Viktória az orvosnál.

Jól nevelt macska, csak késsel-villával ebédel.
Nagyon szeretném már újra látni ilyen, és ehhez hasonló produkcióit.

Útra készen! Megyünk az orvoshoz.

Ma nyitásra odaértünk, de még így is voltak előttünk. Több macska volt a váróban, és egy pici kutya. Fajtára is, meg korra is pici. Egy bélelt fekvőkében a takarók közül csak egy picike fej látszott. Ez a picike fej időnként alig kapott levegőt. Szörcsögött, nyöszörgött, egyszóval szabályosan fuldoklott szegény.

Nem nagyon szoktam az állatorvosi váróban beszélgetni, mert itt mindenki tele van tanácsokkal, meg "jajdearanyoshaddsimogassammeg"! Ettől nagyon gyorsan elszáll az agyam, mert semmi szükség rá, hogy egyik beteg állatról a másikra vigyük a bajt. Azt sem tudja mi baja akár az övének, akár az enyémnek, de szeretné megsimogatni. Ha nem engedem akkor nem érti miért féltem annyira. Azt meg végképp nem érti, hogy az övét is védem, nem csak az enyémet.

Nahát, ezzel a pici kutyával éppen az én macskám mellé ültek le, és ezért kérdeztem meg, hogy mi baja lehet a kutyusnak. Nagyon gyorsan kiderült, hogy "szaporító" és "butagazdi" baja van. Ugyanis, tegnap vették, tenyésztőtől a törpe pincser kölyköt valami vásárban.
Szerencsére nem kellett tovább hallgatnom a történetet, mert kijött a fődoki és mehettünk be a kezelőbe.

Megint alapos vizsgálat, majd a vélemény: jó hogy emeltem a gyógyszer adagot, mert sokkal jobb állapotban van mint általában szoktak lenni a visszaesés után.
Javaslat: egy újfajta antibiotikum injekcióban, és kapja továbbra is az emelt adag gyógyszert. Az antibiotikum hatása három hét, utána kontrol. Ha negatív változás lenne akkor azonnal menni kell. Egyébként, minden esély meg van a gyógyulásra.

Események.

A FIÚK.

Nagyon nehezen, és lassan, de azért haladunk. Igaz, hogy csak akkor merem őket összeengedni amikor én is itt vagyok. Éjszakára, és ha nem vagyok itthon, akkor a Salamont bezárom a hálóba. Azt hiszem, hogy most már kezdi a saját körzetének tartani, mert ha rászólok mert éppen kikezdett a Sámsonnal, akkor szalad a hálóba. Lefekszik az ajtóba, mintha nyilvánvalóvá akarná tenni, hogy eddig és nem tovább. Az érdekes az, hogy a Salamon nem is próbálkozik.
Ha nem érintene ennyire közelről a dolog akkor érdemes lenne komolyabban megfigyelni és leírni a viselkedésüket, azokat az apró jelzéseiket, amiket csak ilyenkor vesz észre az ember, ilyenkor tűnik fel, hogy mit is jelentenek azok az apró farkcsóválások, és egyéb testtartások.
Lehet, majd ha végre rendeződnek a dolgok, talán le is írom.

Szinkronfekvés, Salamon és Viktória.


VIKTÓRIA.

Amikor utoljára voltunk az orvosnál, akkor a doki azt mondta, hogy ez a betegség vissza szokott jönni. Sajnos ebben az esetben is igaza lett, mert úgy néz ki, hogy visszajött. Már második napja emelt adag gyógyszert adok neki, mert a tünetek amit produkál nagyon hasonlítanak a két héttel ez előtti tünetekre. Keveset eszik, néha úgy tűnik mintha nem tudna, vagy nem akarna inni, pedig azért megy a tálhoz mert szomjas. A járása időnként bizonytalan, a tekintete valahova a távolba réved, pedig észleli, hogy szólok hozzá. Még sokkal enyhébben, de határozottan észlelhetők.
Azért mertem a gyógyszer adagot emelni, mert a doki azt mondta, hogy biztos szükség lesz a maradék gyógyszerre.
Holnap megint megyünk a dokihoz, mert nem csak erre az egyféle gyógyszerre lesz szükség. Az előző alkalommal injekciót is kapott, meg még egyféle gyógyszert.

