Salamon a Terrorista.

Ezt, és ehhez hasonló aranyos viselkedést látva, ki hinné, hogy uralma alatt tartja az egész társaságot. Nem csak a többi macskát, hanem engem is, mert a saját otthonomban nem azt, nem akkor és nem úgy csinálom a dolgaimat ahogy és amikor eszembe jut, hanem akkor amikor és ahogy a terroristává változott macskám engedi.
Elég viccesen hangzik, de ez a valóság. Már kezdem megszokni, hogy nem az én hálószobám, hanem a macskám szobája, és óvatosan kell bemenni, nehogy kiszökjön. A baj csak az, hogy ez az állapot már majdnem két hónapja tart, és lassan nem csak nekem de neki is egy valóságos rabság. A hálószoba teljesen átalakult börtönné, a macska pedig, mint egy igazi terrorista, fogvatartott rabbá.
Már második napja megint próbálkozom a szabadon engedésével, hogy a lakás többi részét is használhassa. Nem probléma mentes a dolog, mert ahogy kikerül, azonnal elkezdi keresni a Sámsont. Ha meglátja azonnal fújkálni kezd, ilyenkor vissza küldöm a szobájába. Az érdekes az, hogy mintha megértené, vissza is megy. Ilyenkor, ha van időm figyelni, nem zárom be, hanem egy kicsit játszom vele, lefoglalom és így másra terelem a figyelmét. Azt hiszem, ilyenkor oldódik benne a feszültség. De, ha nem érek rá, akkor kénytelen vagyok megint bezárni, és ez mér szerintem nem tesz neki jót, mert még agresszívebb lesz.
Még a fűtési szezon előtt meg kell oldani a dolgot. Vagy le kell csillapodnia, vagy rácsot kell szerkesztenem az ajtóra, mert arra a kis szobára sok az a konvektor, a konyhát meg nem fogja fűteni semmi.
Most is, mint mindig azt remélem, hogy rendbe jönnek a dolgok!

A Banda.

Ez már, sajnos csak a maradéka az eredeti BANDÁNAK.
Amikor abbahagytam a tenyésztést, akkor tizennégyen voltak. Ma már csak heten vannak. És a hétből egyet külön szobában kell tartani, mert nem tűrik meg egymást a testvérével.
A meghatározó egyedek kiestek a sorból, és így a banda Gazda nélkül maradt. A szó legszorosabb értelmében, nincs aki rendet tartson köztük.
A két kilenc éves alomtestvér közti rivalizálás a végletekig elfajult. Erről a korábbiakban már írtam. Ezért hiányzik a hétből egy, mert kényszerűségből a saját szobája magányában tölti az időt.
Azért, nagyon remélem, hogy egyszer még olyan videót is tudok csinálni, ahol mind a HETEN ilyen egyetértésben lesznek egymással.

Mai történetek.

Viktória.
Ő is sokkal jobban van, de még nincs túl egészen a bajon. Tíz nap után, csütörtökön csökkentettem a gyógyszeradagot a felére. Most figyelem, hogy nem romlik-e az állapota. A sok antibiotikum teljesen felborítja az immunrendszere egyensúlyát. Nem szeretném, ha előkerülne, az őket mindig fenyegető vírus.
A fotón apjával szinkronfekszik, a háttérben a fotelban Ponponka.


Ponponkám már sokkal jobban van. Majdnem teljesen jól eszik. A szájában levő tályog nagy részben meggyógyult. A száraz tápot még nem, de a nyers pulykahúst, és a főtt kaját már majdnem rendesen tudja enni. A bundája nagy részét megint elvesztette. A testsúlya is alaposan csökkent, de ha továbbra is ilyen folyamatosan javul az állapota, akkor mindkettőt visszaszerzi.
Nagyon fogok neki segíteni, hogy sikerüljön.
Ez a fotó a mai reggelije közben készült, Sámsonkával a háttérben.



