2008. november 7., péntek

Megint elment egy barát.

Remélem megtaláltad Fruzsinát, és a többieket.

Absnitzli, és többiek emlékére.

Szemle a Banda felett.

Kedvenc foteljában, Tiziána melett üres a helye.

Absnitli, és Fruzsina a kedvenc fotelben, néhány nappal Fruzsina halála elött.

Salamon, Ponponka, és Absnitzli. Itt a Ponponka éppem beteg volt, Absnitzli meg gyógyítani próbálja.
Absnitzli, és Tiziána.
Grísenka és Absnitzli.

Tegnap este megint búcsúzni kényszerültem.
Absnitzli nevű macskám feladta a betegséggel való kűzdelmét, és ma reggelre békésen elaludt.
Azt hiszem, hogy Fruzsina eltünése volt számára az a feldolgozhatattlan hiány ami elvitte szervezete maradék erejét. Ők egy idősek voltak, néhány nap külömbség volt csak köztük. Együtt nöttek fel, együtt voltak boldog kis macskák, és együtt voltak betegek is.
Neki mindig kellett valaki, akihez odabújhatott, akinél melegedhetett, és akit melegíthetett. Egy nagyon ragaszkodó, szerető, és szerethető macska volt.
Mára, már biztos megtalálta Fruzsinát és a többieket, az Örök Vadászmezőn.

Kiscicám, máris nagyon hiányzol, sohasem tudlak elfelejteni. Legyen könnyű az álmod!

2008. november 3., hétfő

Leégett egy gyertya.

Drága kiscicám, égjen az a gyertya emlékedre.

Ő már odaát van, a szivárványon túl, a bokrok védelmében, az örök vadászmezőn.

Ez év májusában, amikor már tudtam, hogy beteg, és nem lehet gyógyítani.


Fruzsina ideje, amit tizennégy évvel ezelött, a születésekor kapott, sajnos véget ért.

Tegnap este már látszott, hogy a szeméből kihunyt a fény, és már csak órái maradtak. Amikor megsímogattam, hogy egy kicsit próbáljam vígasztalni, a fejét belenyomta a kezembe, mintha csak búcsuzni akart volna.
Reggelre, már nem élt, hideg volt a kis teste. A teste helyzetéből arra következtetek, hogy álmában állt meg a szíve. Szenvedés nem látszott rajta, azt hiszem békésen aludt el örökre.

Isten veled kiscicám! Sohasen foglak elfelejteni!