2015. december 5., szombat

Pont egy éve történt!

Frigyesem!

A veszteség érzése az óta a szörnyű nap óta sem változott semmit. Ugyanis viszonylag váratlanul történt, hogy meg kellett hoznom a legszörnyűbb döntést amit egy állattartónak időnként meg kell hozni. Betegséged amiről addig nem is tudtam, olyan stádiumba került aminek a gyógyításával nem volt szabad próbálkozni. Egy alattomos agydaganat növekedése elérte azt a nagyságot ami fájdalmat okozott, és ezzel viselkedésedben olyan változás mutatkozott aminek a gyógyulási esélyei szinte egyenlőek voltak a nullával. Ebből következően minden gyógyítási kísérlet növelte, és nyújtotta volna szenvedéseidet. Ezért dönteni kellett, és akkor aláírtam a halálos ítéletedet.
Azóta is nagyon hiányzol. Sokszor várom, hogy odajössz ahol éppen csinálok valamit, mert többnyire mindenhol ott voltál ahol dolgom volt. Tudom, hogy jól döntöttem, mert nem így döntöttem volna akkor egy csomó felesleges szenvedésnek tettelek volna ki. Az pedig, nem szeretet hanem önzés lett volna, és nem a te érdeked, hanem az én önzőségem lett volna.

Ez a fotó az utolsó napok egyikén készült. Szerettél idejönni a kezem mellé. Itt vettem észre először valami sem stimmel, volt eset, hogy teljesen váratlanul hirtelen felkaptad a fejed úgy fújtál mintha bántott volna valaki. Majd hirtelen menekülve elfutottál. Miután régebben volt egy agyvérzéses macskám, a Jeromos, tudtam, hogy valami agyi tevékenység ami bánt. És a mikor az orvosnak is ez volt a véleménye, akkor kénytelen voltam dönteni.
Kiscicám! Soha nem tudlak elfelejteni.