meg a Benji fia Akela volt. Érdekes volt a természete, mert mindkét fajta jellemzői megvoltak benne. A Pötyitől a rövidszőrű macskákra jellemző határozottságot, Akelától a szibériai macskákra jellemző kedvességet kapta. Mindig el tudta érni azt amit szeretett volna. Ő nem bántott senkit, nem kezdeményezett torzsalkodást, de ha őt piszkálta valaki, azt kikérte magának, és nem hagyta magát a helyéből kilökdösni. Szeretett a kedvenceivel összebújva aludni. A Benjihez különösen ragaszkodott. Sokszor aludtak összebújva, egymást átölelve. A Benji halála után a Fruzsina lett a kedvence. Az érdekes az volt, hogy ők együtt is nevelkedtek. Ő is abban az időben született amikor a vírusfertőzés bekerűlt. Így az ő anyja(Pötyike) is megkapta a vírust, és ennek következtében, nem tudta megszűlni a kölyköket. Császározni kellett. Két kölyök volt. Az egyik nem érte meg a másnapot. Így maradt együl, és ezért lett aztán Absnitzli a neve. A Füstike nélkül ő sem maradt volna életben, mert a Pötyike nem tudott szoptatni a hasán levő seb miatt, és a teje sem indult meg, csak néhány után.
Nagyon szép kis kék macska lett belőle. Mikor kiderült, hogy nagy baj van nálunk, akkor őt is teszteltettem és ő is FiP pozitív volt. Az érdekes az volt, hogy a két anya is meg ő is, de a három szibériai kölyök( Fjodor, Fánika, Fruzsina) nem. Akkor döntöttem el, hogy ez a csapat nem kerülhet ki a kezemből, mert nem vihetjük el a bajt más macskákhoz. Ilyen szörnyű, és végzetes fertőzést nem szabad másnak átadni.
Végül is egy család többszöri kérésére, és ígéretére, hogy más macskát nem akarnak, Fjodort odaadtam, de a többiek életük végéig az én macskáim maradtak.
Így, Fánika élt 13 évet, Fruzsina élt 14 évet, Absnitzli élt 14 évet.
Fánika, miután kiheverte a vírust és negatív lett, egy hármas almot szűlt, és nevelt.
Fruzsina is negatív lett, és ő többször szűlt, és nevelt kölyköket, kettő ma is nálam éli életét.
Absnitzlit ivartalanítattam, mert félvér létére, nem szerettem volna ha beleszólt volna a tenyésztési programba.