2010. december 9., csütörtök

Mindig tanul az ember!

Együtt fogyasztják a protekciós kaját.
A kehely amiből remekül tud inni, és legalább látom, hogy mennyi vizet iszik naponta.


Ez így igaz, vagy csak akkor igaz, ha az ember mindig, mindent alaposan megfigyel.
Most, hogy a Ka-Ka Nu-Ku nincs igazán jól, meg a Viktóriának is elkél némi segítség, kettőjüket együtt szoktam etetni. Már egész jól megszokták, és csak előveszem a konzervet, a Viktória már jön is. Az is előfordul, elég gyakran, hogy nem is az ő kajájukkal akarok foglalkozni, és akkor is jön, és nem hagy békén addig amíg nem adok neki enni. Nem csinálok belőle problémát, mert örülök, hogy rájöttem, hogy a konzervet megeszi ő is , meg a Ka-Ka Nu-Ku is.
A Ka-Ka Nu-Ku az utóbbi időben azért nem evett rendesen, mert félt a többiektől, és amíg eszik vagy iszik teljesen védtelen, és inkább nem evett. Még az a szerencse, hogy rájöttem ezért nem eszik. Most aztán itt, mellettem etetem, naponta többször is. Hoztam neki külön száraz tápot, és így, hogy külön etetem egészen jól eszik. Elővettem egy talpas kelyhet abban adok neki inni. Már ott tartunk, hogy naponta több kehely víz elfogy, mert ahányszor eszik néhány szem tápot annyiszor vizet is adok neki. Most már a hangulata is egészen más, sokat alszik dorombol, és hízeleg. Ha nem mindjárt viszonzom a kedveskedését, akkor a kis praclijával megsimogatja az arcomat. Mintha csak azt mondaná, hogy itt vagyok, simogass meg!
Viktóriát a mai hidegfront eléggé megviselte . Mióta agyhártyagyulladása volt minden front egészen lelassítja. Nyáron sokkal erősebben észrevehető, akkor nagyon hullámzó a kedélyállapota, de most télen sokkal jobban van. Ez a mai front nagyon erős volt, és jobban megviselte. De már estére sokkal jobban van. Már evett rendesen, és az ágyazásnál is jött játszani.

2 megjegyzés:

Vaci írta...

Nagyon örülök, hogy rájöttél, és Ka-Ka Nu-Ku ismét szépen eszik :-)
Sajnos a macskák is észreveszik, ki a gyengébb, és elhajtják az ételtől. Még az emberrel élők is, pedig nekik nem kell harcolniuk a mindennapi betevőért :-( De azért vagyunk mi, gazdik, hogy segítsünk és így meghosszabbíthatjuk az idős kedvencek életét.
Én is őrt állok Vaci mellett amíg eszik, mert a két ifjonc simán ellöki :-(

Benjamin a Vörösmacska írta...

Élethosszig tanulás:-))
Már ő is megtanulta, és várja:-))