Ma is küszködtünk!
Hát, ez az, ma is megpróbáltam valamit kitalálni, hátha rátalálok a megoldásra.
Megint eljött az ideje a porszívózásnak, és valahogyan meg kellett oldani, hogy a takarítás is meglegyen, és a macskák se egyék meg egymást.
Addig nem is volt semmi baj amíg a nappalit porszívóztam, de a Salamon szobáját (a hálót) is ki kellett takarítani. Ha nem akartam ráhozni a frászt a porszívóval, akkor őt ki kellett onnan hozni. Igen, de hova rakjam, hogy ne támadják egymást a Sámsonnal?
A ketrec még elöl van, mert a Ponponka volt benne, amíg nagyon beteg volt, hát most a Salamon megy bele, amíg a szobáját porszívózom. Nagy sikere nem volt az ötletnek, de kibírta. Igaz, annyira nyávogott, hogy becsuktam az erkélyajtót, nehogy a szomszédok azt higgyék, hogy ölöm a macskát.
A mai érdekesség az volt, hogy a lányok ketten is bementek a Salamonhoz. Így, nem volt egyedül egész nap. Elég soká bent voltak nála, később meg a Grísa ment be hozzá.
Nem tudom, hogy meddig fog tartani ez az állapot, de még az is előfordulhat, hogy némi átalakítást kell eszközölnöm, azért, hogy külön is legyen, de egyedül se legyen.

Még mindig nincs vége!

Miután letisztítottam a vért, láttam, hogy a szemét nem érte sérülés.

Sámsonka úgy megijedt, hogy a támadás után, soká nem hagyta magát megfogni.

Már több mint egy hónapja volt a két kandúr között a nagy verekedés. Azóta külön tartottam őket éjszaka, és amikor nem vagyok itthon. Egy idő után próbálkoztam őket, egy-egy kicsit a nappaliba engedni, amikor itthon voltam, és tudtam rájuk figyelni.
Ma reggel is ez történt. Szépen sütött a nap, és fotózni akartam őket. A Sámson, a Viktóriával együtt a dohányzó asztalon feküdt , amikor is a Salamon odajött, és mielőtt még bármit is tehettem, vagy szólhattam volna, már támadott is.Egy pillanat volt az egész.
A Sámson elbújt a fotel alá, a Salamon kirohant a hálószobába. A nyomában minden csupa vér lett. Megint ő húzta a rövidebbet, és megint majdnem ráment a szeme. A jobb szeme sarkából ömlött a vér. Még az szerencse, hogy egy box mindig készenlétben van, így abba beraktam. Addigra én is egy merő vér lettem. Hoztam a fertőtlenítő teakeveréket, vattát, és azzal mostam ki a szemét. Nagy szerencse, hogy sem a kűlső, sem harmadik szemhéját, sem a szaruhártyát nem érte sérülés.
Bezártam a hálóba, és most egy darabig, megint nem engedem ki!
Az a baj, hogy már nekem is az idegeimre megy, hogy zárni kell az ajtót, és szerintem neki sem használ az egyedül lét. Pedig most megint nem tehetek mást!
Meddig fog ez még tartani?

Ezt játszottuk ma délelőtt.

Salamonka azért ugrik le, hogy az előszobán keresztül, a konyhában szembetalálkozzon a Sámsonnal.
A konyhából nyílik a háló ahová bezárom őt ha baj van, ezért ezt már a saját területének véli, és ennek megfelelően őrzi is .
A háttérben az asztalon, Viktória és Grisenka a napi mosdatással foglalkozik.

Már megint baj van!

Ő Ponponka, egy évvel ezelőtt elég komolyan beteg volt. Akkor sikerült kihozni belőle. Úgy néz ki megint előjött a baj. Megpróbálom megint talpra állítani, de nagyon félek, mert nem tudni sikerül-e? Ő a Benji unokája, és hasonló (daganatos) baj van nála, mint a Benjinél volt.
Egyenlőre az evésével van baj. Nem akar, vagy nem tud enni
Már ő sem fiatal, ezért a műtét nagyon kockázatos lenne, ezért anélkül kell megpróbálni javítani az állapotán.
Nagyon remélem, hogy sikerül!

