2008. július 28., hétfő

Átmeneti javulás.

A három GRÁCIA: Fruzsina, Ka-Ka Nu-Ku, Ponponka.

Kettesben.Ka-Ka Nu-Ku, Ponponka.

A betegek összetartanak. Absnitzli, Ponponka.

Ami a Fruzsinát illeti, sajnos biztos, hogy csak átmeneti a javulás. Az emlődaganatai nem fognak elmúlni, csak legfeljebb lassabban rosszabodnak. Most egész jól van, nem vonul magányba, hanem a többiekkel együtt összebújva alszik, mosdatják egymást. Néha össze is vesznek, de ez régebben is így volt.A napi fésüléseket ő is kéri.
A Ponponka jól van. Megint olyan aranyos mint régen volt. A bundáját nagyon gyorsan, két-három nap alatt elvesztette, napokig nem evett és szinte súlytalan lett.Most majdem úgy néz ki, mint egy rövidszőrű macska. A hangulata nagyon jó, rendesen eszik, a súlya gyarapodik, várja, sőt kiköveteli a fésülést, a dédélgetést.
A harmadik az Absnitzli aki már rég óta bajlódik a nyálkahártyagyulladással. Most ő is egészen jól van. Minden nap kell vele játszani, az ölemben dédelgetni, mert szabályosan kiköveteli.
A negyedik a Ka-Ka Nu-Ku, aki nem volt jól, és most ő is rendben van. Nem tudom, hogy mi lehetett a baj, mert néhány nap alatt, spontán változott a helyzet. Az igaz, hogy háromnak naponta két C-vitamint adtam. Az Absnitzlinek sajnos nem tudom beadni a gyógyszert.
A tápot is változtatom, mert azt hiszem, hogy a régi, már túl dús az ő korukat figyelembe véve. Jelenleg felesben etetem egy német táppal. Az hiszem, hogy ez jó lesz, szép lassan növelem majd az arányát, hogy kb. kétharmada legyen a napi adagnak az új táp. A székletük is jobb. Többeknek volt egy kis hasmenése. Most úgy látom, hogy kezd rendbe jönni az is.
Nagyon szeretném, ha nem lenne semmi bajuk. Igaz, hogy már nem fiatalok, de nekem nagyon jó, hogy vannak.

2008. július 6., vasárnap

Már megint baj van!

Pomponka, 12 éves, a Petya és az Ányecska lánya, a Benjike unokája.

Absnitlzli, 14 éves, Akela és Pötyike fia, a Benjike unokája.

Fruzsina, 14 éves, a Szilvió és a Füstike lánya.

Sajnos már megint baj van! A Fruzsina, már egy ideje bajlódik az emlődaganattal. Mára már nagyon csunya lett neki, de a kora miatt már nincs értelme a műtétnek. Ő is elmúlt mát 14 éves, és talán már ki sem bírná az altatást. Addig amíg láthatóan nincsenek fájdalmai még elvan valahogy. Szépen tisztogatja magát, még eszik is renedesen, és még nem látom, hogy vesztett volna a súlyából. De a bundáján már látszik, hogy valami nem stimmel, mert eléggé fúrtösödik neki. Még nem filces, de nincsenek külön a szálai, mint amikor jó állapotban van egy macska. Neki, külömben is szép, és selymes volt a bundája. Minden nap megfésülöm, közben a dagamatot tudom ellenőrizni. A szőrt már levágtam körülötte.
A másik az Absnitzli, akivel már jó régen baj van. Kb. egy éve azt hittem, hogy nem is marad életben, mert véresen váladékozott az orra, de úgy néz ki, hogy ha nem is teljesen egészséges, azért egász jó állapotba kerűlt. Lehet, hogy a nyári, meleg idő segít neki.
Teljesen várattlan viszont, hogy ma délután a Pomponos valahogyan nem az igazi, és nem tudom, hogy mi lehet a baj. Úgy nyávog mint az anyák szoktak akkor a mikor szűlni készűltek. A kandúrok nem is abajgatják, de szinte egyfolytában nyávog. Ráadásul még lázas is. Az elöbb már elkezdtem hűteni egy nedves ruhával. Állandóan tisztogatja magát. Nem tudom, hogy a vizeléssel nincs valami baj. Eddig még lányoknál nem volt ilyen probléma, ezért nem tudom mik a tünetek.
Azt hiszem, hogy holnap elviszem a dokihoz. Remélem éjszaka tudok tőle aludni. mert most már szinte állandóan morog, és nyávog. Ha maszírozom a hasát nem tiltakozik, talán nincsenek fájdalmai.
Sajnálom őket, de sajnos a koruk miatt most már bármikor előfordulhat, hogy egy-egy megbetegszik, és elköltözik. A hiányt nem lesz könnyű elviselni, de nincs kiút, ez az élet rendje.
Fájdalmas, de mikor megszülettünk, akkor biztossá vált, hogy egyszer majd vége szakad az életünknek, így az övékének is.