Apró lépések.

Nagyon szeretném, ha Viktóriát megint innen kellene letessékelni.
Ugyanis, ő nincs valami jól. Nem tudom még, hogy a betegség akar-e visszatérni, vagy csak a meleg okozza, de nem akar enni. Illetve nagyon keveset eszik. Szerintem fogyott is. Ezért ma a rendes gyógyszere mellé még kétszer Cvitamint is adtam neki. Estefelé kicsit többet evett, és élénkebb is volt mint napközben. Meglátom holnap hogyan lesz, és ha megint nem eszik akkor csak visszaviszem a dokihoz.

A fiukról.

Nem régen, még így aludtak egymás mellett.

Félve, de nagyon nagy reménységgel írom le ezeket a mondatokat. Félve, mert már egész babonás vagyok, és nem szeretném elkiabálni a dolgot. Második napja, egész nap együtt van a két kandúr és nem verekedtek össze. Igaz, hogy itt vagyok én is, szemmel tartom őket, é s rájuk szólok ha úgy látom, hogy túl nagy a feszültség. Tegnap voltak pillanatok amikor szinte vibrált a levegő körülöttük, de a támadást sikerült elkerülni. Volt, hogy a Salamont megfogtam, és át vittem a hálóba, de nem sokáig zártam be, újra kiengedtem, mert nem akarom, hogy büntetésnek érezze a hálószobát. Talán ez sikerült, mert tegnap délután ő maga vonult oda, és nyugodtan, összegömbölyödve aludt a rekamién. Este mikor lefeküdtem még nem mertem a hálóajtót nyitva hagyni.
Ma reggel mikor elmentem bringázni, szintén bezártam őt, de miután hazajöttem kiengedtem és azóta kint van. Volt, hogy összeszagoltak, a Sámson nagyon nyugodt volt, de a Salamon elkezdett morogni. Rászóltam, kicsit határozottan, és abbahagyta a morgást, és hason csúszva elvonult. Az a szerencse, hogy a Sámson teljesen nyugodt maradt, még a farkát sem mozgatta, és nem ment a Salamon után. Ha a Sámson ilyen jól tűri, nem mutat se félelmet, se támadási szándékot, akkor talán sikerül a dolog.
Az érdekes az volt, hogy tényleg úgy nézett ki mintha én lennék a bandagazda.
Nem gondoltam volna amikor még a Benjikém igazgatta a csapatot.

Azért nem teljesen felhőtlen a dolog. Az előbb kellett a Salamont kivinni a hálószobába, mert úgy álltak szembe egymással, mint két kakas. Még nem teljesen megbízható, de remélem előbb, vagy utóbb, de az lesz.

Várakozás, és reménykedés.

Sámsonka, amint szemmel tartja a Salamont. Ő sem szeretné, ha váratlanul támadás érné.


Napok óta próbálkozunk a bizalom erősítésével. A Salamonkát egy-egy kicsit kiengedem a hálószobából. Ilyenkor eszik, iszik, majd elkezdi körbejárni a lakást, mintegy ellenőrizve, a körzetet. Mindent megszaglász, kideríti, hogy merre van a Sámson.
Első napokban a testtartásán látszott, hogy minden pillanatban kész a támadásra. A faroktartásból lehet nagyon jól látni az éppen aktuális érzelmi állapotát. A felderítő körözése alatt mereven, fél magasságban, apró vízszintes, ütemes csóváló mozdulatokkal jelezte, hogy elég egy váratlan mozdulat, vagy zaj és máris támadni fog.
Első alkalmakkor 5-6 percnél nem lehetett tovább a nappaliban hagyni, mert látható volt a félelme nyomán növekvő agresszivitása. Ilyenkor elkezdett egészen mély torokhangon morogni, amikor is szép lassan megfogtam, próbáltam nyugtatni, és közben kivittem a hálószobába.
Szeretném, ha a hálószobát nem büntetésnek, hanem menedéknek érezné.
Salamonka, Sámsontól kb. 1,5 m-re, figyelő tartásban.