Ők ketten, ma reggel.

r

Érdekes megfigyelni, Salamon mozdulatait amivel Sámson tudtára adja a belső feszültségét.
Amikor Sámson közelít feléje, akkor kezdi ütemesen lengetni a farkát, de még nem mozdul, csak a szemével követi a Sámson minden mozdulatát. Még azt is bírja, hogy a Sámson melléje ér, de mikor az elhalad mellette akkor már nem tartja kordában az indulatát, és hirtelen elindul utána.

Na, ilyenkor kell nekem nagyon gyorsan cselekedni: rászólok, és megyek utána, miközben állandóan beszélek hozzá. Most is sikerült megelőzni a támadást. Nem tudom, meddig fog tartani, de azt remélem, hogy ha sikerül megelőzni a támadásait, akkor lassan elfelejti ezeket az indulatait.
_________________________________________________________________


Nem bírták ki!

Néhány perccel ezelőtt megint összekaptak. Ráadásul a hátam mögött történt, így még csak azt sem tudom, hogy ki kezdte. Nem előzte meg a Salamon morgása sem, hanem kb. egyszerre történt a verekedés és a hangos morgás, nyávogás, fújás.
A Salamonnak a szeme mellett lett egy kis sérülés, de szerencsére a szeme nem sérült.
Teljesen tanácstalan vagyok, mert ez egy sikeres támadás volt, és ezért, azt hiszem, hogy lehet elölről kezdeni mindent.
Ő maga menekült a hálószobába, kicsit próbáltam oldani a félelmét, majd bezártam, kíváncsi vagyok, hogy meddig marad csendben.
Még nem tudom, hogy ki merem-e engedni.

Már egy hónapja.

Ez a fotó pont egy évvel ezelőtt készült róluk. Itt még nem volt ellenségeskedés köztük.

Pont ma egy hónapja, hogy már nem fiúk a fiuk. Akkor azt reméltem, hogy megoldódnak a rangsor viták. Hát nem így történt, vagy egyenlőre nem. Még ma sem lehet őket felügyelet nélkül együtt hagyni, mert legtöbbször kerülgetni kezdik egymást. Azt hiszem, hogy egyik sem kivétel. Abban nem vagyok biztos, hogy mindkettőnek támadási szándékai vannak, lehet, hogy csak kíváncsiak egymásra. Az a baj, hogy a Salamon nem sokáig bírja és ha túl közel kerülnek egymáshoz elkezd morogni. Ha ilyenkor nem vagyok elég gyors, lehet hogy támadás lenne a kíváncsiskodásból.
Ma a porszívózásnál nem zártam külön őket, és megúsztuk baj nélkül. Szerintem ez nagy haladás, mert a porszívótól egyébként is félnek, és ha nem stabil az érzelmi állapotuk, akkor könnyebben bekövetkezik az önkontroll, majd a nyugalom elvesztése. Egy hónapja, de még két héttel ezelőtt is, a Salamon valósággal kereste a Sámsont, és amikor meglátta, azonnal eszét vesztve támadott.
Remélem nem kiabálom el a dolgot, de néhány napja már egész jól meg vannak. Igaz, hogy többnyire figyelem őket, és közbe szólok ha úgy látom, hogy készül valami. Az esetek nagy részében már az is elég ha rájuk szólok. Az esték viszont nem mennek ilyen simán. Ilyenkor a Salamon megint átváltozik, úgy viselkedik mintha félne, és minden pillanatban kész a támadásra. Ezért aztán éjszakára viszem magammal a hálóba, és bezárom az ajtót. A többiekkel szemben ez nagyon igazságtalan, mert ők is velem szoktak aludni. Nem szeretik a zárt ajtót, és nem is értik, hogy miért zárom be. Meg tudom őket érteni, mert én is nehezen viselem a zártságot, de most nincs más lehetőség.
Azért remélem, hogy előbb vagy utóbb rendeződik a lelkiviláguk, és elcsitulnak a harcok.

VIKTÓRIA:
Rengeteget alszik. Eszik, iszik rendesen. A mozgása harmonikus, a légzése egyenletes, láztalan.
A hangulata jó, jött fésülködni ő is amikor a többieket fésültem.
A gyógyszert adom neki. Egy hét múlva kellene csökkenteni az adagot, de addig még sok idő van, majd meglátom.

