Igen! Megjöttünk, de megbeszéltük, hogy jobb esélyt adunk a macskának, ha operálunk, mint ha hagynánk kifutni a daganatok elfajulását.
A két napja adott injekció szépen lehúzta a gyulladást, tehát reagál a kezelésre. Adott a doki bogyót amit holnap, és majd a jövőhét elején kell beadni. Jövőhét pénteken kap egy erősítő infúziót és rákövetkező hétfőn, március elsején MŰTÉT!
Már most tiszta ideg vagyok, de a macska érdekében muszáj végig csinálni!
2015. február 18., szerda
2015. február 16., hétfő
Megint az állatorvosnál.
Most a Tiziánával. Tudtam a bajról, megbeszéltük a dokival, de olyan sűrűn követték egymást a bajok, hogy ameddig lehetett halasztottuk a Tiziána dolgát.
Egy ideje egy emlőjén megjelent egy apró daganat, majd a másikon is, és nem túl régen a harmadikon is. Sajnos Grísenka elvesztése őt is megviselte, és elég gyorsan elkezdtek nőni ezek a daganatok. Én sem voltam olyan állapotban, hogy vállalni mertem volna, hogy egyáltalán bemenjek abba a rendelőbe ahol annyi veszteség ért. Még akkor is nehezen ment a dolog ha tudom, hogy sem a doki, sem a rendelő nem oka a veszteségeimnek. Annál is inkább, mert a Frigyes a dokit is legalább úgy megviselte mint engem. Csak ő túl jutott rajta, én még ma sem. Annyira nem, hogy megint megszólalt a pajzsmirigyem. Nem tudtam aludni, kirázott hideg, és még egy sor tünettel jelezte, hogy még nincs minden rendben.
Ennek ellenére ma végre átvittem a Tiziánát. Bizony megérett a doki kezelésére. Ma kapott egy gyulladás csökkentőt. Szerdán megint megyünk, és valószínű a jövő héten meg kell operálni. Nem kockázat mentes a dolog mert 2014 december elsején elmúlt 14 éves. A kondija nagyon jó, még kap egy kis erősítést és utána döntünk a műtétről!
Miután nekem még hátra van egy UH vizsgálatom, ezért csak a jövő héten kerülhet rá sor!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)