Érdekes az, hogy eközben azt vettem észre, hogy egyre jobban bízok bennem. Egyre hosszabb ideig lehet kint hagyni, és nem akar mindenáron nekimenni a Sámsonnak. Ha szólok hozzá és rám néz már nem a félelmet látom a szemében, sőt ha ilyenkor megsimogatom, törleszkedik a kezemhez. Sámsont nem téveszti szem elöl, de ma már azt is hagyta, hogy nyugodtan tébláboljon a nappaliban, kimenjen a konyhába enni, és vissza is jöhetett anélkül, hogy megakarta volna támadni. Sőt az is előfordult, hogy a nappaliba jövet, a Sámsont meglátva, ő visszakozott, és ment még egy kört mielőtt bejött volna. Akkor kezdett el morogni amikor a Sámson nagyon közel ment hozzá, azt hiszem szerette volna megszagolgatni. Ez már sok volt és elkezdett morogni, amikor is kivittem a hálószobába.
Eredmény az, hogy több órán keresztül egy helyiségben voltak. Igaz, hogy nem egyedül, de már ez is nagy eredmény.
Nem is tudom, lehet, hogy én leszek a bandagazda?
__________________________________________________________________


Úgy látom, hogy Viktória is jobban van. Jól jött, hogy a hőség elmúlt, mert már nem nagyon tudtam eldönteni, hogy a betegség jön vissza, vagy csak a hőség miatt nem nagyon eszik, és hol itt, hol ott heverészik egész nap. A gyógyszert az előírásnak megfelelően naponta adom neki, hozzá kap még egy szem Cvitamint.

Nagyon remélem, hogy nem tér vissza a betegség!

Idő, idő, rengeteg idő, de főleg bizalom.

Azt hiszem nagy hibát követtem el akkor, amikor egy verekedés után, hogy lehiggadjon, beraktam a zuhany alá. Ráadásul kiráncigáltam a búvóhelyéről. Mentség nincs rá, még akkor sem száz érvet is tudnék sorolni, azért mert a maradék bizalmát akkor vesztette el. Ami a fő nem csak a testvérében, hanem bennem is, mert nem értette, hogy miért baj, hogy elbújt, miután a testvére megint legyőzte.
Nagyon nagy baj, hogy ezt akkor nem értettem meg. Később is csak azt láttam, hogy valósággal rettegve keresi a Sámsont. Azt hittem, hogy azért mert támadni akarja, pedig csak tudni akarta, hogy hol van, hogy ne érje váratlanul az esetleges támadás. Mire megtalálta, addigra úgy eluralkodott rajta a félelem, hogy agresszióba tört ki belőle, és a Sámson menekülése csak fokozta benne a késztetést a támadásra.
Hasonlóan ahhoz, mint amikor egy kerítés mögött élő kutyát állandóan ingerelnek a gyerekek, majd amikor véletlenül kiszabadul, és netán szaladni lát egy gyereket, biztos, hogy megtámadja.
Csak hogy akkor már senki sem hiszi, hogy nem a kutya volt a hibás, hanem az előzmények és az adott helyzet.
Nahát én ugyan ebbe a hibába estem.
Mindezek ellenére, ma úgy vettem észre, hogy talán nagyon lassan, de újra bízik bennem. Akkor evett nyugodtan amikor meggyőződött róla, hogy ott vagyok mögötte, és nem látja a Sámsont.
Majd később, amikor megpróbált körül járni a lakásban, (én persze kísértem) és szembe találkozott a Sámsonnal, nem támadott, hanem szép lassan kezdett visszakozni, és bement a hálószobába.

Megint úgy néz ki, hogy a macskának több esze van mint a gazdájának.

Futottunk egy kört...........

Viktória, Tiziana, és Ponponka próbálják valahogy elviselni ahőséget.


Amikor többen vannak a tál körül, állandóan felkapja a fejét, és körülnéz, hogy a Sámson nem szakad-e a nyakába. Észre sem vette, hogy ott evett vele szemben a tálból.