Viktória az orvosnál.

Jól nevelt macska, csak késsel-villával ebédel.
Nagyon szeretném már újra látni ilyen, és ehhez hasonló produkcióit.

Útra készen! Megyünk az orvoshoz.

Ma nyitásra odaértünk, de még így is voltak előttünk. Több macska volt a váróban, és egy pici kutya. Fajtára is, meg korra is pici. Egy bélelt fekvőkében a takarók közül csak egy picike fej látszott. Ez a picike fej időnként alig kapott levegőt. Szörcsögött, nyöszörgött, egyszóval szabályosan fuldoklott szegény.

Nem nagyon szoktam az állatorvosi váróban beszélgetni, mert itt mindenki tele van tanácsokkal, meg "jajdearanyoshaddsimogassammeg"! Ettől nagyon gyorsan elszáll az agyam, mert semmi szükség rá, hogy egyik beteg állatról a másikra vigyük a bajt. Azt sem tudja mi baja akár az övének, akár az enyémnek, de szeretné megsimogatni. Ha nem engedem akkor nem érti miért féltem annyira. Azt meg végképp nem érti, hogy az övét is védem, nem csak az enyémet.

Nahát, ezzel a pici kutyával éppen az én macskám mellé ültek le, és ezért kérdeztem meg, hogy mi baja lehet a kutyusnak. Nagyon gyorsan kiderült, hogy "szaporító" és "butagazdi" baja van. Ugyanis, tegnap vették, tenyésztőtől a törpe pincser kölyköt valami vásárban.
Szerencsére nem kellett tovább hallgatnom a történetet, mert kijött a fődoki és mehettünk be a kezelőbe.

Megint alapos vizsgálat, majd a vélemény: jó hogy emeltem a gyógyszer adagot, mert sokkal jobb állapotban van mint általában szoktak lenni a visszaesés után.
Javaslat: egy újfajta antibiotikum injekcióban, és kapja továbbra is az emelt adag gyógyszert. Az antibiotikum hatása három hét, utána kontrol. Ha negatív változás lenne akkor azonnal menni kell. Egyébként, minden esély meg van a gyógyulásra.

Események.

A FIÚK.

Nagyon nehezen, és lassan, de azért haladunk. Igaz, hogy csak akkor merem őket összeengedni amikor én is itt vagyok. Éjszakára, és ha nem vagyok itthon, akkor a Salamont bezárom a hálóba. Azt hiszem, hogy most már kezdi a saját körzetének tartani, mert ha rászólok mert éppen kikezdett a Sámsonnal, akkor szalad a hálóba. Lefekszik az ajtóba, mintha nyilvánvalóvá akarná tenni, hogy eddig és nem tovább. Az érdekes az, hogy a Salamon nem is próbálkozik.
Ha nem érintene ennyire közelről a dolog akkor érdemes lenne komolyabban megfigyelni és leírni a viselkedésüket, azokat az apró jelzéseiket, amiket csak ilyenkor vesz észre az ember, ilyenkor tűnik fel, hogy mit is jelentenek azok az apró farkcsóválások, és egyéb testtartások.
Lehet, majd ha végre rendeződnek a dolgok, talán le is írom.

Szinkronfekvés, Salamon és Viktória.


VIKTÓRIA.

Amikor utoljára voltunk az orvosnál, akkor a doki azt mondta, hogy ez a betegség vissza szokott jönni. Sajnos ebben az esetben is igaza lett, mert úgy néz ki, hogy visszajött. Már második napja emelt adag gyógyszert adok neki, mert a tünetek amit produkál nagyon hasonlítanak a két héttel ez előtti tünetekre. Keveset eszik, néha úgy tűnik mintha nem tudna, vagy nem akarna inni, pedig azért megy a tálhoz mert szomjas. A járása időnként bizonytalan, a tekintete valahova a távolba réved, pedig észleli, hogy szólok hozzá. Még sokkal enyhébben, de határozottan észlelhetők.
Azért mertem a gyógyszer adagot emelni, mert a doki azt mondta, hogy biztos szükség lesz a maradék gyógyszerre.
Holnap megint megyünk a dokihoz, mert nem csak erre az egyféle gyógyszerre lesz szükség. Az előző alkalommal injekciót is kapott, meg még egyféle gyógyszert.

Apró lépések.

Nagyon szeretném, ha Viktóriát megint innen kellene letessékelni.
Ugyanis, ő nincs valami jól. Nem tudom még, hogy a betegség akar-e visszatérni, vagy csak a meleg okozza, de nem akar enni. Illetve nagyon keveset eszik. Szerintem fogyott is. Ezért ma a rendes gyógyszere mellé még kétszer Cvitamint is adtam neki. Estefelé kicsit többet evett, és élénkebb is volt mint napközben. Meglátom holnap hogyan lesz, és ha megint nem eszik akkor csak visszaviszem a dokihoz.

A fiukról.

Nem régen, még így aludtak egymás mellett.

Félve, de nagyon nagy reménységgel írom le ezeket a mondatokat. Félve, mert már egész babonás vagyok, és nem szeretném elkiabálni a dolgot. Második napja, egész nap együtt van a két kandúr és nem verekedtek össze. Igaz, hogy itt vagyok én is, szemmel tartom őket, é s rájuk szólok ha úgy látom, hogy túl nagy a feszültség. Tegnap voltak pillanatok amikor szinte vibrált a levegő körülöttük, de a támadást sikerült elkerülni. Volt, hogy a Salamont megfogtam, és át vittem a hálóba, de nem sokáig zártam be, újra kiengedtem, mert nem akarom, hogy büntetésnek érezze a hálószobát. Talán ez sikerült, mert tegnap délután ő maga vonult oda, és nyugodtan, összegömbölyödve aludt a rekamién. Este mikor lefeküdtem még nem mertem a hálóajtót nyitva hagyni.
Ma reggel mikor elmentem bringázni, szintén bezártam őt, de miután hazajöttem kiengedtem és azóta kint van. Volt, hogy összeszagoltak, a Sámson nagyon nyugodt volt, de a Salamon elkezdett morogni. Rászóltam, kicsit határozottan, és abbahagyta a morgást, és hason csúszva elvonult. Az a szerencse, hogy a Sámson teljesen nyugodt maradt, még a farkát sem mozgatta, és nem ment a Salamon után. Ha a Sámson ilyen jól tűri, nem mutat se félelmet, se támadási szándékot, akkor talán sikerül a dolog.
Az érdekes az volt, hogy tényleg úgy nézett ki mintha én lennék a bandagazda.
Nem gondoltam volna amikor még a Benjikém igazgatta a csapatot.

Azért nem teljesen felhőtlen a dolog. Az előbb kellett a Salamont kivinni a hálószobába, mert úgy álltak szembe egymással, mint két kakas. Még nem teljesen megbízható, de remélem előbb, vagy utóbb, de az lesz.

Várakozás, és reménykedés.

Sámsonka, amint szemmel tartja a Salamont. Ő sem szeretné, ha váratlanul támadás érné.


Napok óta próbálkozunk a bizalom erősítésével. A Salamonkát egy-egy kicsit kiengedem a hálószobából. Ilyenkor eszik, iszik, majd elkezdi körbejárni a lakást, mintegy ellenőrizve, a körzetet. Mindent megszaglász, kideríti, hogy merre van a Sámson.
Első napokban a testtartásán látszott, hogy minden pillanatban kész a támadásra. A faroktartásból lehet nagyon jól látni az éppen aktuális érzelmi állapotát. A felderítő körözése alatt mereven, fél magasságban, apró vízszintes, ütemes csóváló mozdulatokkal jelezte, hogy elég egy váratlan mozdulat, vagy zaj és máris támadni fog.
Első alkalmakkor 5-6 percnél nem lehetett tovább a nappaliban hagyni, mert látható volt a félelme nyomán növekvő agresszivitása. Ilyenkor elkezdett egészen mély torokhangon morogni, amikor is szép lassan megfogtam, próbáltam nyugtatni, és közben kivittem a hálószobába.
Szeretném, ha a hálószobát nem büntetésnek, hanem menedéknek érezné.
Salamonka, Sámsontól kb. 1,5 m-re, figyelő tartásban.