Akkor mer nyugodtan enni, ha ott vagyok és biztos benne, hogy a Sámson nincs a közelben.
----------------------------------------------------------------------------------------------

Ma is megpróbáltam kiengedni, mert nem akar a hálószobában enni, pedig bekészítettem neki a tápot meg a vizet. A Ka-Ka Nu-Ku már megmutatta neki, hogy ott a kaja és a víz, de valamiért mégsem fogadja el. Többször is kiengedtem. Még délelőtt kicselezett és szembe találta magát a Sámsonnal, de szerencsére nem lett baj, pedig mind a kettő bebujt a fotel háta mögé, de már ott is voltam így elkerültök a verekedést. A Sámson elszaladt, én utána, de nem találtam a Salamont. Még szerencse, hogy nem ijesztettem meg a Salamont, hanem ott maradt a fotel mögött. Majd szép lassan, nyugodt mozdulatokkal megfogtam , és sokáig dédelgettem, simogattam, majd bevittem a hálószobába.
Két különbséget figyeltem meg a tegnapi viselkedéséhez képest: nem rohant a Sámson után, és nem morgott amikor megfogtam. Amikor bevittem a hálószobába egy kicsit bent maradtam vele, fésülgettem, simogattam és most is harsányan dorombolt.

Félek, de nagyon reménykedem!

Ezt a fotót is ma reggel csináltam. Jól látszik, hogy a szeme nagyon szépen rendbe jött.

Nagyon nehezen viselem, hogy nem lehet kiengedni a hálószobából, mert az első lehetőséget megragadja arra, hogy megtámadja a Sámsont.
Reggel úgy tudtam egy kicsit kiengedni, hogy folyamatosan fésültem őket, és még is így állandóan készenlétbe kellett lenni. Sokat segített, hogy a Viktória ott volt a kettő között, de még így is amikor a Sámson leugrott az asztalról, a Salamon azonnal rajta volt. A Sámson menekült, de így is elég sok szőrt kitéptek egy másból. Ráadásul nem merek porszívózni sem, mert a zárt ajtó miatt a többiek nem tudnak elmenni a porszívó elöl. Amikor a nappalit takarítom, akkor a hálószobába szoktak menni, és fordítva. Most nincs hova menni. Azért majd megoldom valahogy. Mindkettőnek tele van a nyaka sérülésekkel. Még az a szerencse, hogy nem túl mély sérülések.
Ehhez hasonló eset egyszer volt nálunk. Az két nőstény között volt. A Fruzsina kölyköket nevelt amikor az előző alomból származó lányát nem tűrte meg a közelébe. Annyira elfajult a dolog, hogy kénytelen voltam ketrecben tartani az alommal együtt. A furcsa az volt, hogy nem akkor kezdte üldözni a Tizianat amikor a kölykök születtek, hanem amikor négy hetesek voltak, és már önállóan tébláboltak a lakásban. Az is teljesen érthetetlen volt számomra. Kb két-három hétig tartott, és akkor a Fruzsina lecsillapodott, pedig még akkor is itt voltak a kölykök.
Azok a támadások azért voltak, mert az anya féltette a kölyköket. Tehát a támadásokat félelem motiválta.
Biztos, hogy most is félelem van a támadások hátterében. Nagyon jó volna tudni, hogy mi történt a két testvér között, ami a Salamonból ekkora félelmet váltott ki, hogy nem tud tőle szabadulni.
Vajon mi játszódik benne, ami ekkora dühöt eredményez. Jó volna tudni, akkor talán a megoldás is könnyebb lenne. Nem hiszem, hogy ez a magányra kényszerítés lenne az igazi megoldás. Az a baj, hogy nem tudom a másikat megvédeni tőle. Pedig ha soká tart a dolog akkor ki kell találnom valamit, hogy külön is legyen, de mégse legyen ennyit egyedül. A hálószoba ajtóra egy rácsot kell csinálni. Egyszer már csináltam hasonlót a fürdőszoba egyik ajtaján. Az a megoldás még meg is van, csak az a baj, hogy ott a mosógép és attól nem lehet becsukni az ajtót.