Érdekes az, hogy eközben azt vettem észre, hogy egyre jobban bízok bennem. Egyre hosszabb ideig lehet kint hagyni, és nem akar mindenáron nekimenni a Sámsonnak. Ha szólok hozzá és rám néz már nem a félelmet látom a szemében, sőt ha ilyenkor megsimogatom, törleszkedik a kezemhez. Sámsont nem téveszti szem elöl, de ma már azt is hagyta, hogy nyugodtan tébláboljon a nappaliban, kimenjen a konyhába enni, és vissza is jöhetett anélkül, hogy megakarta volna támadni. Sőt az is előfordult, hogy a nappaliba jövet, a Sámsont meglátva, ő visszakozott, és ment még egy kört mielőtt bejött volna. Akkor kezdett el morogni amikor a Sámson nagyon közel ment hozzá, azt hiszem szerette volna megszagolgatni. Ez már sok volt és elkezdett morogni, amikor is kivittem a hálószobába.
Eredmény az, hogy több órán keresztül egy helyiségben voltak. Igaz, hogy nem egyedül, de már ez is nagy eredmény.
Nem is tudom, lehet, hogy én leszek a bandagazda?
__________________________________________________________________


Úgy látom, hogy Viktória is jobban van. Jól jött, hogy a hőség elmúlt, mert már nem nagyon tudtam eldönteni, hogy a betegség jön vissza, vagy csak a hőség miatt nem nagyon eszik, és hol itt, hol ott heverészik egész nap. A gyógyszert az előírásnak megfelelően naponta adom neki, hozzá kap még egy szem Cvitamint.

Nagyon remélem, hogy nem tér vissza a betegség!

Idő, idő, rengeteg idő, de főleg bizalom.

Azt hiszem nagy hibát követtem el akkor, amikor egy verekedés után, hogy lehiggadjon, beraktam a zuhany alá. Ráadásul kiráncigáltam a búvóhelyéről. Mentség nincs rá, még akkor sem száz érvet is tudnék sorolni, azért mert a maradék bizalmát akkor vesztette el. Ami a fő nem csak a testvérében, hanem bennem is, mert nem értette, hogy miért baj, hogy elbújt, miután a testvére megint legyőzte.
Nagyon nagy baj, hogy ezt akkor nem értettem meg. Később is csak azt láttam, hogy valósággal rettegve keresi a Sámsont. Azt hittem, hogy azért mert támadni akarja, pedig csak tudni akarta, hogy hol van, hogy ne érje váratlanul az esetleges támadás. Mire megtalálta, addigra úgy eluralkodott rajta a félelem, hogy agresszióba tört ki belőle, és a Sámson menekülése csak fokozta benne a késztetést a támadásra.
Hasonlóan ahhoz, mint amikor egy kerítés mögött élő kutyát állandóan ingerelnek a gyerekek, majd amikor véletlenül kiszabadul, és netán szaladni lát egy gyereket, biztos, hogy megtámadja.
Csak hogy akkor már senki sem hiszi, hogy nem a kutya volt a hibás, hanem az előzmények és az adott helyzet.
Nahát én ugyan ebbe a hibába estem.
Mindezek ellenére, ma úgy vettem észre, hogy talán nagyon lassan, de újra bízik bennem. Akkor evett nyugodtan amikor meggyőződött róla, hogy ott vagyok mögötte, és nem látja a Sámsont.
Majd később, amikor megpróbált körül járni a lakásban, (én persze kísértem) és szembe találkozott a Sámsonnal, nem támadott, hanem szép lassan kezdett visszakozni, és bement a hálószobába.

Megint úgy néz ki, hogy a macskának több esze van mint a gazdájának.

Futottunk egy kört...........

Viktória, Tiziana, és Ponponka próbálják valahogy elviselni ahőséget.


Amikor többen vannak a tál körül, állandóan felkapja a fejét, és körülnéz, hogy a Sámson nem szakad-e a nyakába. Észre sem vette, hogy ott evett vele szemben a tálból.


Akkor mer nyugodtan enni, ha ott vagyok és biztos benne, hogy a Sámson nincs a közelben.
----------------------------------------------------------------------------------------------

Ma is megpróbáltam kiengedni, mert nem akar a hálószobában enni, pedig bekészítettem neki a tápot meg a vizet. A Ka-Ka Nu-Ku már megmutatta neki, hogy ott a kaja és a víz, de valamiért mégsem fogadja el. Többször is kiengedtem. Még délelőtt kicselezett és szembe találta magát a Sámsonnal, de szerencsére nem lett baj, pedig mind a kettő bebujt a fotel háta mögé, de már ott is voltam így elkerültök a verekedést. A Sámson elszaladt, én utána, de nem találtam a Salamont. Még szerencse, hogy nem ijesztettem meg a Salamont, hanem ott maradt a fotel mögött. Majd szép lassan, nyugodt mozdulatokkal megfogtam , és sokáig dédelgettem, simogattam, majd bevittem a hálószobába.
Két különbséget figyeltem meg a tegnapi viselkedéséhez képest: nem rohant a Sámson után, és nem morgott amikor megfogtam. Amikor bevittem a hálószobába egy kicsit bent maradtam vele, fésülgettem, simogattam és most is harsányan dorombolt.

Félek, de nagyon reménykedem!

Ezt a fotót is ma reggel csináltam. Jól látszik, hogy a szeme nagyon szépen rendbe jött.

Nagyon nehezen viselem, hogy nem lehet kiengedni a hálószobából, mert az első lehetőséget megragadja arra, hogy megtámadja a Sámsont.
Reggel úgy tudtam egy kicsit kiengedni, hogy folyamatosan fésültem őket, és még is így állandóan készenlétbe kellett lenni. Sokat segített, hogy a Viktória ott volt a kettő között, de még így is amikor a Sámson leugrott az asztalról, a Salamon azonnal rajta volt. A Sámson menekült, de így is elég sok szőrt kitéptek egy másból. Ráadásul nem merek porszívózni sem, mert a zárt ajtó miatt a többiek nem tudnak elmenni a porszívó elöl. Amikor a nappalit takarítom, akkor a hálószobába szoktak menni, és fordítva. Most nincs hova menni. Azért majd megoldom valahogy. Mindkettőnek tele van a nyaka sérülésekkel. Még az a szerencse, hogy nem túl mély sérülések.
Ehhez hasonló eset egyszer volt nálunk. Az két nőstény között volt. A Fruzsina kölyköket nevelt amikor az előző alomból származó lányát nem tűrte meg a közelébe. Annyira elfajult a dolog, hogy kénytelen voltam ketrecben tartani az alommal együtt. A furcsa az volt, hogy nem akkor kezdte üldözni a Tizianat amikor a kölykök születtek, hanem amikor négy hetesek voltak, és már önállóan tébláboltak a lakásban. Az is teljesen érthetetlen volt számomra. Kb két-három hétig tartott, és akkor a Fruzsina lecsillapodott, pedig még akkor is itt voltak a kölykök.
Azok a támadások azért voltak, mert az anya féltette a kölyköket. Tehát a támadásokat félelem motiválta.
Biztos, hogy most is félelem van a támadások hátterében. Nagyon jó volna tudni, hogy mi történt a két testvér között, ami a Salamonból ekkora félelmet váltott ki, hogy nem tud tőle szabadulni.
Vajon mi játszódik benne, ami ekkora dühöt eredményez. Jó volna tudni, akkor talán a megoldás is könnyebb lenne. Nem hiszem, hogy ez a magányra kényszerítés lenne az igazi megoldás. Az a baj, hogy nem tudom a másikat megvédeni tőle. Pedig ha soká tart a dolog akkor ki kell találnom valamit, hogy külön is legyen, de mégse legyen ennyit egyedül. A hálószoba ajtóra egy rácsot kell csinálni. Egyszer már csináltam hasonlót a fürdőszoba egyik ajtaján. Az a megoldás még meg is van, csak az a baj, hogy ott a mosógép és attól nem lehet becsukni az ajtót.